Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 17 (2. szám) - Az ülés megnyitása - Az ülés napirendjének elfogadása - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat, valamint a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai ... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP):
43 Ebből viszont azt a követ keztetést kell levonni, hogy ha kiemelt ügynek tekintik az egészségügy, a munka, az otthon, a család és a rend kérdését, világosan vállalt, egyértelmű prioritást, ezekre a területekre önök több pénzt kívánnak költeni, ebben az esetben az előbb említett min isztériumi struktúrában oktatás, kultúra kérdéseinek kevesebbet. Ez már nem egyszerűen egy eszmei hozzáállás, nyilvánvalóan egy költségvetési tény, majdani beterjesztés is. A minisztérium koordinációs munkáját ellátni lehetségesnek tartom. Ezzel a fajta st ruktúrával, amely másfél évszázad magyar oktatásügyéhez és nemzeti kultúrájához való kormányzati hozzáállást jelent, ezzel egyetérteni nem tudok. Önök szavazzák, önök állítják, önök kívánják vállalni ezt a részt. Tisztelettel kérem önöket, miközben termész etesen a vállalás és a végrehajtás joga, lehetősége és követelménye az önöké, a feladat az önöké, tisztelettel arra kérem önöket: a magyar oktatás, a nemzeti kultúra ügyét ne helyezzék hierarchizált állapotba, ne degradálják. Eötvös Józseftől kezdődően egy olyan hagyományt bontanak meg, amely nem egyszerűen csak tradíció, hanem amelynek KözépEurópában lényegesen nagyobb súlya van, mint egész egyszerűen egy törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumairól, minisztériumi felsorolásáról szóló törvényjav aslat. Kérem, hallgassák azt az érvelést, amelyben ez nem alárendelt szerepet játszik, tekintsék prioritásnak, kiemelt feladatnak az oktatás és kultúra ügyét, ne helyezzék önmagukat egy olyan helyzetbe, amikor egyébként egy vállalt feladatot, egy hierarchi át a magyar oktatás és magyar kultúra ügye tekintetében rossz képbe, egy nem progresszív társadalomképbe, a világban zajló folyamatokat be nem látva helyezik el. (16.20) Kérem, gondolják meg, gondolják végig, ezt a területet tekintsék kiemelt ü gynek, kiemelt területnek, prioritásnak, ennek megfelelően helyezzék el abban a kormányzati struktúrában, amelyben önök kormányozni kívánnak és fognak kormányozni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Lato rcai János) : Köszönöm szépen. Mivel túljutottunk a vezérszónoki körön, és csak a vezérszónoki körre vonatkozott, hogy kétperces felszólalásokra nem kerül sor, így magától értetődően a vitában az írásban előre jelentkezett felszólalók felszólalásai közö tt kétperces hozzászólásokra is sor kerül. Elsőnek Hoffmann Rózsa képviselő asszonynak adom meg a szót, a kereszténydemokrata frakcióból. DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP) : Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, hogy mindannyian nagy figyelemmel hallgattuk Hiller István oktatási és kulturális miniszter aggodalomtól fűtött szavait. Szeretném önöket és miniszter urat is megnyugtatni afelől, hogy önmagában semmiféle struktúra nem hordozza magában a prioritás vagy a sikeresség zálogát. Nyolc éven keresztül önálló kultusztárc a volt, négy évig ön irányította, és fájdalom, mégis azt láthatjuk, hogy az oktatás ügye méltatlanul elhanyagolt volt az utóbbi időkben. Nagyon sok pénzt vontak ki belőle… (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy va n!) Nem marad időm a mondandómat befejezni, köszönöm szépen. Nemcsak a pénz lett kevesebb, amit az oktatásra szántak - nem beszélve az EUs forrásokról; tudom, az egy külön csomag , hanem az oktatás eredményessége is jelentősen romlott. Továbbá szeretném afelől megnyugtatni önt és önöket, hogy mindazok a prioritások, az otthon, a család, a rend, a munka és az egészség, az oktatás nélkül elképzelhetetlenek. Magától értetődik, hogy az oktatás mindezt magába foglalja. Egyrészt abban a tekintetben, hogy erre f elkészíti a fiatalokat, másrészt az oktatás nélkül ezek a prioritások nem valósulnak meg. Egyetlen példával hadd illusztráljam. A rend egy kívánalom lesz, egy idea akkor, ha az oktatás nem tanítja meg rendre,