Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - A Nemzeti Együttműködésről címmel politikai nyilatkozattervezet általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója:
75 Kétharmad birtokában mi képesek vagyunk arra, hogy ezt a nyilatkozatot elfogadtassuk itt ebben a Házban, és utána megpróbáljuk meg is valósítani a következő hónapokban és a következő években. Mi ennek a nyilatkozatnak nemcsa k címében, hanem tartalmában is azt gondoljuk, hogy a legfontosabb eleme azonban nem arról szól, hogy a kétharmad birtokában diktáljunk, hanem a kétharmad birtokában nekünk az a legfontosabb, hogy megnyerjük azokat is, akik nem ránk adták a szavazatukat, v agy távol maradtak a szavazástól. A következő parlamentnek mindenki parlamentjének és a következő kormánynak mindenki kormányának kell lenni akkor, amikor az ország a gazdasági és társadalmi összeomlás szélén tántorog, és akkor, amikor a választópolgárok v ilágosan kifejezték azt, hogy ennek az országnak a megváltoztatását várják el minden olyan parlamenti képviselőtől, aki letette az Országgyűlésben az esküt május 14én. Ezért mi nemcsak a javaslataikat, hanem a valódi együttműködésüket várjuk. Nem szeretné k arra hivatkozni, hogy önök hogyan tudnak élni ezzel az együttműködéssel, ezzel az együttműködési lehetőséggel, mert az elmúlt több mint két hétben a parlament megalakulásával kapcsolatos tárgyalások vonatkozásában sajátos intermezzók jellemezték az együt tműködési ajánlatra adott válaszokat. Erre most nem szeretnék itt tételesen hivatkozni, hogy önök hogyan éltek az együttműködés lehetőségével. De mi azt gondoljuk, hogy ebben a rendszerben, a nemzeti együttműködés rendszerében, függetlenül attól, hogy ki m elyik politikai párthoz tartozik, milyen világnézeti meggyőződése van, melyik vallási közösségnek a tagja, joga és lehetősége, joga és talán kötelessége is együttműködni a rend megteremtésében és ezeknek a társadalmi értékeknek a megvalósításában. Mi ehhez keresünk szövetségeseket. Badarságnak gondoljuk azokat a mondatokat, szavakat, amelyek a demokráciaféltésről szólnak, megélhetési demokráciaféltők írják és mondják, hogy a Fidesztől kell félteni a demokráciát. Végül még egyszer felhívnám a figyelmüket: ak i ma a FideszMagyar Polgári Szövetségtől, képviselőitől félti a demokráciát, az az emberektől félti a demokráciát. Az emberek nem arra adtak mandátumot, hogy minden úgy menjen, ugyanazokkal a mutyikkal és semmittevéssel, mint telt az elmúlt húsz esztendőn ek jó néhány pillanata. Arra adtak fölhatalmazást, hogy a nemzeti egy helyben járás, a nemzeti toporgás helyett végre a nemzeti együttműködés és a nemzeti cselekvés legyen a tevékenységünk középpontjában. Az az erő, amit a kétharmad jelent, az számunkra ké t dolgot hordoz magában: méltányosnak kell lennünk - ezt próbáltuk gyakorolni az elmúlt két hétben, és ezt fogjuk a jövőben is gyakorolni, ami az ellenzéket, az ellenzéki jogokat és a társadalomnak azt a részét illeti, amelyik nem adta ránk a voksát , és természetesen az erő cselekvést is fog jelenteni, ezért akármennyire is sokan úgy gondolják, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy éljünk a kétharmad adta fölhatalmazással, mi élni fogunk. Szeretnénk, ha önök is velünk tartanának ezen az úton. Köszönöm me gtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a Fidesz és a KDNP soraiban, taps a Jobbik soraiban, szórványos taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az alkotmányügyi bizottság álláspontjának ismertet ése következik, ötperces időkeretben. Megadom a szót CserPalkovics András alelnök úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon, képviselő úr! DR. CSERPALKOVICS ANDRÁS , az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója : Köszönöm a szót. Elnök Ú r! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága a mai napon tartott ülésén megtárgyalta a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot. A politikai nyilatkozatot nagy többséggel, 17 igen szavazattal ált alános vitára alkalmasnak találta a bizottság. A bizottsági ülésen elhangzottak alapján egyértelműen megállapítható, hogy semmilyen jogi, sem alkotmányjogi, sem pedig Házszabályt