Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 20 (4. szám) - A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
246 Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Simicskó István úrnak, a KDNPképviselőcsoport vezérszónokának. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Ti sztelt Országgyűlés! Mindannyiunk életének igazi nagy kihívása, talán nem túlzás, ha azt mondom, tudománya a problémák felismerésének képességét megszereznünk és azok megoldásában tevőlegesen részt vennünk. Igen tisztelt képviselőtársaim, felismerni a bajo kat és nem belenyugodni, hanem tenni az igazságtalansággal szemben, tenni a rosszal szemben. A politikai döntéshozók számára, számunkra az élet igazi értékét csak az a szolgálat adhatja, amellyel az emberek, a közösség, a nemzeti közösségünk felé fordulunk . Felismerni a nemzet bajait, felismerni a nemzet gondjait, és mindent megtenni azért, hogy ezeket orvosoljuk, ezeket megoldjuk. Igen tisztelt képviselőtársaim, meggyőződésem, hogy mindezt persze feltűnés nélkül, hiúság nélkül, szerény alázattal kellett vo lna már megtennünk, kellene most megtennünk, mert ez a feladatunk, ez a küldetésünk, ez a felelősségünk, hogy a magyar nemzet valamennyi tagja iránt ezt a lépést, ezt a döntést meghozzuk. Tisztelt Országgyűlés! Ma, amikor a magyar állampolgárságról szóló L V. törvény módosításáról folytatjuk le az általános vitát, felemás érzés és soksok emlékkép gyülemlik fel bennem, és azt hiszem, hogy mindannyiunkban. Azért mondom, mert ma itt általános vitát folytatunk. Vitát folytatunk arról, amiről már régen nem kelle ne vagy talán sohasem kellett volna vitatkoznunk. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt húsz évben Magyarország, az anyaország sokszor érthetetlen, sőt értelmetlen, önmarcangoló vitát folytatott erről a kérdésről, hogy megadjuke a magyar állampolgárságot az önhibájukon Magyarország határain túl rekedt nemzettársainknak. (21.10) Ezért, tisztelt Országgyűlés, ha már többen elmondták, hogy személyes kérdés is ez számukra, és személyes érzésü ket is megosztották önökkel, engedjék meg, hogy én is elmondjam ezt, és úgy vélem, hogy nem túlzok, amikor azt mondom, hogy ez az az eset, amikor az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. Az egyik szemünk örül, a másik pedig szomorú. Miért mondom mindezt? Az elmúlt időszakban, 2004. december 5e óta, mondhatnám azt is, hogy 1990 óta, vagy akár azt is mondhatnám, hogy 90 éve hány és hány határon túl rekedt magyar ember halt meg úgy, hogy az anyaország nem tette meg értük azt a becsületbeli lépést, hogy elfo gadta volna a kinyújtott segélykérő kezet, hogy legalább lelküket magyarságukban megerősítve hagyhatták volna el a földi életet. Nagy adósságunkat rendezhetjük ma itt, tisztelt képviselőtársaim. Történelmi időket élünk. 20 vagy talán 90 év után eljött az a pillanat, amikor a magyar társadalom kétharmados felhatalmazást adott a FideszKDNPegyüttműködésnek, hogy rendezzük végre ezt a kérdést. Tisztelt Országgyűlés! Mi elkötelezettek vagyunk a Kárpátmedencei magyarság sorsa iránt. Mi olyan államban szeretnén k élni, amely óvja és segíti a magyarságot fizikai, egzisztenciális és lelki értelemben is, amely nem megosztja a nemzetet, amely nem szembeállítja a határon túli magyart az anyaországi magyarral, hanem összefogja. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi megígértük, hogy első lépésünk lesz, hogy megadjuk a magyar állampolgárságot a határon túl rekedt nemzettársainknak. Megígértük és meg is tesszük. Bizonyára mindenkinek van személyes élménye, határon túli történeteket sokan tudnának mesélni itt. Semjén Zsolt elnök úr erről beszélt, hogy milyen személyes élmények érték - a gyertya kapcsán is - székelyföldi útjai során meg származása révén is. Én decemberben jártam Nagybecskerek mellett Muzslán, a Délvidéken. A legutolsó olyan magyar település a Délvidéken, ahol még jel entős számban él - mintegy 70007500 - magyar ajkú, magyar nemzetiségű ember. Egy olyan fórumra hívtak, ahol körülbelül 150180 ember volt jelen. Ennek fele diák volt. Én ott föltettem a kérdést számukra, hogy ha megadnánk az állampolgárságot, fölvennéke, vane igény rá részükről. Vagy
