Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. június 8 (13. szám) - Meira Kumar, az indiai parlament alsóháza elnök asszonyának köszöntése - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
1198 nincs semmi keresnivalója, amikor egy családi közösségen belül vér szerinti, egyenes ági rokonok között élők, vagy elhalálozás esetén élők és halottak között vagyonmozgás történik. Ez nem szocializmus, ahol el akarunk venni azoktól, aki knek több van, hogy odaadjuk valaki másnak, leginkább persze az állami bürokrácia él ebből. Ez egy szabadságkérdés; egy szabad társadalom, ahol a munkát megbecsülik, elismerik, nemcsak mint az individuum, hanem mint a család teljesítményét is. Ezért őrölün k más malomban. Tehát nem egyszerűen részletkérdésekben van közöttünk különbség, hanem más koordinátarendszer szerint képzeljük el a világot, amelyben élni szeretnénk. Csak a tisztázás szándékával mondtam ezt. Tisztelt Elnök Úr! Volt itt még önnek egy nag yon fontos fölvetése, a bankadó és áthárítás kérdése. Úgy érzem, hogy az ön véleménye egy nagyon tipikus magyar vélemény, és megalapozott vélemény is. Amikor azt hallja, hogy valakinek a közjó vagy a közteherviselés érdekében, olyannak, aki nagy, erős és h atalmas, ezek lehetnek kereskedő egységek vagy éppen bankok, vagy pénzintézetek, hozzá kell járulni a közteherviseléshez - az első gondolat micsoda? Hogyan hárítják át valakire. Ez azt jelenti, és ön nem ok nélkül mondta, amit mondott, hogy semmi okunk nin cs abban, hogy megbízzunk a magyar intézményrendszerben, amely egyébként rendelkezik intézménnyel, hogy megvédjen bennünket az ilyen teheráthárítástól. Úgy hívják, Pénzügyi Felügyeletek Állami Szervezete. Ez most majd működni fog, és ha majd működik, akkor érvényt szerez azoknak a jogszabályoknak, amelyek meg kell hogy védjenek bennünket. (Taps a kormánypárti oldalon.) Elismerem, mindaz, amit itt új gazdasági rendszerként elmondtam, a régi tapasztalatok fényében és a régi politikai és gazdasági kultúrában b izony nehezen értelmezhető, és ilyen következtetésekre is okot ad. De épp ezt szeretném megváltoztatni. Arra szerződtünk, hogy ezt megváltoztassuk. Ami a pártokat illeti, sajnálom, hogy a megszólaló pártok közül senki sem reagált arra, hogy a pártok költsé gvetési támogatásának 15 százalékos csökkentését kezdeményeztem. (15.00) Én úgy érzem, hogy van elég támogatottsága a kereszténydemokratáknak és a FideszMagyar Polgári Szövetségnek, hogy azt mondjam önöknek, hogy mi ezt meg fogjuk csinálni, tisztelt hölgy eim és uraim. (Taps. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Legyen tizenhat! - Derültség az MSZP soraiban.) Meg kell mondanom, hogy van itt néhány dolog, amelyben humoros megjegyzéseket hallottunk, talán nem is voltak ezek feltétlenül idegenek vagy elmarasztalhat ók, de mégis mindenkit arra szeretnék kérni, hogy amikor egy kérdéskörben valamit a humor tárgyává tesz, gondoljon arra, hogy az esetleg néhány más ember számára fontos; mondjuk a vidéki emberek számára, ahol nem gyerekség, hogy mit kezd az ember a termény ével, a gyümölcsével meg az élete munkájával. Ebből lehet viccet csinálni, tisztelt hölgyeim és uraim, de itt egy mélyen ülő, nagyon régi magyar szabadságkövetelésről és törekvésről van szó, és én fontosnak tartom, hogy a vidéki emberek ezt a szabadságot megkapták, és ezzel élhetnek. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiból. - Szórványos taps az LMP padsoraiban.) Az egykulcsos adó ügyében mind a Jobbik elnöke, mind pedig a Lehet Más a Politika elnöke megjegyzéseket tett. Én azt gondolom, hogy sokat vitat kozhatunk az egykulcsos adó természetrajzáról, de tegyük szívünkre a kezünket: hittee volna valaki ebben az országban, hogy eljöhet egy olyan pillanat, amikor azt mondja egy felelősséget vállaló kormány, hogy megteremti annak a feltételét, hogy 16 százalé kos, egykulcsos adó legyen Magyarországon (Közbeszólások az MSZP soraiból.) , kedves barátaim? Ki hitte volna ezt? Azt gondolom, hogy ez egy radikális áttörés és átalakulás, ráadásul, miután nemcsak a személyi jövedelemhez, hanem minden jövedelemhez való ju tás formáját egy kulcs szabályozza, képzeljék el, hogy adóbevallást sem kell készítenünk. Ha az a rendszer jól működik, nemcsak hogy egy söralátétnyi adóbevallást nem kell készítenünk, még adóbevallást sem, hiszen ha egykulcsos a rendszer, amikor megkapják , ami jár önöknek, akkor ott azonnal levonhatják, és abban a pillanatban már az év végi adóbevallás nem szükséges, mert nincs mivel mit összeadni.