Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 14 (252. szám) - Dr. Sólyom László köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez miniszteri megbízatás megszűnéséről és kinevezésről: /Dr. Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter/ - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3675 GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön általában a precizitásáról ismert, ezért nagyon csodálkozom azon, hogy két alapvető dolgot ebben a kérdésben összekever. Ugyanis az EKGrendelet szerint a 2 EUME üzemméret nem a beruházási támogatásokra vonatkozik, hanem a statisztikai adatgyűjtés alsó határára. Képviselő úr, az ne m ugyanaz! Ha megnézzük a környező országokat, Csehországban ugyanazt alkalmazzák, mint mi, tehát a 4 EUMEt, Szlovákiában ez 8 EUME, Hollandiában pedig 16, és a kifejezetten kisbirtokairól híres Lengyelországban most van a szakmai vita, ott 12 EUMEra aka rják emelni, mert úgy gondolják, hogy kifejezetten beruházási támogatásokat ez alatt az üzemméret alatt nem érdemes, nem célszerű adni. Teljesen más alapokon kell kezelni a félig önellátó gazdaságokat, ugyanis 4 EUME alatt ebbe a kategóriába vannak sorolva . Egyébként ezek a gazdaságok sincsenek kizárva a támogatásokból, hiszen a közvetlen támogatásból egyértelműen részesednek, ezt meg is kapják, és beruházási támogatásokat is igényelhetnek, de nem az Ies, IIes tengelyből, ami klasszikusan a modernizációt jelenti, hanem a IIIas, IVes, tehát a vidékfejlesztési tengelyekből. Erre egyébként szoktak is pályázni, képviselő úr, és most is van több agrárvállalkozó, aki a IIIas tengely mikrovállalkozásfejlesztési pályázatán részt vett, hiszen ott nincsenek kizá rva a mezőgazdasági vállalkozók sem. Úgy gondolom, ez egy akadémikus vita, képviselő úr, semmi olyan szándék nincsen bennünk, hogy valakiből, a félig önellátóból ne lehessen, mondjuk, új piaci szereplő, erre szolgál például a fiatal vállalkozók kezdő támog atása, ahol viszont nem lehet nagyobb korábbi tevékenység, mint 4 EUME üzemméret. Erre szolgálnak ezek a támogatások. De én nem gondolnám, hogy az egyébként is szűkös fejlesztési forrásokat, ha nem szövetkeznek - amire egyébként minden lehetőségük termelői csoportban megvan , akkor nem ebbe a körbe szeretnénk juttatni, erősítve ezzel a szövetkezés fontosságát. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen, államtitkár úr. A napirendet lezárjuk. Húszperces szünetet rendelek el 17 óra 40ig. Köszönöm szépen. (Szünet: 17.1917.45 Elnök: dr. Világosi Gábor Jegyző: Tóth Gyula és V. Németh Zsolt) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Megkérem képviselőtár saimat, foglaljanak helyet. (Zaj, beszélgetés.) Név szerint nem akarom megkérni képviselőtársaimat. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Dr. Sólyom László köztársasági elnök átirata az Országgyűléshez miniszteri megbízat ás megszűnéséről és kinevezésről: /Dr. Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter/ ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Sólyom László köztársasági elnök úr miniszteri megbízatás megszűnéséről, valamint miniszter kinevezéséről szóló átiratot küldött az Országgyűlésnek.