Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 20 (4. szám) - Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - PŐSZE LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
214 Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a törvénytervezet időzítése - és majd erre még visszatérek, hogy az időzítésen pontosan azért mit értek , de főleg a koncepciója, hogy egy kézbe ke rüljön az állami vagyon, nem rossz. Ez nem egy rossz koncepció. Az elmúlt húsz év tapasztalata, az a kollektív bölcsesség, amely itt a Házban és az államigazgatásban is az állami vagyon kezelésével kapcsolatban összegyűlt, azt súgja nekünk, hogy ez nem ros sz koncepció. De nemcsak koncentrálni kell, és nemcsak egy kézbe kell tenni az állami vagyont, hanem ellenőrizni is kell annak a felhasználását. A másik probléma, túl azon, hogy a vagyongyarapítási hangsúly nincs kifejtve, pontosan ez, az ellenőrzés hiánya ebben a törvénytervezetben. (17.10) Kérem szépen, ha megnézzük a javasolt konstrukciót, akár a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. működését, akár az MFB működését, hogy ha tudniillik mind a két helyre az igazgatóság tagjait - vagy legyen szó a vezérigazgatóról , a felügyelőbizottság tagjait, a könyvvizsgálót is, mindegyiket egy személyben a miniszter nevezi ki, akkor azt mondom, joga van hozzá, én nem vitatom, hogy ehhez nincs joga. De célszerűe ez? Azért mégis az állami vagyon működtetéséről, ellenőrzéséről van szó! Nem férne be oda egykét ellenzéki tag a felügyelőbizottságokba, akár a Magyar Fejlesztési Bankba, akár a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.be? Mindig is ez volt a probléma, kérem szépen: amikor még ott voltak az ellenzéki tagok, akkor is eltüntették az állam i vagyont. Én nem mondom azt, hogy bárki is arra készül, hogy eltüntesse az állami vagyont, de ha semmilyen kontroll nincsen, kérem, akkor az elegendőe, hogy évente egyszer majd a miniszter valahogy oly módon beszámol, hogy azt nem is lehet érteni? Nem is lehet a tényleges vagyonértéket nyomon követni a parlamentnek valamilyen átiratban a vagyon helyzetéről? Hiszen ez történik húsz év óta, és ezzel együtt tűnt el az állami vagyon, vagy legalábbis annak nagy része. Tehát szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy miközben a törvény alapelképzelését nem tartjuk rossznak, teljes mértékben hiányzik a törvényből a kontroll bármilyen formája, még a kontroll csírája is hiányzik az állami vagyonkezeléssel kapcsolatban. Én azt gondolom, önök egyetértenek velünk abban , hogy ezt a kontrollt valamilyen formában meg kell teremteni. Ez nem a mi érdekünk, nem az ellenzék érdeke, az önök érdeke is, a nép érdeke is, mert évente súlyos százmilliárdok úszhatnak el, ha nincsen kontroll. Van egy másik régi probléma, egy szintén h úszéves probléma, amit a vagyonkezelés kapcsán nem sikerült megoldani, ez pedig az, hogy az éves vagyonmozgásokat konszolidáljuk a költségvetéssel, vezessük át úgy a költségvetésen, hogy pontosan lássuk azt, hogy a vagyonmozgásoknak milyen hatásuk van a kö ltségvetésre. Erről sincsen szó pontosan a tervezetben, és bizony ennek a hiánya is évről évre előjön a legkülönbözőbb fórumokon, az érdek- és szakmai szervezetekben. Van egy további nagy hiányossága a törvénytervezetnek, nevezetesen az, hogy a vagyonpolit ikai irányelveket és minden olyan koncepciót, irányelvet, amit a törvény nevesít, hogy miket kell megcsinálni, azokat vajon hogyan fogjuk megcsinálni? Ki fogja megcsinálni? Hogyan folyik bele a parlament a vagyonpolitikai irányelvekbe, amelyekről más orszá gokban heteket vitatkoznak, ha nem hónapokat? Kérem szépen, azokat mi most egy biankó mondattal, amelyik nem pontosítja a felelősséget ebben a kérdésben, megszavaznánk, és nem tudjuk, hogy ez a probléma egyáltalán még visszajöne hozzánk, a Ház elé. Tehát ezt is szeretném javasolni, hogy valahogy, valamilyen formában egy ilyen kardinális kérdésre térjünk vissza. A Magyar Fejlesztési Bank esetében mindazokat az ellenőrzési hiányosságokat tudnám felemlíteni, amelyeket a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. esetében hang súlyoztam, azzal, hogy ott további fékek, kontroll beépítése szükséges, mert azáltal, hogy a Magyar Fejlesztési Bank egy intenzívebb hitelezési tevékenységbe fog kezdeni, ráadásul még az éven belüli hitelek aránya is meg fog nőni - ami nem kis kockázat, me rt úgy látszik, ebből az következik, hogy egy sokkal ingoványosabb, kockázatosabb terepre is benyomul a Magyar Fejlesztési Bank , itt éppen úgy