Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
856 számomra akkor is, ha némi csökkenéssel, de látható esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatására. Ez pontosan a zt jelenti, hogy ezen belül az a kulturális tevékenység, amely célzottan a roma kultúrát fogja megjeleníteni, megtalálható ebben a keretösszegben, mert a 100 Tagú Cigányzenekar, a Rajkó Zenekar, a Ráció C egyetlenegy kormánynak sem volt a költségvetésében az elmúlt időszakban, viszont ennek a kormánynak volt bátorsága már két évvel ezelőtt, hogy ezt a költségvetési sort megjelenítse, és innentől kezdve az egyik legnagyobb magyarországi kultúrával rendelkező 100 Tagú Cigányzenekarnak és a Rajkónak adtunk leh etőséget arra, hogy saját maga működése finanszírozási alapjait legalábbis meg tudjuk oldani. Ez azért is fontos, mert politikai üzenete van ennek a dolognak, és én azt gondolom, hogy ennek a kormánynak mindenképpen a kultúra fenntartása érdekében nagyon n agy előrelépés ez. Ha a másik minisztériumot, az SZMMet, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot nézzük, szintén láthatjuk, hogy az ösztöndíjakra továbbra is hangsúlyt fektet, még akkor is, ha személyemnek is lesz egy módosítása a költségvetéshez, amivel képviselőtársaim fognak találkozni. Ez a módosítás pedig arról szól, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnál továbbra is legyen bent az ösztöndíjrendszer, viszont hozzuk be azt a nemzetközi szervezetet ebbe a rendszerbe, amit Roma Oktatási Alapna k hívunk, és amely most már öt éve tevékenykedik Magyarországon, és ők is esélyt kapnak arra, hogy a felsőoktatásba járó tanulóknak adjanak pluszlehetőséget. Tehát a kettőt mindenképpen szeretném összekombinálni, hogy nemzetközi segítséget is kapjanak a ro ma tanulók, a roma fiatalok ahhoz, hogy diplomát szerezzenek. Ez az SZMM költségvetésében fehéren feketén megtalálható. Ami nagyon fontos, és ami ebben a parlamentben több esetben is vihart kavart már: a cigánytelepek felszámolása, amire ebben a költségvet ésben egymilliárd forint van megjelenítve. Ez azért fontos, mert elsősorban a modellépítkezés volt az elmúlt háromnégy évben, pontosan 2005 óta. Ez a modellépítkezés arra volt jó, hogy megnézzük, hogy melyek azok a hiányosságok, amelyeket fel kell tudni s zámolni ahhoz, hogy teljes mértékű telepfelszámolási programot el tudjunk indítani. Én azt gondolom, hogy nagyon fontos az a bejelentése a miniszterelnök úrnak, hogy a következő három évben, azaz 2014ig felszámolják az egyötödét a cigánytelepeknek. Ez pon tosan azért is jó, mert azokat a mélyszegénységben élőket, akik ott élnek, nem tudjuk egyébként helyzetbe hozni sem az oktatásban, sem a foglalkoztatásban. Azt gondolom, amikor komplex programokról van szó, akkor nagyon fontos odafigyelni arra, hogy ez a k omplexitás ne vesszen el a program kapcsán, mert ha ez elvész, akkor nem lesz igazán sikeres program. Ezért tehát nagyon fontosnak tartom azt, hogy az egymilliárd forint mellett legyenek olyan kísérő programok, amelyek mindenképpen a gyermekeink oktatási h elyzetét - kétszer aláhúzva szeretném ezt kihangsúlyozni, hogy az oktatási helyzetét - szeretnék erőteljesebben megjeleníteni. Illetve nagyon fontosnak tartom emellett a szülő foglalkoztatási esélyeit, hogy akár az elsődleges munkaerőpiacon, akár az “Út a munkához” programban - amit Gúr Nándor képviselőtársam már elmondott - kapjanak lehetőséget, mert ha ezek nem lesznek, akkor sokkal nehezebben lehet igazán teret nyerni azoknak a roma családoknak, akik ebben a kérdésben nagymértékben hozzá szeretnének járu lni. Én nagyon remélem, hogy ez a program kiterjed arra is, hogy nemcsak a költségvetés, hanem a fizikai munkában, a családok, illetve a településen élő civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok is társadalmi munkában részt vállalnak abban, hogy a célt el tudjuk érni. Ez azért fontos, mert ha belegondolunk abba, hogy ez idáig nem szólítottuk meg kellőképpen a civileket, nem szólítottuk meg a kisebbségi önkormányzatokat, nem szólítottuk meg igazán azokat, akiket a lakhatási helyzet változása érint, akkor rosszat tettünk, és hibát követtünk el. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a következő időszakban szólítsuk meg őket, és saját munkaerejükkel is szálljanak be ebbe az építkezésbe. Ha a pénzösszeget hozzárendeljük, és az a társadalmi attitűd, ami szeretném , hogy megváltozzon - akkor a kettős hatás mindenképpen nagyon fontos lehet, hogy ebben a kérdésben is sokkal több telepet számoljunk föl, mint ez idáig.