Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A nemzeti együttműködés programja című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VÁGÓ GÁBOR (LMP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ERTSEY KATALIN (LMP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
659 Tehát higgye el, örülünk mi ennek nagyon, de azért majd jó lenne, ha a bürokráciacsökkentés és a költségcsökkentés ok án - nagyon örülök, hogy a miniszterelnökjelölt úr bólogat - ezekre az ügyekre is nagyobb hangsúlyt fektetnének. Mi ezt nem tudtuk keresztülvinni, mert egy olyan talált pénz volt a rendszerben, amelyről nem mondom, hogy haszontalan, de azért biztos vagyok benne, hogy időnként ezekben a dolgokban túlzásokba esünk. Az építettörökségvédelem kapcsán szeretném jelezni, hogy bármikor kiállja az elmúlt pár év, különösen az utolsó két év az építettörökségvédelemfejlesztés okán a próbát. Soha ennyi templom, parók ia és egyházi műemlék nem újult vagy újul meg, mint abból a pályázati körből, amelyek éppen mostanában voltak döntési helyzetben. Úgy gondolom, ott is örülnek ennek. A képviselő úrnak majd nyilván lesz része ilyeneket avatni, hiszen most már ez az öröm ala pvetően nyilván majd az önöké lesz. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. A következő kétperces Vágó Gábor képviselő úr, Lehet Más a Politika. VÁGÓ GÁBOR (LMP) : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Én a digitális bennszülött generáció nevében szeretnék felszólalni. Ebben a kormányprogramban egyszer sem szerepel az internet kifejezés, az ekormányzás kifejezés is csak egyszer. Ezzel összefüggésben szeretném jelezni, hogy az LMPnek is vannak szövetségesei. A Kalóz Párt a mi szövetségesünk, s az ő kérésüket szeretném a Fideszhez irányítani. A szerzői jog védelmében, a kultúrpolitika jegyében át szeretnék alakítani a jelenlegi Artisjus uralta szerzői jogi rendszert (Taps a Fidesz és a KD NP soraiban.) , vagy pedig hagyják, hogy az amatőr művészeket megsarcolják, és ezt a pénzt, amit az amatőr művészektől elvesznek, odaadják Mahaszlisták vezetőinek. Köszönöm. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képvi selő úr. A következő kétperces: Ertsey Katalin képviselő asszony, LMP. ERTSEY KATALIN (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. A két perc korlátai miatt kimaradt, és köszönöm szépen, hogy Harrach Péter képviselőtársam visszatért a család és a munkahely összeegyez tetésére. Nagyon kíváncsi vagyok, és tényleg, maximálisan támogatom önöket ebben, hogy rugalmas munkahelyeket és rugalmas gyermekintézményeket alakítsanak ki. Az eddigi szóbeli elmondásokat csak hittel tudom elfogadni. Én egy fizetésből munkahelyi, családi és vezetői, politikai szerepet viszek. Ezt egy olyan párt tudja támogatni, amelyiknek erre vannak mechanizmusai. Tehát nagyon szívesen segítünk abban, hogyan lehet ezt a fajta nőiszereperősítést, vezetőiszereperősítést elérni, mert attól tartok, ez egy kicsit hosszabb távú folyamat, mint az, hogy a munkahelyeket és a családokat rugalmasabbá tesszük. A KDNP a vasárnapi boltbezárásokat szorgalmazza. Egy olyan kormányzat, amelyik azzal nyit, hogy éjszakába nyúló, szombati ülésnapokkal kezd, én nagyon reméle m, hogy ennek vége szakad, amikor a kormány feláll, de nem tudom, mennyire tudja ezt hitelesen képviselni. Nekem az egyetemes tudás mellé egy zsonglőr képességeit kell bedobnom ahhoz, hogy irányítani tudjam azokat, akik most a gyerekeimet nevelik. Köszönöm . (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Két perc, Simon László képviselő úr. L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz) :