Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 22 (256. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
201 Ha ezt az elmúlt időszakot ezzel a kifejezéssel kell jellemeznünk, hogy nyereségcentrikus gondolkodás, akkor vajon milyen magatartást követel a kilábalás vezetőitől a jövő? Ezt is egy szóval tudnám jelölni: a felelősséget. De nem csak tőlük, hanem mindenkitől a maga helyén: politikustól felelősséget a nemzet iránt, szülőtől a gyermeke iránt, rendőrtől a potenciális áldozat iránt, a település vezetőitől a segítségre szoruló lakosok iránt, és folytathatnám. Ha a nyereség hajszolását felváltja a felelősség gyakorlása, akkor van esély a nemzeti egységre, ami az országunk történelmének minden sikeres pillanatát jellemezte. Ha csak kettőre utalok: az államalapításkor, Szent István korában megvalósult a nemzeti egység, mert közösen tudták a fontos célt követni, és a trianoni trauma után is a talpra állás érdekében, ha egy paktum kíséretében is, de megvalósult a nemzeti egység. Úgy gondolom, hogy a felelősség, ha általános lesz, mert a politikai vezetéstől a társadalom egészére átterjed, akk or van lehetőség arra, hogy azok, akik ma megtévesztettek voltak, együtt tudják a nemzeti egységet megvalósítani. Ezt a jövőt kívánom Magyarországnak. Isten óvja országunkat! (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm. Úgy látom , a kormány nevében senki nem akar reagálni. Utolsó napirend előtti fölszólalásra megadom a szót Varga Mihály frakcióvezetőhelyettes úrnak, a Fideszből. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter elnök felszólalása egy kicsit féloldalas gazdasági értékelést adott az elmúlt évekről… (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Türelem! Elnök úr nyilván szót ad mindenkinek, aki kér. Szóval, tisztelt képviselőtársaim, miniszterelnök úr egy féloldalas értékelést adott, ő maga fogalmazott úgy egy hetilapnak adott interjúban, hogy a szakadék széléről hoztuk vissza az országot, közben elfelejtkezett arról, hogy ki vitte a szakadékig el ezt az országot, kinek köszönhető az, hogy Magyarország ma a középeurópai térség sereghajtójává vált, hogy az egyik jelentős külső, mértékadó cég, a Credit Suisse arról ír, hogy Izland és Görögország után Magyarország a legsérülékenyebb ország Európában. Mindezekről miniszterelnök úr mélyen hallgatott. Meg tudom érteni, mert azok a mak rogazdasági adatok, amelyek ma Magyarország teljesítményét jellemzik, valóban siralmasak és valóban lehangolók. Számunkra néha úgy tűnik, mintha a kormány Makó problémái helyett inkább Makaó problémáit szeretné megoldani (Derültség a Fidesz és a KDNP sorai ban.) , miközben jobb lenne, ha itt keresnék azokat a megoldásokat, amelyekkel a munkanélküliségre, a visszaeső gazdasági teljesítményre, egyébként pedig a növekvő csődök számára adnának valamilyen választ. Hiszen nézzük ezeket a számokat! 654 ezer munkanél küli van ma Magyarországon, és ez 150 ezer fővel magasabb, mint a válság kitörése előtt, 2008 októberében. Megjegyzem persze, hogy csak a világgazdasági válságról van szó, mert sajnos Magyarország 2006 óta van azon a lejtőn, amelyre a szocialista, az MSZPs gazdaságpolitika ezt az országot tette. 654 ezer munkanélküli, és ha hozzáteszem azoknak az inaktívaknak a számát, akik ma az ellátórendszeren kívül vannak, akkor nyugodtan mondanom, hogy 800850 ezer munkanélküli van ma Magyarországon. Addig tehát nem l ehet semmiféle sikerről és eredményes válságkezelésről beszélni, amíg a munkanélküliek száma nő, és amíg a magyar lakosság, az aktív lakosság körülbelül 15 százaléka az országban munka nélkül van. A gazdaság teljesítményét a hazai vállalkozások is világosa n visszatükrözik. Az elmúlt egy évben 30 százalékkal nőtt a felszámolási eljárások és a csődök számra. KözépEurópában egyébként ezzel is éltanulók vagyunk - idézőjelben persze , erről sem beszélt miniszterelnök úr. (14.30)