Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - Kepli Lajos (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Fel kíván-e lépni a kormány az off-shore lovagok környezetpusztító beruházásai ellen?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János):
1026 A villamos energiáról szóló törvény alapján egyébként minden érintett számára ismert volt a kötelező átvételi rendszer várható változása. Ezt tavaly ősszel egyszer már végigtárgyaltuk. A Magyar E nergia Hivatal a kötelező átvételi rendszerben értékesítő termelőket megvizsgálta, hogy a kapcsolódó beruházásaik megtérülteke vagy sem. Ahol megtérültek, általában, az átvételi jogosultság fenntartása a villamosenergiafogyasztóknak indokolatlanul magas árat, a távhőtermelő számára pedig indokolatlan extraprofitot eredményezne. Ezt a kormány nem tartja elfogadhatónak. Végezetül értetlenül állok a képviselő úr által hivatkozott 40 százalékon felüli, további 6070 százalékos áremelési mérték előtt. Önt nyil ván a tatabányaiak érdekvédelme vezeti, de ilyen irreális árváltozási szándékok közbeszédbe emelésével könnyen pánikot kelthet. Ugyanakkor tényleg érthetetlen, hogy az említett cégek mivel támaszthatnák alá a duplánál is jóval nagyobb távhőár bevezetését, amennyiben ez a valós szándékuk. Ezért is kérem, hogy az önkormányzat a lehető legnagyobb körültekintéssel, a lakosság érdekeit szem előtt tartva járjon el. Kérem, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm, elnök úr, a szót. (Taps a kormánypárti old alon.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most megkérdezem képviselő urat, elfogadjae a választ. LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen. Teljes tisztelettel azt kell hogy mondjam, államtitkár úr, hogy önhöz képest a dodonai jósda az abszolút konkrétumok tárháza volt. (Derültség az MSZP soraiban.) Mindenesetre egy biztos. Nem én csinálok itt pánikot, hanem önök hoztak egy olyan rendeletet, aminek a végrehajtásáról a cégeknek fogalmuk sincs. A miniszterelnök úr úgy fogalmazott: megké rtem a Fellegi Tamás miniszter úr által vezetett minisztériumot, hogy a közüzemi díjak emelésére rendeljen el moratóriumot. Ebben, azt gondolom, a távhő is benne van. De ha ki tudok valamit hámozni abból, amit ön mondott, egy biztos, láthatóan nem lesz kom penzáció ezeknél a cégeknél, és láthatóan a tatabányai erőmű nem fog kapcsolt áramtermelési támogatást kapni. Ez bizony azt jelenti, hogy milliárdos és százmilliós kiesések lesznek, és azok a százalékok, amelyeket én mondtam, nagyon is előfordulhatnak. Ezé rt aztán, tisztelt államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát, és azt kérem a tatabányai illetőségű képviselőtársaimtól, hogy ők se fogadják el azt a választ, ami 6070 százalékos hődíjemelkedést jelenthet a város lakóinak. Köszönöm szépen. (Taps az MS ZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 267 igen szavazattal, 54 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Kepli Lajos (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Fel kíváne lépni a kormány az offshore lovagok környezetpusztító beruházásai ellen?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : T isztelt Országgyűlés! Kepli Lajos, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a vidékfejlesztési miniszterhez: “Fel kíváne lépni a kormány az offshore lovagok környezetpusztító beruházásai ellen?” címmel. Kepli Lajos képviselő urat illeti a szó. Pa rancsoljon, képviselő úr!