Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 7 (250. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - DR. MOLNÁR CSABA, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter:
3468 Tisztelt Képviselő Úr! Először azt érdemes megnézni, hogy vajon be lehete vinni munkahelyekre ily módon a politikát. K icsit fájó dolog, hogy húsz évvel a rendszerváltás után újból ezzel kell foglalkoznunk, hiszen alig volt húsz éve a híres négyigenes népszavazás, amin 95 százalékkal döntött akkor úgy a magyar nép, hogy pártpolitikának nincsen helye a munkahelyeken, onnan a pártpolitikának ki kell vonulnia. Később egyébként ezt, tisztelt képviselő úr, a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény meg is erősítette. Egész konkrétan hadd idézzek képviselő úrnak az alkotmányból a rendőröknek írt levél kapcsán! Azt mond ja az alkotmány, hogy a rendőrség, a honvédség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai politikai tevékenységet nem folytathatnak, ebben az esetben pedig ilyen felszólítást kaptak ebben a levélben. Sőt, a rendőrségi törvény, képviselő ú r, azt mondja, hogy a rendőrség feladatának ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el, márpedig ez a levél egyértelműen egy párt befolyásolási kísérletének minősül. De egyébként ugyanilyen típusú idézet van a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény ben is, márpedig például az ÁNTSZnél, aminek a vezetői ilyen levelet kaptak, tudvalevőleg köztisztviselők dolgoznak. A második dolog, tisztelt képviselő úr, amit érdemes megnézni, az, hogy vajon adatvédelmi szempontból törvényes, jogilag megfelelő, megala pozott, magyarán szólva nem aggályose, hogy valaki ilyen leveleket írhat. Magyarországon jelenleg a hatályos törvények szerint két esetben lehet személyes adatot kezelni: vagy törvény felhatalmazása alapján, vagy pedig az érintettek hozzájárulásával. Én, tisztelt képviselő úr, nem olvastam olyan törvényt, amely szerint pártelnök leveleket írogathat különböző munkaágazatok képviselőinek. (13.30) Olyan törvényt sem olvastam, amely kifejezetten megengedné, hogy például gazdákat vagy kórházakban dolgozókat ker essenek meg. Egyetlenegy kivétel van ez alól, tisztelt képviselő úr: kifejezetten megengedi a törvény, hogy választási kampányidőszakban, szigorúan húsz nappal a választások előtt ilyen típusú adatokhoz hozzáférhessenek a politikai pártok. Képviselő úr, ne m húsz nappal vagyunk a választások előtt, annál jóval messzebb van, tehát teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen típusú törvényes felhatalmazás erre nem volt. Felmerülhet tehát a másik eset, hogy az érintettek hozzájárultake. Tisztelt képviselő úr, ezt valószí nűtlennek tartom. Kapott ilyen levelet Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselő. Nem gondolom, hogy egy szocialista európai parlamenti képviselő hozzájárult volna ahhoz, hogy bekerüljenek a személyes adatai a Fidesz adatbázisába. (Folyamatos z aj, közbeszólások.) Kapott ilyen levelet Bedő Tamás szocialista országgyűlési képviselő, és kapott ilyen levelet Deák Istvánné szocialista országgyűlési képviselő is. Ők engem arról tájékoztattak, hogy nem adták hozzájárulásukat ahhoz, hogy személyes adata ikat a Fidesz kezelje. Vagyis sem törvényes felhatalmazás nem volt erre, tisztelt képviselő úr, sem pedig az érintettek ilyen felhatalmazást nem adtak. Persze, felmerülhet még egy harmadik eset, hogy például telefonkönyvből vagy nyilvános adatbázisból fért ek ehhez hozzá. Erről viszont az adatvédelmi biztos nagyon világosan eligazít minket egy korábbi döntésében, amelyben azt mondta, hogy ha nyilvános adatbázist használ fel egy párt, abban az esetben sem kerülheti meg azt, hogy az érintettek hozzájárulását b eszerezze. Vagyis, tisztelt képviselő úr, a kör bezárult: nem tudom megerősíteni azt, hogy ez egy jogszerű adatkezelés lett volna, hiszen sem törvényi felhatalmazás, sem az érintettek hozzájárulása ebben nem történt meg. Emlékszünk ilyenekre a korábbiakban is, tisztelt képviselő úr; volt már olyan fideszes adatbázis, amelyben az alapján is gyűjtötték a neveket, hogy vajon ellenségese az illető a fideszes politikával szemben - remélem, nem hasonló adatbázisok készülnek. Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, önnek igaza van abban, hogy veszélyes kísérlet az, ha megpróbáljuk visszafelé forgatni az idő kerekét; ha olyan rendszert próbálunk visszahozni, ami 1990 előtt volt, mikor agitproprendszerek működtek a munkahelyeken (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiban. - K özbeszólás a Fidesz soraiból: Ez már pofátlanság!) , amikor a munkásőrségnek is helyi