Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 22 (256. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - V. NÉMETH ZSOLT jegyző: - ELNÖK (dr. Katona Béla):
203 azt lehet idézni valamelyik pártla pjukban. De ettől még nem valósak azok a gazdasági adatok, amiket volt szíves elmondani. Érdekes módon ön azt mondta, hogy félresikerült vagy féloldalas volt az az értékelés, ami itt elhangzott. De arról nem szólt - úgy látszik, nem büszke rá , hogy amiko r önök kormányon voltak, a három teljes év alatt a következőképpen nézett ki az infláció, a fogyasztói árindex: 10 százalék, 9,8 százalék, 9,2 százalék. Most arra panaszkodnak, hogy magas az infláció a 4 százalék körüli értékkel. Egyébké nt hogy mennyire másképp értékelik a különböző elemzők a gazdaság helyzetét: talán még a tisztelt frakció sem tudja, mert itt ültünk akkor, amikor kiadták a sajtótájékoztatón az adatokat, hogy a Monetáris Tanács ma 5,75 százalékkal, tehát 25 bázisponttal c sökkentette az alapkamatot (Taps az MSZP soraiban.) , ezzel történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Ebből látszik, hogy a Monetáris Tanács megbízik ebben a gazdaságpolitikában, látja, hogy a kormány visszaszerezte a hitelességet. Az pedi g, hogy mennyi a munkanélküliség: nem mondtuk soha, hogy nincs világválság, de azt mondani, hogy ezt egyedül a magyar kormány okozta, nem tűnik szakszerűnek. Számokkal dobálózni meg nem szabad és nem célszerű. Nem 15 százalék, tisztelt frakcióvezetőhelyet tes úr, a munkanélküliségi ráta, hanem 10,5 százalék. Ennek sem örülünk, mert ez is magas, de jóval kevesebb, mint Lengyelországban, Szlovákiában és jó néhány országban. De összekeverni az inaktívakat és a munkanélkülieket nem szerencsés. Amit sikerült elé rni ebben az időszakban, az nagyon fontos valamennyiünk számára. Ebben a nehéz helyzetben sikerült megőrizni a reálkereseteket a versenyszférában, és sikerült megőrizni a munkahelyeket a közszférában. Azt gondolom, hogy ez a kettősség nagyon fontos, ezt si került elérnünk ebben az időszakban. S azt is sikerült elérni, hogy lehetőség van arra, hogy a növekedés meginduljon ez év második félévétől. Ezt pedig azzal lehetett elérni, amit a kormány szisztematikusan végigcsinált a válság kezelésében. Ezt jó néhány ország elismerte, a Pénzügyminiszterek Tanácsának legutóbbi ülésén az Európai Bizottságban Brüsszelben általánosan elismerték a magyar gazdaság eddigi eredményeit, illetve a kormány válságkezelését. Ezt természetesen le lehet becsülni, alá lehet becsülni, de a lakosság ettől még érzékeli. S ami talán a legfontosabb: az volt a célunk, hogy azokon segítsünk, akik maguktól nem tudnak segíteni saját magukon, ezért megfelelő szociális körülményeket igyekeztünk teremteni. Ennek tán az egyik legfontosabb eleme vol t a krízisalap, amit önök voltak szívesek negligálni, viszont ezzel százezer családon tudtunk segíteni. Most tehát ott tartunk, hogy elindulhatunk a kilábalás útján. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. Ezzel a napirend előtti hozzászólások végére értünk. Most felkérem V. Németh Zsolt jegyzőt, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalók sorát. V. NÉMETH ZSO LT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre, MSZP; Koszorús László, Fidesz; Erdős Norbert, Fidesz; Gulyás József, független; Garai István, MSZP; Vitányi István, Fidesz; Almássy Kornél, független; Keller László, MSZP; Ágh Péter, Fidesz és Pettkó András független képviselő. ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki