Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. december 1 (249. szám) - Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
3444 Képviselőtársaimat is arra kérem, hogy figyeljünk oda a szakmai eredményekre, hallgassuk meg a tudományos munkát végző szakembereket, hiszen nem véletlen, ho gy az utóbbi években nem romlottak tovább a kábítószerhelyzet mutatói. Ez köszönhető azoknak a programoknak is, amelyek néhány éve már igazoltan jól működnek, és amelyek továbbfejlesztését előírja az új drogstratégia is. Egyetértünk abban is, hogy a preven cióba be kell fektetnünk a fiataljaink jövője szempontjából. Nincs közöttünk véleménykülönbség abban sem, hogy minden lehetséges eszközzel fel kell lépni az illegális kábítószerkereskedelem ellen. A stratégia egy keretrendszer, a megvalósítás a kormányok felelőssége és dolga. A mindenkori kormány joga eldönteni, hogy milyen jogszabályokat hoz, a rendelkezésre álló eszközöket milyen arányban alkalmazza. Ezért is kell hogy észrevegyük azt, hogy nem azon kell vitáznunk, hogy mi szerepel túlsúlyban a programba n, hanem talán arról, hogy melyik az a hatékonynak ítélt eszköz, amelyre nem gondoltunk, vagy hol vannak olyan kapacitások vagy ellátásbeli hiányosságok, amelyekre oda kell figyelni. Jó stratégiaszöveget sokfélét lehet írni, de a pontos szükségletekre és e szközökre rámutató tartalmat talán mégsem annyit. A szakmai ernyőszervezetek nem véletlenül támogatták a szakmai és társadalmi vita során a programot. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy tegyék ezt önök is, hiszen valamennyien azt szeretnénk, hogy Magy arország ezekben a kérdésekben helyes úton haladjon előre, a drogprobléma csökkenjen Magyarországon, hazánkban. Képviselőtársaim, elnök úr, nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államt itkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön fogunk majd dönteni. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisz telt Országgyűlés! Most soron következik az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Önök a törvényjavaslatot T/11083. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/11083/39. számon valamennyien megismerhették. Tisztelt Országgyűlés ! A bizottsági ajánlás összesen 45 ajánláspontot tartalmaz. Indítványozom, hogy a javaslatokat egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, h ogy a javaslatomat a látható többség elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Ennek megfelelően megnyitom a részletes vitát az ajánlás 145. pontjaira. Írásban senki nem jelezte felszólalási igényét. Kérdezem, hogy kíváne bármelyik képviselő is hozzászó lni a módosító javaslatokhoz; gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. A részletes vitát ezennel lezárom. Korózs Lajos államtitkár úr jelezte, hogy az összes, a vitában eddig elhangzott felszólalásra kíván reagálni a kormány nevében. Parancsoljon, öné a szó. KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem rövid lenni. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája során min d a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők, illetve a bizottságok munkájukkal aktívan hozzájárultak az új szabályozás