Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 26 (7. szám) - A nemzeti együttműködés programja című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ERTSEY KATALIN (LMP):
655 következni, és amelynek a küszöbén állunk. Nagyon komoly hatása lesz a természetes környezetünkre, a me zőgazdaságra, az egész gazdaságra. Kérdés, hogy milyen intézkedéseket hoz a Fidesz a klímaváltozás magyarországi hatásainak kivédésére. A megújuló energiaforrások többször kiemelt helyen szerepelnek az anyagban, és ezt is mindenképpen üdvözöljük. Kérdés, h ogy milyen módon fogja növelni a megújulók arányának növelését a kormány. Másfelől támogatjae a Fidesz a Paksi Atomerőmű bővítését? Jó lenne, ha ez ügyben is tisztán látnánk. Nagyon sok zavar volt a kvótakereskedelemből befolyt pénzek esetében és ezek átl áthatósága esetében. Tude valamit tenni, akare valamit tenni a kormány annak érdekében, hogy ezután ez másképpen menjen? Azt mondja a kormányprogram egy helyen, hogy az energiafüggőség leküzdésével, az alternatív energia hasznosításával energiafüggetlens éget kell elérni. Igen ám, de hogyan, amikor azt mondja, hogy energiahatékonysági program indítható a zöldbankon keresztül, hogyan fog ez elindulni, és milyen részletei lesznek? Őszintén kíváncsiak vagyunk. Még egyszer egy megjegyzés talán, hogy a környeze ti kultúránk mit sem fejlődött az elmúlt húsz évben. Ahogy kinéznek a köztereink, ahogy tele van minden csikkel, rágógumival, kutyagumival, falfirkával, illegális lerakóval, ezen a téren rengeteg tennivaló lenne. Az a kérdésem a kormányzat felé, hogy lehete szemléletformálás és oktatás nélkül bármilyen eredményt elérni. Tisztelt Országgyűlés! Én is azok közé tartozom, akiknek kicsit csalódást okozott ez a szöveg, hiszen sokkal több konkrétumot vártam volna; ez egy kései választási programnak éppen megfelel ő, bár mi ezen a téren is sokkal komolyabbal álltunk elő. Kormányprogramnak talán kevés. Engedjenek meg még egy megjegyzést, ha van még egypár másodpercem. Társadalmi szerződésről beszél ez az anyag. Ez a társadalmi szerződés egyelőre számomra semmiben nem különbözik egyes közműcégek szerződésétől, amelyről nem lehet tudni, hogy hol ez a szöveg. Ha valaki látta is, esetleg nem is ért belőle egy szót sem, nem tudni, hol kell aláírni, amikor már kiderült, hogy régen alá is írtuk, és reklamációnak helye nincse n. Azt remélem, hogy ez a társadalmi szerződés másmilyen lesz. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.) (Erdős Norbertet a jegyzői székben Móring József Attila váltja fel.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Szilágyi képviselő úr. Felkés zülnek Hiller István és Mikola István képviselő urak. L. Simon László képviselő úr előtt Ertsey Katalin képviselő asszonyt illeti a szó, két percben. ERTSEY KATALIN (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megköszönni Pokorni Zoltán képviselőtársamnak a z előbbi hozzászólását. Nagyon remélem, hogy nem egy hátrányos helyzetű kisebbség ezzel a kétharmados többségben. Ez emlékeztet engem egy másik kisebbség helyzetére, amiről több szó esett a kormányprogramban is, illetve az expozéban is, de azt hiszem, nem volt eléggé kifejtve az, hogy a nők ügyében mit tervez a Fidesz. Két területen is korrigálnám. A rendszerváltó anyák és nők nevében is szeretném jelezni, hogy a nőknek a közéletben is van szerepe, de előtte egypár gondolatot mondanék arról, hogy a gazdaság ban az az 1 millió munkahely nők nélkül nem fog menni. Ezért nagyon örültem, amikor láttam a családbarát munkahelyek kitételt, és azt, hogy atipikus munkavégzési formákat kell megvalósítani. Azt látni kell, hogy ez a demográfiára is hatással van. A nőknek nemcsak a családban van szerepe, hanem a munkahelyeken, vezetőként, és ezért nagyon szomorú látni azt, hogy az önök frakcióiban nagyon kevés a nő. Az LMP ezt a bizonyos egyetemes tudást, amit a kijelölt miniszterelnök úr jelzett, 31 százalékban képviseli a z LMPfrakcióban, az összes többi frakcióban ez 68 százalék között mozog.