Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 21 (5. szám) - Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János):
340 áldozatokra és erre a tragikus tűzijátékra emlékező valódi emlékfát tudott a budavári önkormányzat állítani. A napokba n, nem is olyan régen keresett fel az egyik megrokkant áldozat férje, kérdezve, hogy most akkor mire számíthatnak, hova fordulhatnak ők. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nagy a felelőssége az Országgyűlésnek és általában az állami szerveknek, amikor egy állam i ünnepen bekövetkezett rossz szervezési, emberi mulasztási okokból kialakult helyzetet kompenzálni igyekszünk. Tisztelt Steiner Képviselő Úr! Itt nem arról van szó, hogy mi elvesszük a bíróságok feladatát. Itt arról van szó - és nem a helyükbe akarunk lép ni , hogy az államnak perek nélkül kellett volna kártalanítani az áldozatokat. Meg kellett volna egyezni, lehajolni hozzájuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , egy olyan gesztust adni, amivel nem kell bírósághoz forduljanak . Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most Szilágyi György képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbik képviselőcsoportjából. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobb ik) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az országgyűlési határozati javaslatban az szerepel, hogy erkölcsi és anyagi kártérítés. Nagy előrelépés az áldozatok ügyében az anyagi kártérítés, de meggyőződésem, hogy számukra sokkal f ontosabb, hogy erkölcsi kártérítést kapjanak, és végre igazságot kapjanak az ő ügyükben. Ezért örömmel hallottam Gaudi Tamástól, hogy lesz vizsgálat. És remélem, hogy a kormány komolyan gondolja, és egy széles körű és minden alaposságra kiterjedő vizsgálat ot folytat le ebben az ügyben, hiszen nagyon fontos, hogy igazságot adjunk az embereknek. Steiner képviselő felszólalását, megmondom őszintén, kicsit arcátlanságnak is tartom, hiszen Steiner képviselő a Fővárosi Közgyűlés egyik frakciójának tagja, sőt veze tője, annak a frakciónak, amely széles mosollyal kitüntette Demszky Gáborral együtt Gergényi Pétert (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) , és azt mondta Steiner képviselő, hogy az emberek hisznek a jogállamban. (16.30) Közölni szeretném önnel, hogy 200 6ig hittek Magyarországon a jogállamban, azóta nem hisznek. Azért is fontos egy ilyen vizsgálat, hogy evvel a vizsgálattal visszaállítsuk az állam tekintélyét, hogy visszaállítsuk az embereknek az igazságba vetett hitét, és hogy visszaállítsuk a jogállamb a vetett hitét. (Taps a Jobbik padsoraiból.) Az elszámoltatásba az is beletartozik, hogy találjuk meg a felelősöket, kapják meg demokratikus keretek között a méltó büntetésüket, és ha esetleg ez mentelmi joggal rendelkező embereket is érint, akkor kérem a z Országgyűlést, hogy ezen embereknek adja ki a mentelmi jogát. Itt szeretném felhívni a figyelmet még egy nagyon fontos dologra - az elmúlt húsz évben ilyen nem volt : Gyurcsány Ferencnek meghosszabbították a védelmét, pedig már lejárt volna. Kérem a kor mányt (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) , szüntesse meg Gyurcsány Ferenc védelmét, védje meg saját magát ebben az országban. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen a képviselő úr felszólalását. Most előre bejelentett felszólalások következnek. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy nyolcan jelentkeztek be eddig rendes felszólalásra. Most Lázár János képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak adom meg a szót, a Fideszfrakcióból. Képviselő úr, öné a szó.