Országgyűlési Napló - 2010. évi tavaszi ülésszak
2010. február 16 (255. szám) - Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor):
150 Szeretném még egyszer felhívni a figyelmet, hogy egy kerettörvényrő l van szó. Nyilvánvaló, hogy ennek a törvénynek a megalkotása egy kompromisszum eredménye, hiszen a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 32 tagja és a mögöttük álló civil szervezetek, egyházak, a tudományos élet képviselői azok, akik gyakorlatilag ennek a szakmai anyagnak a végső stádiumában a támogatásukat adták ehhez a törvényhez. Nyilvánvaló, képviselőtársam, hogy egy ilyen törvénynél számtalan végrehajtási rendeletre, utasításra van szükség ahhoz, hogy a benne megfogalmazottak végrehajtásra kerüljenek, ez egy hosszú munka lesz még. Mi egyszerűen két kérdésben tettük le egyértelműen a mi elképzeléseinket, egyrészt a 2020ig történő teljesítést és a 2050ig történő teljesítést, a 40 százalék, illetőleg a 80 százalékos csökkentést illetően. Szeretném elmon dani önnek, hogy az 1990es induló állapot pontosan annak köszönhető, mert a nemzetközi térben pontosan ezt a dátumot használják ahhoz, ami a csökkentés induló állapotát jelenti - ez így van az Európai Unióban is , és mi ehhez képest fogalmaztuk meg minda zt, beleértve a politikai és a szakmai kompromisszumot is, ami alapján ez a kerettörvény megalkotásra került. Én nagyon örülök, ha az elinduló zöldvonaton ellenőrök is lesznek, de azért jobban örülnék, hogyha több olyan utas kerülne és ülne fel erre a zöld vonatra, aki segíti, hogy ez a mozdony haladjon is, és én ennek egyik termékének értékelem ezt a törvényt, és azt, hogy egyáltalán minden politikai erő elkötelezett abban, hogy még ebben a ciklusban ennek a végszavazására is sor kerüljön. Ezt azért is foga lmazom meg, mert nagyon örültünk volna mi, akik egyébként ezt a kerettörvényt támogattuk, ha például azok részéről, akik módosító indítványt nyújtottak be, olyan módosító indítványt, amelyről már az expozémban is szóltam, ha itt meghallhattuk volna azt, ho gy milyen érvek mentén fogalmazták meg azt a módosító indítványt, ami egyébként, meg kell hogy mondjam, veszélyezteti a 22ei elfogadást. Úgyhogy én arra fogom majd kérni képviselőtársaimat, hogy fontolják meg még egyszer, hogy szükségese azoknak a módosí tó indítványoknak a fenntartása, amelyek teljesülése egyébként, mint ahogy azt a bevezetőmben elmondtam, már gyakorlatilag megtörtént. Valóban 500 civil szervezet támogatta, ezt a törvényt támogatta, konkrétan ezt a törvényt, ami a parlament elé került, ez t támogatták. Ez köszönhető Farkas Istvánnak is és a Magyar Természetvédők Szövetségének, akik egyébként összefogták az egész klímaakciót, ami az elmúlt egykét évben már zajlott, és aminek egy fontos állomása lett ennek a törvénynek a parlament elé terjes ztése, és reményeim szerint a jövő hétfői elfogadása is. Kérem valamennyi képviselőtársamat, még egyszer fontolja meg, hiszen itt nemcsak arról van szó, hogy holnap, holnapután mit eszünk, hanem hogy távlatosan mennyiben elkötelezett a magyar politika egy éghajlatvédelmi törvényben, illetőleg az a mögötti végrehajtásban. Én erre a felelősségre apellálva kérem önöket, hogy legyenek elkötelezettek az elfogadásában is. Köszönök minden eddigi támogató megnyilatkozást. Elnök úr, köszönöm a figyelmét. (Taps az MS ZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, így ebben a ciklusban csak Házszabálytól eltéréssel lehet ezt elfogadni. Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (Lezsák Sándor) :