Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 6 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KONTUR PÁL (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
845 A harmadik megjegyzésem, ho gy viselkedhetünk úgy, mint a Titanicon a zenekar, hogy bár süllyedt a hajó, de azért tökéletes ruhában tökéletes zenét szolgáltattak, aztán elsüllyedtek, de törekedhetünk arra is, hogy elkerülje hajónk a jéghegyet. Most válság van, nincs még vége. Tehát e zt figyelmen kívül hagyni nem lehet sajnos az oktatásnál sem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , azzal együtt, hogy fenntartom, hogy a stabil működés feltételei biztosítottak lesznek 2010ben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraib ól.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kettő percre megadom a szót Kontur Pál képviselő úrnak, Fidesz. KONTUR PÁL (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, képviselőtársaim, mindegyikünk büszke lehet arra, hogy itt vagyunk a parlamentben a választó ink jóvoltából. Sok kisember szavazott önökre, sok nyugdíjas, sok fogyatékkal élő és családos. Ezért önök kormányoznak, önök vannak kormányon, önöknek tehát kötelességük - nyolcadik éve kormányoznak - volt a költségvetést megalkotni, és beterjeszteni a par lament elé. Na, itt a gondom, hogy a költségvetésből nem lehet kiolvasni az embert, csak a pénzt, a megszorítást, az elvonást lehet kiolvasni, és az IMFnek való megfelelést lehet kiolvasni, az erre való törekedést. Az embert, a kisember lehetőségét, a jöv őjét, a fogyatékkal élők, a nyugdíjasok és a családosok életfeltételeit javítandó dolgokat nem lehet kiolvasni belőle, ezért nem lehet ezt a költségvetést megszavazni, ezért rossz ez a költségvetés. Ezért mondta Varga Mihály, hogy vonják vissza. Köszönöm s zépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Folytatva a kétperces hozzászólásokat, megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elég nehéz Pokorni ké pviselő úrral vitatkozni, mert mind a stílus, mind az érvelés, amelyet alkalmaz, tiszteletre méltó. Azért én mégis megpróbálkozom vele. Szóval, az első felét TataiTóth András elmondta. Hadd mondjak most én is ugyanezzel az adatsorral kapcsolatban valamit a másik végéről. 2002ben - most nem normatíva, és nem tudom, mit tudom én, milyen támogatás, hanem - az összes, a közoktatásban egy főre jutó összes támogatás 195 ezer forint volt, a fejenként egy főre jutó támogatás. Ez idén 314 ezer forint. Igen, közben volt infláció. Nézzük, hogy a 2001es árakon milyen volt! A 2001es árakon ez 185 300 forint, illetőleg idén 206 ezer forint, tehát még az inflációt figyelembe véve is van egy 10 százalékos növekedés. Igen, jövőre csökkenni fog, ez vitathatatlan. Csökkenn i fog azzal a 17 milliárd forinttal, amivel nem fog csökkenni, ahogyan a pénzügyminiszter úr ígérte, hogy ezt elrendezzük. Ezt én már beismertem. Ez egy ilyen jellegzetes “nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal” típusú tévedés volt. Belekerült a költségvet ésbe, ki fogjuk igazítani. Csökkennek a normatívák, ahogyan az államtitkár úr is mondta, nem többel, annyival, amennyivel a tételes egészségügyi hozzájárulás, illetőleg a tbjárulék 5 százalékpontos csökkenése okán kevesebb kiadása van január 1jétől a fen ntartónak, illetőleg az iskolának. És igen, sajnos csökkenni fognak olyan normatíván kívüli juttatások, amelyek átmenetiek, amelyek a 2010es nagyon nehéz évre szólnak, amikor valahol muszáj megtakarítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő l eteltét.) , és nem örülök a pedagógustovábbképzés normatívája elvonásának, de azt gondolom, ezt egy évig ki lehet bírni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :