Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. május 18 (3. szám) - Az Országgyűlés következő ülésének összehívása - Az ülés bezárása - ELNÖK (dr. Latorcai János):
127 A hatályba lé ptető és egyéb záró rendelkezéseket tartalmazó rendelkezésekhez érkezett a 15. pontban szereplő indítvány, valamint a 2327. pontokban szereplő javaslatok. A részletes vita harmadik szakaszában ezek megtárgyalása következik. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Kös zönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Látható többség. Ellene? Nincs. Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta. Tájékoztatom önö ket, hogy a vitában a felszólalási időkeret vitaszakaszonként 1010 perc. Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom az előzőekben elhangzottaknak megfelelően a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1. pontjára, az 514., valamint a 1622. pontjaira vonatkozóan. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. Tisztelettel tájékoztatom az Országgyűlést, hogy pillanatnyilag az elnöki monitoron csak ikonok vannak, tehát én innen nehezebben követem a felszólalásra jelentkezőket. Egy pici türelmet kérek, amíg a segítségemre b iztosított másik monitoron ezt az információt magam is megszerzem. Tisztelt Országgyűlés! Mivel felszólaló nem jelentkezett a vita ezen szakaszára, ezért a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 2., 3. é s 4. pontjára. Ismételten kérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki ezzel kapcsolatban felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt ide sem látok, ezért a részletes vita második szakaszát is lezárom. Most megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 15. pontjára, valamint a 2327. pontokra. Ismételten kérdezem, kíváne valaki ezzel kapcsolatban felszólalni. (Nincs jelentkező.) Tisztelt képviselőtársaim, jelentkezőt nem látok, ezért a részletes vita e szakaszát és ezzel együtt a részletes vitát is lezárom. Ismételten kérdezem az előterjesztőket, kívánnake felszólalni a vitában elhangzottakra. Mivel érdemi vitára nem került sor, magától értetődően ez okafogyott kérdés volt. Tehát a benyújtott módosító javaslatokról majd a csütörtöki ülésünkön dö ntünk. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirenden kívüli felszólalásra senki nem jelentkezett, így erre nem kerül sor. Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának következő ülését 2010. május 20án délelőtt 10 órára összehívom. Az ülés bezárása ELNÖK (dr. Latorcai János) : Megköszönöm együttműködésüket, se gítőkészségüket, mai munkájukat. Ezzel a mai ülést bezárom. (Az ülés 11 óra 37 perckor ért véget.)