Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 22 (223. szám) - Az idősügyi nemzeti stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
325 Egy másik közelmúltbeli élményem, a parlamenti évnyitónkon a Hold utcában egy református lelkész mesélte, hogy a kórházban egy idős, mármár haldokló emberrel beszélgetett, és az illető azt mondta, hogy hiábavaló volt az egész élete. Én úgy látom, hogy a mai idős emberek jelentős részét ez a hiábavalóságérzés hatja át. Lehetetlen erről nem beszélni. Nem kerülhető meg, hogy a helyzetképbe ez be ne kerüljön. Nem kerülhető meg az ezekért a mondatokért viselt politikai, közéleti felelősség sem. Benne vannak e bben a mondatban a szocializmus 50 évének, az ellopott rendszerváltozásnak és az elmúlt 7 évnek is az embert nyomorító hazugságai. De ebben a mondatban már azonnal benne van, hogy miben is rejlik, miben is kell hogy legyen az idősügyi nemzeti stratégia öss zefoglalása: abban, hogy egyetlen idős ember se mondhassa azt, hogy az élete hiábavaló volt. Célként elég lenne ezt megfogalmazni. A dokumentumot az abszolút gyakorlati materializmus hatja át, a fogyasztó ember, a fogyasztás élethosszig való kiterjesztésév el. Az az amerikai ábránd, amit az előterjesztők felvázoltak, illetőleg itt beszédben is elhangzott a turistabuszról leszálló színes ruhás, fiatalos amerikai turistákról, akik sportolnak, járják a világot, nyelveket tanulnak, új hobbikba kezdenek, bekapcso lódnak az etársadalomba, és akik a járadékaikból ezt a létformát ki tudják tolni az életük legvégső határáig, az átlag magyar nyugdíjas számára elérhetetlen, és inkább dühítő, semmint valós cél. Sőt, ennek az önző létformának bizony láttam a kiteljesedésé t abban az amerikai, csak idős emberek által lakott lakónegyedben, amely be volt kerítve, és ki volt rá írva: 18 éven aluliaknak belépni tilos. A magyar nagyszülő számára nem ez a minta, nem ez az önző amerikai turista a minta, aki még mindig az önmegvalós ításával foglalkozik, mert bizony ez a fogalom hatja át az előttünk fekvő dokumentumot, és önök ezt nevezik paradigmaváltásnak. (Korózs Lajos: Öt perce beszélsz, és a stratégiáról egy szót sem mondtál!) Mert szerintünk nem ez a paradigmaváltás. A mély gazd asági válság egyébként is megkérdőjelezi ezt az egész fogyasztói világot, és egészen más, alapvető értékekre hívja fel a figyelmet. Még mindig az ifjúságkultusz, az öregedéstől való félelem hatja át az időskorról vallott nézeteket. Ezzel szemben mi hisszük azt, hogy az idősödés a leghétköznapibb emberi tapasztalás, amely olyan mélységesen emberi, hogy képes áttörni a gyermekkor és a felnőttkor, valamint a felnőttkor és az időskor között húzódó mesterséges korláton. Hiszünk abban, hogy az öregedés nem ok a k étségbeesésre, hanem a remény táptalaja, nem lassú pusztulás, hanem fokozatos érés, nem valamifajta végzet, amelynek meg kell adnunk magunkat, hanem esély, amit megragadhatunk. Ezek a gondolatok Henri Nouwen nagy keresztény gondolkodó szavai az “Időskor - Az élet beteljesedése” című könyvéből, amelyek megindító és inspiráló gondolatokat osztanak meg velünk arról, hogy mit jelent az öregség életkorunktól függetlenül mindannyiunk számára. A könyv arról szól, mire kell odafigyelnünk, ha segíteni szeretnénk őke t, és mi mindent adhatnak ők számunkra, hogyan válhatnak a késői évek a remény forrásává, a beteljesedés idejévé ahelyett, hogy a magány és a sötétség időszakát jelentenék. Rengeteget írtak már az idősekről, testi, szellemi, lelki problémáikról, a kényelme s otthon, az értelmes munka és egy jó barát iránti igényeikről. Sok szó esett arról is, hogy számos idős ember milyen szomorú helyzetben találja magát, és ennek megváltoztatására is jó néhány kísérlet történt. Az idősek szenvedésének hangsúlyozása azonban nagy veszélyeket is rejt magában. Arra a következtetésre juthatunk belőle, hogy megöregedni annyi, mint gonddá válni. Azt hihetjük, az öregedés olyan szomorú emberi végzet, amely elől senki nem menekülhet, és amelyet mindenáron el kell kerülni. Úgy vélhetj ük, hogy az életkör vége felé közeledés olyan rémítő valóság, amelyet csak akkor szabad elismerni, amikor a jelei már tagadhatatlanok. Ha így teszünk, az öregekkel való törődésünk olyan lesz, mint a bűntudattal történő alamizsnaadás, mint az öregedés ellen viselt háborúnk hadifoglyai felé tett baráti gesztusok. Nem nehéz észrevennünk, hogy az öregedés a világon sokak számára félelemmel és fájdalommal jár együtt. Idősek milliói maradnak magukra, és életük vége keserűség és kétségbeesés forrásává
