Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 14 (220. szám) - Török Zsolt (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - “Hogyan erősödik a banki ügyfelek fogyasztóvédelme?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
59 Kérdezem tisztelt áll amtitkár úrtól, hogy hogyan, milyen módon erősítik a fogyasztóvédelmi jogköröket az állami hatóságok tekintetében a bankokkal szemben, hiszen a mi dolgunk az emberek, a banki ügyfelek érdekeinek a védelme a bankok erőfölényével szemben. (Taps az MSZP sorai ban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Egyeté rtek azzal, hogy a banki ügyfelek védelme nagyon fontos, ezért a kormány sokat tett azért, hogy ezt a kérdést lehetőség szerint hosszabb távra is megoldja. Azt gondolom, e tekintetben az a legfontosabb szabályváltozás, ami az idén szeptember 1jén lépett h atályba, nevezetesen az a kormányrendelet, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét fogyasztóvédelmi hatóságként jelölte ki. (16.50) Ez azért fontos, mert a fogyasztóvédelmi hatóság eddig is igyekezett sokat tenni minden ügyfél, így a banki ügyfele k védelméért is, de ez egy olyan speciális szakterület, amelynél célszerűbb, ha egy kézben van a hatósági tevékenység minden eleme, így a fogyasztóvédelmi hatósági tevékenység is. Azt várjuk ettől a változástól, hogy a bankok maguk is látják majd, hogy a s zigorú ellenőrzés ahhoz vezet, hogy ha esetleg egyegy pénzintézet vagy pénzügyi vállalkozás átlépné a normál kereteket, akkor a hatóság szigorúan eljárhat. Persze, nem ez a fő cél, és a bankok többsége láthatóan igyekszik a fogyasztóvédelmi feladatait átl átni, és ezen változtatni. A Bankszövetséggel ígéretes tárgyalásokat folytat a kormány, hogy elfogadjanak egy olyan magatartáskódexet, amely lehetővé teszi azt, hogy minden bankban így működjön a fogyasztóvédelem. Ugyanakkor azt meg kell jegyezni, hogy nem is a bankokkal, a nagy pénzintézetekkel, hanem az úgynevezett egyéb pénzügyi vállalkozásokkal van több gond. Próbálunk azon is mindenképpen változtatni. Ilyen módon mindent megtesz a kormány azért, hogy a banki ügyfelek az eddiginél sokkal nagyobb biztons ágban legyenek. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. TÖRÖK ZSOLT (MSZP) : Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Valóban, a kormá nyrendelet a PSZÁF jogkörét jelentős mértékben bővítette az ellenőrzések területén is, és amit ön nem említett, a büntetések mértékében. Míg korábban 20 millió forint, most 2 milliárd forintos felső büntetési tételhatárt határozott ez meg. Azt gondolom, ez az összeg, ez a nagyságrend már elgondolkodtat még egy bankot is, hogy esetleg érdemese az ügyfelek kárára tevékenykedni. De valóban, ahogy ön mondta, Magyarországon a bankok többsége, a bankok nagy többsége tisztességesen, korrekt módon próbál eljárni a z ügyfelekkel, akik nehéz helyzetbe kerültek, nekik is segíteni próbálnak legtöbbször. Sajnos vagy szerencsére nem mindig tudnak segíteni. A “szerencsére” arra vonatkozott, hogy félreértés ne legyen, hogy sok esetben valóban felelőtlen volt nemcsak a hitel ezés, a hitel kínálata és értékesítése, hanem sajnos a hitelfelvétel is bizonyos esetekben, egy kis hányadában nem volt elég körültekintő. Éppen ezért fontos, hogy a PSZÁF jogkörének bővítése mellett a pénzügyi közvetítőkről szóló törvényt is mielőbb az Or szággyűlés elé hozzuk, ebben is szigorú, határozott fellépést kell a kormány és a törvényhozók részéről alkalmazni a banki ügyfelek, a pénzügyi szolgáltatók ügyfelei érdekében. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kös zönöm. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár :