Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 21 (5. szám) - Az ülésnap megnyitása - A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Schmitt Pál): - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik):
300 autonómiával, a beneši dekrétumok eltörlésével és a felvidéki magyarság teljes körű kárpótlásával, amely jelenleg is jogfosztott helyzetben él. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy ehhez a történelmi úthoz sok tényező játszott szerepet, hiszen itt voltak az úgynevezett alapszerződések - amelyekről Szávay képviselőtársa m már szólt , a kilencvenes években a Hornkormány időszakában kötött alapszerződések, az első 1991ben Ukrajnával, amelyek sajnálatos módon a területi határok - úgymond - sérthetetlenségét garantálták, amire nemzetközi jogi szempontból csak úgy lehet tek inteni, mint érvénytelen kikötésekre, mert egy állam, egy nemzet soha nem mondhat le arról, hogy békés eszközökkel elérje, hogy egy állami keretben éljenek a nemzettestvérei. Ne felejtsük el, hogy a nemzetközi jog ezt a lehetőséget egyáltalán nem zárja ki. Még egyszer hangsúlyozom, a helsinki záróokmány biztosítja, hogy a népi önrendelkezés elve alapján a határok népszavazással megváltoztathatók legyenek. Erre pedig már voltak példák, gondoljunk például a soproni népszavazásra. Kétszer volt a XX. században népszavazás, az egyik a soproni népszavazás, amelynek során Sopron és a környékbeli nyolc község visszacsatolásra került Magyarországhoz. Most például Sopront Ödenburgnak hívnák, és alig beszélne magyarul valaki, ha nem lettek volna ott a rongyosgárdisták, akik kiverték az osztrák csendőröket a megszállt területekről, és ez biztosította annak lehetőségét, hogy népszavazást tartsanak. És ugyanez a bátorság jellemezte Balassagyarmat hős embereit, vasutasait, katonáit, akik kiverték az oda betolakodó szlovákok at, és ennek köszönhetően ma Balassagyarmat Magyarországhoz tartozik. Egy európailag abszolút járható modell útját járja ez a törvény. Mindenfajta álságos európázással elködösített nemzetellenes retorikát vissza kell utasítanunk. Gondoljunk például az olas z törvényhozás aktusára. 2004ben az olasz törvényhozás hozott egy emléktörvényt az Isztriaifélszigetről elüldözött olaszok és Isztria elcsatolása emlékének a megörökítésére. A 60 milliós Olaszország számára egy fél magyar megyényi terület elvesztése eleg endő ok volt arra, hogy nemzeti emléknappá nyilvánítsák ezt az évfordulót. Hát akkor hogy a csudába ne lehetne természetes dolog az, hogy Magyarország, amelynek kétharmadát csatolták el, és amelyből három és fél millió magyar embert csatoltak el, ezzel a l ehetőséggel ne éljen!? S ne felejtsük el, a Kárpátmedencében még mindig nagyon sok magyar él. Előttem van - felmutatom - Teleki Pál térképe, a vörös térkép, a carte rouge néven elhíresült térkép, amelyet a párizsi békeszerződések során Gróf Apponyi Albert felmutatott, s részletesen bemutatott a delegáció tagjainak, akik megdöbbenve álltak a térkép előtt, amikor rájöttek arra, hogy valótlan adatok alapján hozatták meg velük ezt a döntést. Még most se késő arra rádöbbenteni az európai nemzeteket, hogy addig nem lesz nyugalom és béke a Kárpátmedencében, amíg a magyarkérdés rendezésre nem kerül. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Azt se felejtsük el, hogy ehhez viszont a leghatározottabb kiállás szükséges a kü lpolitika vonalán Magyarország részéről. A nemzetközi szerződések keretei nem korlátozhatják le a magyar törekvéseket ennek a gyalázatos helyzetnek a megszüntetése érdekében, de addig is elementáris kötelezettsége a magyar államnak - és ajánlom figyelmébe a kormánytöbbségnek azt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom programja tartalmaz egy nagyon fontos törekvést, amely a Nemzeti Jogvédő Szolgálat törekvése is egyben , hogy kerüljön kiépítésre egy olyan jogvédő hálózat a Kárpátmedencében, amely képes ha tékony és elementáris erejű jogi segítséget adni a magyar közösség azon tagjai számára, akiket a magyarsághoz tartozásuk miatt sértenek jogaikban. Márpedig ilyenre nap mint nap van példa, éppen napokkal ezelőtt kaptunk egy hírt, hogy Kolozsvárott hurcoltak meg egy magyar fiatalt magyar nemzeti jelkép viseléséért, aztán ne felejtsük el a dunaszerdahelyi magyarverést, és hosszan lehetne folytatni a sort, például a délvidéki magyarverésekkel, amelyek szinte naponta ismétlődnek. Mára eljutottunk oda, hogy Szaba dkán szinte már alig lehet magyarul megszólalni. Rengeteg feladat vár még ránk, el kell érni a védhatalmi státust, a nemzeti önrendelkezésért kell küzdeni magyar testvéreink számára. Ehhez kiváló mérföldkő az előttünk fekvő törvényjavaslat és a
