Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A közúti járművezetői képzésben való részvétel alapfokú iskolai végzettséghez kötéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - KÓSA LAJOS (Fidesz):
761 Tehát, aki nem végezt e el a nyolc általánost, az persze lehet, hogy tudja produkálni éppen valahogy, valamilyen módon az elsősegélyt, bár hozzáteszem, a vizsga színvonala is megérne egy misét, hogy elsősegély címén mit tudnak produkálni az emberek. Másik kérdés: azok a műszaki ismeretek, amelyek szükségesek a műszaki vizsga letételéhez, ami mégiscsak valamifajta követelménye a jogosítvány megszerzésének, 7.ben, 8.ban vannak a szaktantárgyi oktatásban szintén. Az egy másik kérdés, hogy a mai műszaki vizsga színvonala olyan, ho gy ha valaki felismeri az autó elejét meg a hátulját, akkor már átment. Az a kérdés, hogy jóe ez, mert egy csomó vezető például nem tudja felismerni a kifejezetten balesetveszélyes állapotokat megelőző műszaki állapotot. Például ráz a kormány, és azt hisz i, hogy az út rossz, pedig már mindenki látja, hogy olyan defektje van, mint ide Lacháza, de semmifajta fizikai ismerete nincs erről. De ez tényleg egy veszélyes üzem. Én azt gondolom, hogy ebben a javaslatban több egybemutató elképzelés is megfogalmazódik . Szeretném önöket megnyugtatni arról, hogy a Fideszfrakciónak az az elképzelése, hogy ha a kormánytól szeretne valamit, akkor azt majd meg fogja a parlamenttel is tárgyalni, és azt gondoljuk, hogy a kormány meg hajtsa végre. Biztos lesz olyan is, amikor a kormány rendeletet alkot, mi meg azt mondjuk, hogy ez nem jó így. Ilyen sok van az ügyekben. Nem tudjuk például, hogy az ágazati miniszter milyen rendeletet fog alkotni. Nyilvánvalóan kell hagyni valami átmeneti időt arra, hogy akinek már most van jogosí tványa, de nincs nyolc általános végzettsége, az természetesen szerezze meg a nyolc általános végzettséget, ezt ki lehet kötni. De hozzáteszem, azt önök is tudják, hogy egyébként létezik Magyarországon az önkormányzatoknál felnőttoktatási rendszer. Tárt ka rokkal várjuk azokat a polgárokat, akik úgy töltötték be a 18. életévüket, hogy nem végezték el a nyolc általánost. Majd csak arra kérjük nagyon nagy tisztelettel az ebben az ügyben érdekelt szakértőket, hogy ne nevezzék szegregált oktatásnak azt, ha példá ul általunk nem befolyásolható módon , mert itt már nem általános tankötelezettségről van szó - az ilyen típusú oktatásban a bizonyos társadalmi csoportokhoz tartozók aránya nagyobb, mint egyébként a társadalom átlagában. Erről nem tehetünk, de nekik segí teni szeretnénk. Kifejezetten én támogatom azt, hogy mindenki végezze el a nyolc általános iskolát, tegyünk meg ezért mindent. Ha ettől még egy kicsit biztonságosabb lesz a közlekedés, azzal nem fázunk rá. És megjegyzem, ez a javaslat annak is elejét veszi , kedves szocialista képviselőtársak, amely gyakorlat az önök kormányzása alatt alakult ki, hogy Romániából átjövő európai állampolgárok úgy teszik le a jogosítványt, hogy hoznak magukkal egy tolmácsot. Tehát úgy folyik a vizsgáztatás, hogy bejön az egyébk ént csak románul beszélő úriember, visz magával egy tolmácsot, és az fogja kitölteni helyette, mert lefordítja neki a tesztet, meg a kérdésekre válaszol. Ezzel kapcsolatban indult nyomozás egyébként, bizonyára tudják, Bihar megyében meg Kolozs megyében, me rt ez nyilvánvaló szélhámosság. Gondolják meg azt a vizsgát, amit tolmács segítségével teszünk le, és a vizsgáztató nem tudja ellenőrizni, hogy a tolmács mit fordít románra, vice versa. Agyrém! Mondjuk, ezt a gyakorlatot a parlament nem tudja megszüntetni, de majd kifejezetten szeretném megkérni a kormányt arra, hogy olyan szabályozást hozzon, ami ezt megelőzi, ha valaki Magyarországon akar letenni jogosítványt. Úgy gondolom, hogy nagyon megköszönöm, ha támogatják ezt a javaslatot. Biztos lehet ennél jobb j avaslatokat is tenni, egy kicsit beljebb vagyunk, egy kicsit beljebb vagyunk. És végül, de talán nem utolsósorban, csak azért, hogy ne érjen senkit meglepetés - ezt Göndör képviselőtársamnak mondom , van természetesen olyan vélemény, hogy a kampá ny lezárul, és utána nem tudom, mi történik. Ez azoknak az elképzelése, akik azt gondolják, hogy csak négyévente kell foglalkozni egy rövid időre a polgárokkal, egyébként meg azt csinálunk, amit akarunk, és nem is kérdezzük meg, hogy tetszike ez nekik, va gy sem. Az angol politikai felfogás azt mondja, hogy a következő választási kampány akkor kezdődik, amikor az előző választási kampány végén az új parlament leteszi az esküt. Ez nem arról szól, hogy permanens kampány van, hanem arról szól, hogy kell figyel ni az emberekre. És higgyék el, az elmúlt