Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 21 (5. szám) - Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - LÁZÁR JÁNOS (Fidesz):
342 hogy a magyar ig azságszolgáltatásra egy dolog azért mégis kötelező, a Magyar Országgyűlés törvényei. Azt azért elég sajátosnak tartom, hogy három év alatt, 2007 tavaszától 2010 tavaszáig ebben az ügyben az első fokon eljáró bíróságnak nem sikerült megállapítania a felelős séget. Valami nincs rendben a bírósági eljárással sem. Azt gondolom, hogy három évig egy ilyen volumenű, társadalmilag ilyen fontos ügy nem húzható, ezért helyesen teszi a Magyar Országgyűlés, ha országgyűlési határozati döntésben elismeri az állam felelős ségét, és arra utasítja a kormányt, arra kéri a kormányt, hogy ennek a technikai megvalósítását vigye végbe, ismerje el a felelősségét a peres eljárásokban. Szeretném fölhívni a figyelmét arra, amit a teremben a praktizáló ügyvéd kollégák és jogász kollegá k pontosan tudnak, hogy ebben az ügyben az állami szervek alperesi pozícióban vannak, ami azt jelenti, hogy peren kívüli egyezséggel, a megalapozott kárigény elismerésével minden per gyorsvonati sebességgel lezárható. Ez csak a magyar állam hozzáállásán mú lik. Az önök kormányának 2006. augusztus 21én nagyvonalú kártalanítást kellett volna kilátásba helyezni, és el kellett volna ismerni a felelősséget. Ez az országgyűlési határozat erről szól, és nem a bíróságok jogainak csorbításáról. (Taps a Fidesz, a KDN P és az LMP padsoraiban.) Általánosságban tehát arról van szó, hogy mi az állam felelőssége a választópolgárokért. Ha meghívja a Magyar Köztársaság a választókat, a honpolgárokat ünnepelni, felele értük? Ez az alapvető kérdés, amire igennel vagy nemmel ke ll válaszolni. A Fidesz, a KDNP, ha jól látom, a Jobbik és az LMP válasza az, hogy felel érte a magyar állam. Önök kisebbségben, erős kisebbségben maradnak azzal a mentegető magyarázatukkal, amelyben hárítják ezt a felelősséget ennyi idő távlatából is. A m ásik kérdés vonatkozásában hadd tegyek olyan megjegyzéseket, amelyek talán szintén ennyi idő távlatából más megvilágításba helyezik a kérdéseket. Szerintem azt is időszerű egy kormányzás előtt tisztázni, hogy az állami erőszakmonopólium mire való: arra va lóe, hogy a rendőrök verjék az embereket, vagy arra való, hogy megvédjék őket? Nem árt KeletEurópában ezt a rendszerváltozás után húsz évvel, a XXI. század első évtizedében tisztázni. Mire való a rendőrség? Veretni akarom vele az állampolgárokat, vagy vé deni akarom vele az állampolgárokat? Úgy látom, ennek az értékelésében egy világ választ el bennünket. Ugyanis itt nem kevesebbről van szó, tisztelt képviselőtársaim, mint arról, hogy készült két rendőri jelentés 2006 őszéről. Ignácz és Papp rendőr táborno kok részletesen leírták a magyar rendőrség tapasztalt vezetőjeként, hogy milyen visszaéléseket és súlyos hibákat követett el a rendőrség. Ezek a jelentések következmény nélkül maradtak. De továbblépek: a Magyar Köztársaság ügyészsége a rendőrökkel szemben folytatott büntetőeljárások kapcsán megállapította, hogy ezeket az eljárásokat nem bűncselekmény hiányában, hanem bizonyítottság hiányában szünteti meg. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség meggyőződött arról, hogy a magyar rendőrök súlyos bűncselekményeket k övettek el. Azt jelenti az ön hozzászólása, képviselőtársam, hogy a Magyar Országgyűlésnek vagy a leendő magyar kormánynak nincs felelőssége a magyar rendőrök által elkövetett bűncselekményekért, amit az ügyészség megállapított jogerős határozatában? Ön sz erint az volna a helyes, hogy a jogerős büntetőeljárást lezáró - bár megszüntető, de nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában megszüntető - határozatot, amely a rendőrségről, az állam erőszakszerveiről szól, a magyar kormány kidob a kukába, és azt mondja, ez rendben van, emellett elmehetünk szó nélkül? (16.40) Ön szerint ez volna a normális magatartás? Így kellene egy kormánynak vagy a hatalomnak eljárnia az emberekkel szemben? Szerintem a Magyar Országgyűlés helyesen teszi, hogy elismeri a magyar rendőrség, a korábbi magyar kormány helyett a magyar állam felelősségét ezekben az ügyekben, és peren kívüli eljárásban teljesíti a megalapozott kárigényeket. Úgy gondolom, ez igazságügyi szakértőkkel percek alatt rendezhető, ráadásul senki nem mondta azt, hogy jogerősen