Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - A Nemzeti Együttműködésről címmel politikai nyilatkozattervezet általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (Jakab István): - SZIJJÁRTÓ PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
78 De ha arról beszélünk, hogy az emberek ezzel a forradalommal megbuktatták a régi rendszert és alapítottak egy újat, akkor érdemes néhány perc erejéig elidőzni annál a gondolatnál, hogy vajon mit is buktattak meg valójában az emberek. Mi is az, amiről akkor beszélünk, amikor az emberek által a régi rendszer megbuktatásáról szólunk? Először is a magyar emberek megbuktatták a bűnszervezetek korszakát. Azt a korszak ot, amikor gyakran azon minisztériumok felső vezetésében is tomboltak a bűnszervezetek, amely minisztériumoknak adott esetben, baj esetén az ország védelmét kellett volna megszervezniük; ahol a legkatonásabb rendnek kellett volna uralkodni, onnan is napról napra bűnszervezetekről adtak hírt a krónikák. Ezt a korszakot a magyar emberek megbuktatták, ezt a korszakot pedig a következő kormánynak kell lezárnia. Az emberek megbuktatták azt a korszakot is, amikor egyegy offshore cég működtetése és birtoklása, h a talán feltételt nem is, de előnyt jelentett akkor, amikor kormányzati pozíciókat osztottak. Az emberek megbuktatták azt a rendszert, amelynek kormányai az ország eladósításával gyakorlatilag tönkretették a magyar gazdaságot, és nagy lépéseket tettek anna k érdekében, hogy elzálogosítsák a magyar fiatalok jövőjét. Az elmúlt nyolc esztendőben a magyar államadósság a nemzeti össztermék 80 százalékára nőtt, annak ellenére, hogy 2002ben ez a szám mindössze az 50 százalékot érte el. A magyar emberek megbuktattá k azt a rendszert, amely felrúgta a szociális biztonságot, amelynek esztendői alatt folyamatosan nőtt a nyugdíjasinfláció, egyre rosszabb helyzetbe kerültek a nyugdíjasok, a munkanélküliséget pedig az egekbe emelték. Az a rendszer, amelyet a magyar embere k megbuktattak, magáénak tudhatja azt a kétes dicsőséget, hogy 16 esztendős csúcsra juttatta el a magyar munkanélküliséget. A Bokroskorszak alatt nem voltak annyian munka nélkül Magyarországon, mint vannak most. A magyar emberek megbuktatták azt a rendsze rt, amelynek tevékenysége nyomán a magyar egészségügyi rendszer gyakorlatilag az összeomlás szélére jutott el. Soha annyian, soha olyan hosszan nem kellett hogy műtétekre várjanak, mint ma Magyarországon, soha ilyen rossz állapotban a magyar egészségügyi r endszer nem volt, mint most. A magyar emberek megbuktatták azt a rendszert is, amely gyakorlatilag megszüntette a közrendet, amely ideológiai vitákat folytatott a bűnözésről, és amelynek kormányai sokkal inkább a bűnözők mentegetésével, mint a bűn, a bűnöz és elleni harccal voltak elfoglalva. A magyar emberek megbuktatták azt a rendszert, amely a politikai döntések középpontjába folyamatosan magánérdekeket helyezett. Ezt a rendszert tehát megbuktatták az emberek, viszont alapítottak helyette egy újat, egy ol yan új rendszert, amelyben nemzeti ügyek vannak, és amelynek kormánya nemzeti ügyeket kell hogy szolgáljon. Melyek ezek a nemzeti ügyek? Először is a következő kormánynak - a magyar emberek döntése alapján - talpra kell állítania a magyar gazdaságot. 2002ben Magyarország a régió éllovasa volt. Mindenki, még a szocialisták vezető politikusai is egyetértettek abban, hogy Magyarország KözépEurópa vezető ereje, néhány évre van az euró bevezetése, Magyarország igazán kedvező gazdasági helyzetben van. 2010re E urópa betonbiztos sereghajtójává vált Magyarország, köszönhetően az elmúlt nyolc esztendő gazdasági kormányzati teljesítményének. A magyar emberek olyan rendszert alapítottak, amelyben a kormánynak kötelessége lesz a magyar egészségügyi rendszer megmentése . A magyar egészségügyi rendszer gyakorlatilag az összeomlás határán van, innen a magyar egészségügyet meg kell menteni. Az emberek által alapított új rendszerben a kormánynak helyre kell állítania a szociális biztonságot is. Nem hagyhatjuk, hogy tomboljon a szegénység, nem hagyhatjuk, hogy családok egzisztenciája és jövőképe menjen gyakorlatilag teljesen semmibe a munkanélküliség tombolása miatt; a következő kormánynak, a következő rendszernek a magyar munkahelyeket is meg kell védenie.