Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 25 (6. szám) - A nemzeti együttműködés programja című kormányprogram vitájának időkeretben történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök-jelölt:
451 családa lapítás lehetőségét. És, kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, azokat, akik azt mondják nekik, hogy el lehet menni az országból, arra kell ösztönözni, hogy inkább ők menjenek el. (Hosszan tartó taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.) T isztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Talán sokaknak kevésbé szembetűnő, de ugyanilyen képtelen és nevetséges dolog, hogy az ember nem mehet el, mondjuk, a saját testvérének vagy a jó barátjának segíteni, hogyha az maga építi a házát, vagy föl akarja ásni a kertjét, le akarja betonozni a kocsibejáróját. Aki megteszi, azt megbüntethetik, és az állam ma arra biztatja a polgárokat, hogy jelentsék is föl egymást, miközben állami intézmények, köztük még minisztériumok is tetemes köztartozást halmozn ak fel. Ezeket az abszurd állapotokat sürgősen föl kell számolni, az életnek, az élet természetes működésének vissza kell adni a teret. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.) A fiataloknak, a családoknak, a természetes közösségeknek, az emberi ka pcsolatoknak, az összetartásnak, az összefogásnak, a saját erőből történő értékteremtésnek, igenis, vissza kell adni a teret. Csak ez emelhet föl egy országot és nem az okoskodó pénzügyminiszterek táblázatai. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzeti együttműk ödés rendszerében a politikának nem az a dolga, hogy akadékoskodjon, fontoskodjon, gátakat emeljen az emberi munka, az alkotás, a kezdeményezés elé, hanem az, hogy ezeket minden eszközzel támogassa és bátorítsa. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Külön kell szólnom a hölgyek helyzetéről. (Dr. Vadai Ágnes: Na!) Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családomban a hölgyek igen komoly, kétharmadot meghaladó többségben vannak (Derültség a Fidesz soraiban.) , tehát van fogalmam arról, hogy miként fest ma Magy arország női szemmel. Ennek alapján mondhatom, ezen a téren is nagyon komoly változtatásokra lesz szükség, elsősorban a nők iránti tisztelet és megbecsülés tekintetében. Mindenekelőtt a nőknek a családban betöltött szerepét kell újra jóval magasabb polcra helyeznünk. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiból.) Az egész nyugati civilizáció megsínylette, hogy az elmúlt évszázadban nem ismerte el, nem tisztelte, nem becsülte kellőképpen a nőkben a nőt, az anyát, a nagymamát, vagyis az egyetemességet. (Dr. Vadai Ágnes: Jesszusom!) Egy anya mindenhez ért, hiszen gyermeke mindenről kérdéseket tesz föl, és ő mindenre válaszol. Az anyaság nem a speciális tudás terepe, hanem az egyetemes tudásé, amiben mi, férfiak mindig gyengébbek leszünk, mint a nők. (Tap s a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ezt az egyetemességet, ezt a józanságot, erkölcsi és lelki erőt újra a helyére kell emelnünk társadalmi elismertség és tisztelet tekintetében, ha nem akarjuk, hogy a nyugati civilizáció és kultúra népességfogyás miatt okafog yottá váljon a jövőben. (Taps a Fidesz soraiból. - Dr. Józsa István tapsol.) Változtatnunk kell, tisztelt hölgyeim és uraim, az elmúlt évekhez képest a hazánkról való gondolkodásunkban is. (Moraj az MSZP soraiban.) Tisztelt Ház! Ha a nyugati világ vezetőit hallgatjuk, a nemzeti érzés valóságos reneszánsza bontakozik ki a szemünk előtt. Az amerikai, a német vagy a francia elnök olyan gondolatok egész tárházával lépnek elénk, amelyeket korábban lekicsinylő és megvető minősítésekkel nacionalistának bélyegeztek . Álljon itt egy mondat Franciaország elnökétől mintegy az új korszak útjelző táblája gyanánt; ezt mondta: “Franciaország a mi országunk, nincs nekünk másik. Franciaország mi vagyunk, ez az örökségünk, a közös javunk. Gyűlölni annyit jelentene, mint önmagu nkat gyűlölni.” És hadd folytassam: valóban, Magyarország is egy olyan hosszú történelem, ami minden magyar történelme is, mindegyikünké, bármi legyen is az eredetünk. Mindazok, akik nemzedékről nemzedékre harcoltak Magyarországért, alapvetően csak egy dol got tudtak, hogy nem szeretnék elveszíteni, mert érezték, hogy ez a legértékesebb, amit a gyermekeiknek átadhatnak. Megértették, hogy érte harcolva őértük harcolnak, mert szívük mélyén ott volt az érzés, hogy ez a rejtélyes kötődés egy közös, kivételes sor shoz kapcsolja őket, amelynek nagyszerűségében mindannyian osztoznak.
