Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 5 (226. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz):
763 és ennek megfelelő pénzügyi eszközök hozzárendelésére van szükség. Persze a gazdasági válság viszonyai között fölvetődik a kérdés, hogy honnan lehet ezekhez a fedezetet megteremteni. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy több évre szóló folyamatról van szó, és már korábban is meg kellett volna találni a fedezetét ezeknek a beruházásoknak. Ahhoz, hogy a jövőben is legyen termelés az Alföldön, a DunaTisza közén és a Tiszántúlon, a szükséges lépéseket már most meg kell tennünk, jelen időben. Arra kérem a tisztelt Országgyűlést, illetve a szaktárcát, hogy a kérdésre, amelyet feltettem, szíveskedjék majd válaszolni, illetve hatékony intézkedéseket hozni annak érdekében, hogy nemcsak Karcagon, a Nagykunságban, de összességé ben az Alföldön az aszálykárokat minimalizáljuk, és segítsük hozzá a gazdálkodókat a jövőbeni munkálkodáshoz, ahhoz, hogy éljék túl ezeket a nehéz időszakokat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönö m szépen, képviselő úr. A kormány nevében Katona Tamás államtitkár úr kért szót. Parancsoljon! DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! A hatáskörrel rendelkező Földművelésügy i és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Gőgös Zoltán úr kért, hogy tájékoztassam önt és a tisztelt Országgyűlést arról, hogy az ön napirend utáni hozzászólására írásban fognak napokon belül reagálni. Köszönöm a megértésüket. Elnök úr, köszönöm a l ehetőséget. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Heintz Tamás képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: “Somogyba várták, Szegeden ünnepelt... Miért nem jött el a somogyi polgármesterekkel korábban egyeztetett megbeszélésre Hónig Péter miniszter úr?” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Amióta a 2010es költségvetés számai kiszivárogtak, tudható, hogy 40 milliárd forintot el kíván a kormány vonni a közösségi közlekedéstől, így a MÁVtól. Somogyban hónapok óta terjednek a hírek vasútvonalak bezárásáról, szebben fogalmazva: a személyszállí tás felfüggesztéséről. A hírek a NagyatádSomogyszobBalatonmáriafürdő, a KaposvárSiófok közötti mellékvonalak, valamint a balatonfenyvesi kisvasút megszűntéről szóltak. Szóbeszédre, rémhírekre azonban nem lehet építeni, jövőt tervezni, ezért a Somogy meg yei közgyűlés elnöke néhány hete összehívta az érintett települések polgármestereit. Abban állapodtak meg, hogy felterjesztéssel élnek a kormányhoz annak érdekében, hogy az álljon el a tervezett intézkedésektől, és a vonat továbbra is járjon az adott vonal szakaszokon. A megbeszélésen úgy döntöttek, hogy meghívják egyeztetésre Hónig Péter miniszter urat, aki a hívásnak eleget téve az elmúlt hét csütörtökére fogadta el az invitálást. Fontos megjegyezni, hogy a látogatás időpontját maga a miniszter határozta m eg. A látogatás végül is elmaradt, mert a megbeszélést megelőző napon, szerdán a miniszter néhány soros emailben lemondta a megbeszélést, arra hivatkozva, hogy az érintett időpontban Szegeden vesz részt egy gáztározó ünnepélyes avatásán. Még egy államtitk árt sem volt képes küldeni maga helyett a megbeszélésre. Ez mindent elmond. Nyilván nagyon felemelő érzés lehetett a miniszterelnök úr oldalán állva örülni a szegedi gáztározó átadásának és koccintani, de azt hisszük mi, cserbenhagyott somogyiak, hogy nagy obb