Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - HALMAI GÁBORNÉ (MSZP):
930 felelősség úgy is lekerüljön, hogy akkreditálva legyenek ezek a közösségek arra, hogy részt tud janak venni aktívan az elbírálás folyamatában. Nézzük azt, hogy láthatóke ezek a dannyiunk által fontosnak tartott irányok a mostani költségvetésben! Néhány tételben egészen biztosan. Itt elhangzott a Házban az, hogy általában 107 százalék az, ami minden területen megjelenik csökkenésként, de a közbiztonságra a rendőrség költségvetését is magában foglaló IRM költségvetésében 2,6 százalékos a növekedés. Igen, fontosnak tartjuk mindannyian a közbiztonságot, és erre a költségvetés forrásokat is biztosít. Azt án mindannyian elmondtuk, hogy abban az időben, amikor nagyon nagyok a társadalmi különbségek, amikor nagyon sokan vannak a leszakadók, akkor nagyon fontos, hogy ne legyenek olyanok, akik végképp kiesnek ezen a hálón. Néztem egy adatot, hogy mit mutat ebbe n a költségvetés. A társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokat magában foglaló kiadások az összes kiadás között magasabb arányt képviselnek ebben az évben, mint korábban. Persze, megint mondhatnám, hogy igaza van annak, aki azt mondja, hogy de ennek rossz a belső aránya. Az viszont nem vitatható, hogy ebben az évben ilyenfajta biztonságot dannyiunknak garantálni kell. Aztán nézzük meg, hogy a sokat emlegetett foglalkoztatás területén hogyan á llnak a terhek. Elmondhatjuk, hogy ezen a területen a munkáltatók által fizetendő járulék mértéke ebben az évben 27 százalékra csökkent. Nem vitatható, hogy ezen a tényen túl vagyunk. (20.40) Azt is látjuk a költségvetésben, hogy bővültek az “Út a munkához ” program lehetőségei két irányban. Az egyik a közhasznú munkára való kiterjesztése, a másik pedig, hogy most már nem csak az önkormányzatok, ahol tudjuk, sok probléma volt azzal, hogy az egyik önkormányzat képes és alkalmas volt ilyen munkahelyeket megsze rvezni, megteremteni, annak körülményeit biztosítani, és van, amelyik nem; ezért fontos, hogy ebbe más partnerek is beszállhassanak, különböző területeken a közcélú foglalkoztatásra is teremtsünk lehetőségeket. Elhangzott ez a vita itt, hogy az uniós forrá sok hogyan állnak. Tényszerűen azt mondták, hogy csökken ebben az évben. A számok nem ezt mutatják. 2009ben a végeredmény várhatóan 868,5 milliárd forint lesz, 2010ben 922 milliárd lesz felhasználható, és abban mindannyian bízunk, hogy javul az intézmény rendszer, hogy a pályázók jobban felkészültek lesznek, hogy azok az átcsoportosítások, amelyek például kimondottan a kis- és középvállalkozások támogatásának megteremtésére irányulnak, eredményesek lesznek, és így tudunk ebben is előrelépni közösen. Ebben a stratégiai gondolkodásban az volt az utolsó tétel, hogy meg kell néznünk, hogy ezek mögött a stratégiai irányok mögött ott vane az ember. Mondom ezt, mint aki az Országgyűlésben és ezen belül a kulturális bizottságban folyamatosan az oktatás, a kultúra területére figyelek, hogy igen, meg kell néznünk ezt is. Merthogy segítenünk kell az embereknek az alkalmazkodóképesség, a hiányzó kompetenciák megszerzésében, az alapoktól a szakmai képzésen át a felsőfokú képzettség megszerzésében is, hogy olyan hasznos tudásokat tudjanak megszerezni az állampolgárok, ami segítheti őket a munkaerőpiacra való belépésben vagy az oda való visszataláláshoz. Azaz fontos az oktatás minden szintje, és fontos az élethosszig tartó tanulás, ami már egy kicsit túlmutat a klasszikus oktatási rendszeren is. És van még egy téma, amit többen emlegettek itt, ez pedig a közösségek megerősítése volt. Ez a terület az, ahol kimondottan a kultúrával is foglalkozni kell. Elhangzott itt a teremben dr. Gyimesi Endrétől, amit sokszor idézett már A risztotelésztől, hogy a kultúra lehet ékesség, és lehet menedék akkor, amikor rossz helyzetben vagyunk. Igen, meg kell nézni, hogy ez a költségvetés erről mit mond. A kulturális terület költségvetése, erről szóltak már előttem is, 3,6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Mondhatjuk azt, hogy a többi területhez viszonyítva ez szűkebb csökkenés, de nézzünk egy picit bele ebbe a számba. A fejezeti kezelésű előirányzatok között fontos az, és azt gondolom, ez is tény, hogy meg kell tartanunk azokat a folya matokat, amelyeket elkezdtünk, azokat a nagyberuházásokat, amelyeket elindítottunk, a múzeumi rekonstrukciót, az örökségvédelmi