Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 20 (4. szám) - A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK (Jakab István): - KOVÁCS PÉTER (Fidesz):
254 Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMPfrakció álláspontját megosztva két vezérszónok ismerteti. Most megadom a szót Szabó Timea képviselő asszonynak. (21.50) SZABÓ TIMEA , az LMP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! Mile Lajos frakciótársam lényegében elmondta, hogy bizonyos módosításokkal, illetve pontosításokkal az LMP frakciója támogatja a jelen törvény módosításait, főleg ha ez egy értelmes párbeszéd kezdetét jelentheti. Így én ehhez nem is nagyon fűznék további véleményt. Szeretném viszont a jogalkotók figyelmét felhívni a törvény egy másik pontján lévő visszásságra, ez a visszásság pedig a hatályban lévő állampolgársági eljárásra vonatkozik, ezen belül is a kérelem elutasítására. A j elen jogszabály nem teszi kötelezővé a kérelem elutasításánál az elutasításra vonatkozó indoklást, illetve nem ad jogorvoslatra lehetőséget. Ez, tisztelt képviselőtársaim, Európában egyedülálló gyakorlat. Az Unió 27 tagállamából Magyarországon létezik egye dül az, hogy nem lehet fellebbezni az elutasító döntés ellen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akár egy kárpátaljai vagy egy erdélyi magyar származású kérelmező nemcsak hogy arra kényszerül, hogy újra végigmenjen egy költséges, fárasztó és hosszadalmas eljáráson, hanem igazából azt sem tudja, hogy miért kell újra végigmennie ezen az eljáráson, hiszen nem kap érdemi indoklást, nem tudja, hogy a következő kérelemben mi az, amit megváltoztasson. Az LMP úgy gondolja, hogy ez alapvető emberi méltóságot sért, és leginkább azokat hozza méltatlan helyzetbe, akiken a jelen módosító javaslat segíteni kíván. Így az LMP azt javasolja, illetve arra kéri a jelen lévő képviselőket, hogy támogassák az LMP erre vonatkozó módosító javaslatait, hiszen ez a kiegészítés szint én egy olyan adósságot kíván törleszteni, amely leggyakrabban a határon túli magyar kisebbségekkel szemben áll fenn. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszóno ki felszólalások végére értünk. Bejelentem, hogy további írásban előre jelentkezett felszólalók vannak: Hargitai János, KDNP; Gőgös Zoltán, MSZP; Kalmár Ferenc, KDNP; GaudiNagy Tamás, Jobbik; Szávay István, Jobbik; Zagyva György Gyula, Jobbik; Dúró Dóra, Jobbik. Mielőtt az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adnék szót, bejelentem, hogy kétperces felszólalásra jelentkezett Kovács Péter úr, a Fideszfrakcióból. Képviselő urat illeti a szó. KOVÁCS PÉTER (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nemcsak akkor találkozom én határon túli magyarokkal, amikor a XVI. kerület polgármestereként állampolgársági esküt adok, hanem pontosan a mai nap van tizenöt éve annak, hogy egy felvidéki magyar lányt vettem feleségül. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.) Úgyhogy higgyék el nekem, tudom, hogy mit mondanak a határon túli magyarok. Mindannyian emlékszünk arra, hogy 2004. december 5én milyen méltatlan esemény történt Magyarországon, és mi lett annak a népszavazásnak a vége , amely a XVI. kerületben érvényes és eredményes volt. És mindannyian tudjuk, hogy ezután a határon túli magyarok csalódottak voltak, és azt mondták, hogy cserbenhagytuk őket. A XVI. kerületi önkormányzat képviselőtestülete a következő képviselőtestületi ülésén egyhangúlag hozott egy olyan határozatot, hogy minden egyes elcsatolt országrészen a XVI. kerület testvérvárosi kapcsolatot létesít egy másik magyar településsel. Azóta Pozsonypüspöki, Érmihályfalva és Kishegyes is a XVI. kerület testvérvárosa. És amikor a testvérvárosainkba megyünk vagy ők jönnek ide, akkor ők mindig megemlítik ezt a csúnya emlékű december 5ei napot,