Országgyűlési Napló - 2010. évi nyári rendkívüli ülésszak
2010. július 12 (24. szám) - Lukács Zoltán (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Moratórium vagy brutális távhőáremelés?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1025 Ma mé g nem tudjuk, hogy ezt miből lehet előteremteni, de egy biztos, hogy a jelenlegi gázár mellett és a jelenlegi dollárárfolyamon számolva, csak Tatabánya városban a következő fél évben 480 millió forintos bevételkiesést jelent a távfűtő cégnek. Nem tudjuk, h ogy a központi kompenzáció hiányában ezt az összeget honnan lehet előteremteni, mert ha moratórium van, akkor nem lehet fölemelni a közszolgáltatás árát, viszont minden hónapban növekszik az a kintlévőség, ami a távhőszolgáltató cégnél vagy a hőtermelő cég nél megjelenik. Tehát tudnunk kéne, hogy most úgy van moratórium, hogy nem szabad fölemelni az árakat, és majd az év végén egy összegben borul ez rá ezekre a társaságokra, vagy valamilyen központi kompenzációt lehet erre kapni. A másik problémánk az úgynev ezett kapcsolt áramtermelési támogatás problematikája. Úgy tudjuk, hogy a Magyar Energia Hivatal a tatabányai fűtőerőmű tekintetében elutasította a kapcsolt áramtermelési támogatás további folyósítását. Ez 2010. december 31től, ha a döntés így marad, tová bbi milliárdos bevételkiesést jelent a tatabányai fűtőerőműnek. És ha ez így marad, s máshonnan nem lehet bevételeket teremteni, 6070 százalékos termelői hőárnövekedést jelenthet a városban. Véleményem szerint nem lehet úgy ármoratóriumot hirdetni, hogy k özben az érintett társaságoknak senki nem mond semmit, az érintett társaságok nem tudják, hogy most emelhetnek árat vagy nem, és azt sem tudják, hogy ha nem emelnek árat, akkor az így keletkezett, egyébként alátámasztott kintlévőségeiket, amely több száz m illió forintra is rúghat, honnan fogják behajtani, vagy milyen módon lehet ezt megtenni. Akár csődhelyzetbe is kerülhetnek ezek a társaságok. A fentiekre tekintettel kérdezem tehát, hogy tervezike kompenzálni azokat a társaságokat, amelyek ebben az ármora tóriumban érintettek, és jogos, alátámasztott bevételektől esnek el. Kérdezem még azt is, hogy a kapcsolt áramtermelési támogatásokról szóló döntéseket, ami nemcsak Tatabányát, hanem sok várost érintően igaz, lehete még felülírni, lehete még módosítani, vane arra lehetőség, hogy ebben másfajta döntés szülessen. Vagy várhatjuk a 6070 százalékos hődíjemelést? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. DR. FÓNAGY JÁN OS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Fogalmazzunk pontosan. A kormány arról döntött, hogy a közüzemi szolgáltatásokra vonatkozó árszabályozást az indokolatlan költségek kiszűrése érdekében áttekinti, és annak befejezéséig ármoratóriumot hirdet. Képviselő úr által elmondottakkal szemben ennek az ármoratóriumnak a mibenléte nem homályos, mi több, annak célja, tartalma a jogszabályban egyértelműen meghatározott. Az Országgyűlés folyó év június 14én elfogadta, és a június 21ei Magyar Közlönyben kihirdetésre kerültek ezek a törvénymódosítások. Nem kósza hírekből kell tehát tájékozódnia, hanem a normaszövegből. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az elmondottakkal összhangban megkezdte a földgáz és a villamos energia árszabályozásának felülvizsgálatát, valamint átalakítását. A gázipari társaságokkal közösen dolgoztuk ki azt a megoldást, amely a harmadik negyedévben, a növekvő világpiaci árak ellenére, úgy biztosítja a gázárak változatlans ágát, hogy az a szolgáltatóknak se okozzon veszteséget. E megoldás nélkül vagy valóban kétszámjegyű gázáremelést kellett volna július 1jével végrehajtani, vagy az engedélyesek szenvedtek volna el jelentős veszteséget. Ami az ön által említett távhőproblém át illeti, a távhőszolgáltatásról szóló törvény értelmében, mint ön is tudja, nem az állam, hanem az önkormányzat képviselőtestülete rendelkezik ármegállapító jogkörrel. Ezért javasolom minden önkormányzat számára, hogy vegyenek példát a kormányról, és am ennyiben még nem tették volna, szintén kezdjék meg a távhőárak felülvizsgálatát. Itt szükséges megjegyezni, hogy a kormány, éppen a távhőtermelőket segítendő, a gázmoratórium hatálya alá tartozó egyetemes szolgáltatási jogosultságot további egy évvel megho sszabbította, ez eredetileg 2010. június 30án lejárt volna.