Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán):
765 informálisan, hiszen mondtam, jogi értelemben nem egyeztetünk, de informálisan tárgyaltunk, mondhatnám azt, hogy egyeztettünk a szakszervezeti vezetőkkel, akiknek vannak további kifogá saik a törvényjavaslattal szemben. Az nem igaz, hogy munkavállalók millióit érintené, egészen pontosan 6070 ezer közé tehető azon köztisztviselők száma, akikre vonatkozna a törvény. Az egyébként megható, hogy a Jobbik képviselői aggódnak az elmúlt 8 év ko rmányai által kinevezett kormányzati köztisztviselőkért, ez nyilván némi ellentmondást mutat az eddigi politikájukkal szemben, de értem ezt az aggódást. Azokért, akikért önök aggódnak, azokért mi is aggódunk, ezt nyugodtan kijelenthetem, talán akikért nem aggódunk, azokért valószínűleg önök sem aggódnak ebben a nagy köztisztviselői tengerben, amely a magyar közigazgatást jellemzi. Összefoglalva tehát köszönöm a módosító indítványokat, és köszönöm azt, hogy felhívták ezekre a figyelmünket. Hangsú lyozom, hogy a munkavállalói szervezetek pillanatnyilag még ezekkel a módosító javaslatokkal sem támogatják a törvény elfogadását, ennek tudatában vagyunk. Azonban a törvényjavaslat eredeti indokai a kormány szervezetalakítási szabadsága munkajogi vetületé nek a megteremtése volt, és úgy gondolom, hogy amikor az Országgyűlés elfogadta azt az alkotmánymódosítást, hogy a minisztériumok és a kormány alá rendelt szervek alkalmazottainak jogállásáról külön törvény rendelkezik, akkor az Országgyűlés azt is mérlege lte, hogy ebben a külön törvényben a többi köztisztviselőtől eltérő szabályozás is helyt kaphat. Mindezekkel együtt is javaslom, illetve kérem az Országgyűléstől, hogy majd az előterjesztők által támogatott módosító indítványokkal együtt fogadja el a törvé nyt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megköszönöm a képviselő úr válaszát. Felhívom a hozzászólásra jelentkezett képviselők figyelmét, hogy az előterjesztői választ követően újabb vita megnyitására nincs mód. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 19 91. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Pokorni Zoltán, Szabó Erika, Fideszképviselők önálló indítványát T/44. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/44/2. számon megismerhették. Tisztelt Országgy űlés! A bizottsági ajánlás összesen egy ajánláspontot tartalmaz. Megnyitom a részletes vitát. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Mivel felszólalót nem látok, a részletes vitát lezárom, s így nyilván az elhangzottakra sincs, aki válasz oljon érdemben, köszönöm szépen. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy azt a mai nap kezdetén az ülésvezető elnök jelezte, a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvé nyben meghatározott pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzését szolgáló eseti bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati