Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - A Nemzeti Együttműködésről címmel politikai nyilatkozattervezet általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
84 S végül néhány gondolatot azokról az értékekről, amiknek alapján szándékozik ez a politikai nyilatkozat a jövőt építeni. Munka, otthon, család, egészség és rend - pilléreknek nevezi ezeket. Valóban, a munka abban az országban, ahol a foglalkoztatás ilyen alacsony szintű, alapvetően fontos érték kell hogy legyen. Ez a s zemélyiség formálásában is, de a közösség építésében is fontos szempont. Otthon és család. Nem elég lakást építeni, otthonná kell tenni, és olyan körülményeket teremteni, olyan jogi környezetet, olyan foglalkoztatási lehetőségeket, hogy a család működőképe s legyen. Mint intézményt meg kell erősítenünk a családokat. És itt hadd mondjam azt, hogy a magyar családok helyzete rossz, állapota is. A magyar anyáknak nincs választási szabadsága, hogy gyermeküket otthon maradva neveljék vagy dolgozzanak, és közben eg y nappali gyermekmegőrző intézménybe adják, mert egyikre sincs lehetőség. Ezért szeretnénk mi családi adózást bevezetni, és ezért szeretnénk mi olyan intézményhálózatot kiépíteni, amely mindegyik családtípusnak megadja azt, amit az ő döntése szerint meg ke ll adni. Az egészség. Nyilván nemcsak a testi egészségről szól ez a nyilatkozat, hanem a teljes emberről és a teljes társadalomról is. Egészséges társadalmat szeretnénk építeni. És végül a rend. Ha körülnézünk, legnagyobb problémánk ma az, hogy nincs rende zett világ körülöttünk. Nemcsak a közbiztonságban az egészségügyben, az oktatásban és az élet minden területén. Rendet kell teremtenünk, mert a szabadságunkat csak a rend keretei között tudjuk megélni, és a jövőnek szabadságra és rendre is szüksége van. Én azt kívánom önöknek, hogy a jövő építésében még fiatal szocialista képviselőtársaink is kérdezzék meg idősebb társaikat, mert nekik van egy olyan tudásuk, amivel talán a fiatalabbak nem rendelkeznek. Ők tudják, hajdan énekelték is, hogy a múltat végképp e l kell törölni. (Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Most is éneklik!) Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, frakcióvezető úr. Megadom a szót Vona Gábornak, a Jobbik képviselőcsopor tja vezérszónokának. VONA GÁBOR , a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztők! Miközben erről az ünnepi hangvételű politikai nyilatkozatról beszélünk, engedjék meg, hogy kifejezzem némi rosszallásom at. Miközben Mesterházy Attila, illetve Harrach Péter képviselőtársaim, frakcióvezetőtársaim beszédét hallottam, azt gondoltam, hogy bizonyára az előző napirend hosszúra nyúlt vitája megrontotta a látásomat, és azon gondolkodtam, hogy mióta van Orbán Vikt ornak szemüvege. De aztán rájöttem, hogy egyszerűen nem a látásom rossz, hanem Orbán Viktor nem tisztelte meg jelenlétével ezt a mai beszélgetést, ezt a második napirendi pontot, és erre talán jó lett volna, ha a frakcióvezető úr valamilyenfajta felmentést ad. Bizonyára ezt majd megteszi. Reméljük, hogy nem arról van szó, hogy Orbán Viktor, aki előterjesztette ezt a politikai nyilatkozatot (Moraj a Fidesz soraiban.) , nem tartotta kellően fontosnak, hogy ezen a vitán itt legyen. Egyébként megmentette szerint em a helyzetet Szijjártó Péter képviselőtársam hozzászólása… (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi a véleményed?) Máris el fogom mondani, nyugalom. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem muszáj!) Ha behunyta az ember a szemét, akkor szinte sztereóban érezhette i tt Orbán Viktort. Többen elmondták már a képviselőtársaink az első napirenddel kapcsolatban, hogy túl kevés idő jutott annak az áttanulmányozására, a vitára való felkészülésre. Azt kell mondjam, hogy ez a második napirendi pontra nem igaz. Az az idő, ami e rre rendelkezésünkre állt, bőven elég volt ahhoz, hogy ezt a politikai nyilatkozatot az ember átolvassa, és ebből felkészüljön.