Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 23 (246. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Kupper András (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “A kormány már egy világjárványnál is a betegeken akar keresni?” címmel - DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Katona Béla): - DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter:
3061 Tisztelt Országgyűlés! Kupper András, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez: “A kormány már egy világj árványnál is a betegeken akar keresni?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy héttel ezelőtt napirend előtti felszólalásomban megkérdeztem öntől, hogy miért keres az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet közel egymilliárd forintot a patikai forgalomba szánt kétmillió új influenza elleni vakcinán. Kérdésemre nem adott választ, így most kénytelen vagyok megismételni azt, hátha ez alkalommal hajlandó rá felelni. Minis zter Úr! Önök egy trükkel azokon akarnak egymilliárd forintot keresni, akiknek már így is elég mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy megszerezzék saját maguk és szerettek számára az új influenza elleni védettséget. Hogyan is jött ki ez az összeg? Számoljun k egy kicsit! A patikai forgalomba hozott kétmillió vakcinára a nagykereskedelmi jogokkal felruházott Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet kizárólagos terjesztőként legalább 40 százalékos árrést tesz rá, vagyis egy ampullán 460 forintot keres, ami kétm illió vakcina esetében közel egymilliárd forint. Miniszter úr, ugye, ön is tudja, hogy a gyógyszernagykereskedők a jogszabályban rögzített 7 százalékos árrésért az influenza elleni oltóanyagot is kiszállították volna a patikákba? A vakcina 400 forinttal k evesebbe kerülhetne, és nem utolsó szempont, hogy minden patikában kapható lenne. Felháborító, hogy miközben önök azt hangsúlyozzák: nemcsak egyéni, de közösségi érdek is, hogy mindenki oltassa be magát, azt elfelejtik megemlíteni, hogy egymilliárd forinto t vágnak zsebre. Miniszter úr, ön a sajtónak azt nyilatkozta, azért kerül ennyibe, mert ebből finanszírozzák a teljes logisztikáját a rendszernek, és azért nem nagykereskedők viszik ki, mert azok nem szállítanak óvodákba. Miniszter úr, ön a nagykereskedők kizárását illetően nem mondott igazat, hiszen nem az óvodákba, hanem az eredeti tervek szerint kizárólag a patikákba kellett volna azt a kétmillió vakcinát kiszállítani. Önnél jobban senki nem tudja, hogy az óvodákba az ingyenvakcina kerül, nem pedig a tér ítéses kétmillió. Netán a hatmillió vakcina logisztikai költségeit azzal a kétmillió emberrel szeretné megfizettetni, akiknek egyébként is komoly anyagi kiadást jelent a védettség megszerzése? Ön már beismerte, hogy hibázott, amikor a Szocialista Párt egyk ori parlamenti képviselőjére bízta a kétmillió vakcina sorsát. Szánalmas, amit az EKI ezen a téren produkál. Ugye tudja, hogy továbbra is hiánycikk a vakcina? Hiába hibáztatja folyamatosan a gyógyszerészeket a kialakult helyzetért, ők leadják a rendelést, csak nem kapják meg időben az oltóanyagot. Miniszter Úr! Miért keres az EKI 40 százalékot, azaz 460 forintot egyetlen vakcinán? Mire akarják költeni azt az egymilliárd forintot, amit az influenzán keresnek? Egyáltalán, hogyan fordulhat elő , hogy ez a kormány már egy világjárványnál is a betegeken akar keresni? Bízom benne, hogy ezúttal válaszol a kérdéseimre. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Székely Tamá s miniszter úrnak válaszadásra. DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha elolvasná a Magyar Országgyűlés hivatalos honlapján az ön napirend előtti kérdésére adott válaszomat, akkor nem ke zdené azzal, hogy nem válaszoltam. Felsoroltam az összes olyan tényezőt, amit figyelembe