Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 5 (226. szám) - A nemzeti ifjúsági stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP):
752 során. Hisz ha megnézzük a módosító javaslatokat együtt, amit a Fidesz képviselője, Ágh Péter képviselő úr nyújtott be, aki a teremben tartózkodik, és úgy tudom, előzetesen szólásra is jelentkezett, a képviselő úr által beadott módosító javaslat pontosítja azt a kérdést a kormányzat részére, hogy milyen ütemben, milyen korosztály számára kell végezni a tevékenységet. Azt gondolom, az Ágh Péter fideszes képviselő által beadott módosító javaslat pontosabbá és jobbá tette ezt a hat ározati javaslatot. A bizottság által beadott módosító javaslat, azt gondolom, pontosító, és nagyon jó, hogy bekerült az Országgyűlés elé. Arra szeretném kérni a képviselőtársaimat, hogy támogassuk majd mindannyian az összes benyújtott módosító javaslatot, és a végszavazásnál valamennyi frakció és a független képviselők is az igen gombot nyomják meg. Ezzel fogunk tudni üzenni a magyar társadalom számára, hogy valamennyi frakció részére, valamennyi országgyűlési képviselő számára az ifjúság fontos kérdés, és nemcsak beszédben, hanem cselekedetben is. Hiszen azt gondolom, beszélni könnyű akár kormánypárti, akár ellenzéki helyzetből, vagy vitákat gerjeszteni, lefolytatni arról, hogy vajon melyik kormányzati ciklusban épült több óvoda, vagy ki adott több pénzt a fiataloknak, viszont a parlamentben egységesen az igen gombot megnyomni a 385 országgyűlési képviselőnek már egy kicsit nehezebb feladat. Én azt remélem, hogy ezt fogjuk tenni majd két hét múlva a végszavazáskor. Köszönöm a figyelmet. (Taps a függetlenek soraiból.) (17.30) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Közben megérkezett az írásban jelentkezett képviselő úr, Ágh Péter. Kérdezem, hogy kíváne szólni. (Ágh Péter: Köszönöm a szót, elnök úr, mindjárt hozzák a kártyámat, és berakom.) Ért em. Addig viszont megadnám a szót párt… - nem, mert KDNPs képviselő Rétvári Bence képviselő úr. Akkor parancsoljon, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én a sportbizottság módosít ójához szólnék hozzá. Szerintem nagyon jól megragadta az indokolás utolsó előtti sorában ez a bizottság az egyik hiányosságát a stratégiának, nevezetesen azt mondja, hogy ez egy túlságosan általános kifejezésekkel operáló javaslat a sport területén. Mi kör ülbelül ugyanezt próbáltuk elmondani a többi más területre is. Nyilvánvalóan, ha a kormány az eredeti célkitűzéseit követi, és 2002 óta megalkotta volna azt az ifjúsági törvényt, amelyet Gyurcsány Ferenc, Göncz Kinga és minden más miniszter is megígért, ak kor nem lehetne megfogalmazni egy ilyen kritikát egy sportbizottság részéről a javaslattal szemben, hogy túl általános. De mivel itt valóban egy sokkal puhább műfajt választottak, és egy törvény helyett - amelynél mégiscsak eszközök felsorolása is szüksége s - egy stratégiát választottak, ezért lehetséges, hogy ilyenekkel él. Az ifjúságkutatás jól kiderítette, hogy ma Magyarországon a fiatalok tekintetében a sportkérdés egyértelműen csak és kizárólag anyagi kérdés: aki tehetősebb, az többet sportol, aki pedi g szegényebb, az kevesebbet. Egyetlenegy eltérés van még, ami szignifikáns, hogy a fiúk általában érezhetően többet sportolnak, mint a lányok. De ezen túlmenően azok a kutatások, amelyeket négyévente végzünk, és jó sok pénzt költünk rá, jól kimutatták, hog y ez pénzkérdés. Éppen ezért nagyon ambiciózus az a javaslat, amit a sportbizottság megfogalmaz, hogy mindennap minden fiatal sportoljon. De hol lesz erre lehetőség? Ha csak a saját körzetemet nézem, a rendszerváltás óta másfél tucatnyi sportpályát zártak be. Hol lesz lehetőségük a fiataloknak napról napra sportolni? Ez pénz, pénz és pénz kérdése, miközben szintén, ha csak a körzetemnél maradok, a közepén van egy olyan sportcsarnok, ami félig elkészült, de a befejezésére már nem jutott sem idő, sem energia, sem pedig figyelem, és 11 éve torzóként maradt ott a Tüskecsarnok. De a fiatalok számára egy ifjúsági törvény ebben a tekintetben is és más tekintetben is sokkal konkrétabb javaslatokat fogalmazhatott volna meg.