Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 16 (243. szám) - A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról szóló törv... - ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): - KÁRPÁTI TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója:
2830 továbbfejlesztéséről szóló törvény célja a Tiszavölgy árvízi biztonságának növelése mellett az érintett térség terület- és vidékfejlesztését biztosító program megteremtése. E nagy volumenű és nagy térségre kiterjedő program igazából három pilléren áll. Az első pillér az árvízvédelmi építmények, létesít mények, műtárgyak rendszere. A második pillér a tározóhoz közvetlenül kapcsolódó települések, önkormányzatok infrastrukturális, az árvízvédelemmel vagy a magas vízszinttel, vízállással összefüggő infrastrukturális fejlesztéseinek, létesítményeinek a megter emtése, valamint közvetetten a térség fejlesztését szolgáló infrastruktúrák kialakítása. A harmadik pillére pedig az árvízvédelmi tározórendszer területén lévő földtulajdonosok támogatása abban az értelemben, hogy az új helyzetnek megfelelően gazdaságos, é letfeltételeiket biztosító és a táj értékeit is megkímélő gazdálkodás alakuljon ki. Az elmúlt időszakban, kicsit úgy is fogalmazhatnám, a törvény eredeti szándékaival ellentétben változások történtek. Ezek a legfontosabb változások indokolják igazából az á ltalunk benyújtott módosítások elfogadását, illetve törvénybe illesztését. Melyek voltak ezek? Az egyik, hogy jelentős csúszás van ennek a programnak a megvalósításában a törvény eredeti szándékaihoz képest. A második nagyon jelentős változás, hogy Magyaro rszág ebben az időben belépett az Európai Unióba, így ennek a fejlesztési programnak a finanszírozásában is jelentős változás történt, a nemzeti források, kormánytámogatások helyett átváltott európai uniós támogatási rendszerre. A harmadik változás, ami tö rtént, az volt, hogy az elmúlt években a csúszásokból, a tározók megvalósításából, kivitelezéséből különböző tapasztalatokat lehetett levonni, és ezek is új információkkal szolgáltak. A törvény módosítását szükségessé teszi az is, hogy a térségben élők, az önkormányzatok fórumain olyan javaslatok fogalmazódtak meg, amelyek megfogadása vagy megvizsgálása mindenképpen szükséges, ugyanis ezeknek figyelmen kívül hagyása a leginkább legfontosabb személyek, a földtulajdonosok, az ott élők támogatását, egyetértésé t nem fogja biztosítani a program megvalósítása során. Együttműködésük nélkül ez a program nehezen valósulhat meg. Az így összeszedett javaslatokat, észrevételeket egy tárcaközi bizottság elé terjesztettük. A tárcaközi bizottság, amely mintegy öt minisztér ium képviselőiből jött létre, ezeket megtárgyalta, megvizsgálta, és ezekből a javaslatokból azokat választotta ki és ítélte támogatandónak, amelyeket mi önálló indítványként a törvény módosításánál előterjesztettünk. Melyek ezek a legfontosabb módosítások, illetve változtatások? Az egyik legfontosabb az, hogy financiálisan nem volt pontosan leszabályozva, mivel a tározók első részének finanszírozása nemzeti forrásokból történt, majd ez folyamatosan átment európai uniós támogatásba, és ebben az átmeneti időszakban, a tározók előkészítési folyamataiban vannak olyan feladatok, munkafolyamatok, amelyeket nem lehet európai uniós forrásból támogatni, mindenképpen szükséges a hazai forrásból való támogatás. Ezt mindenképpen me g kell jeleníteni a törvényben, hogy ezek az előkészítési munkák milyen forrásból lesznek biztosítva. A második nagyon fontos észrevétel az volt, hogy ezek a tározók az ország legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű térségeiben épülnek meg, ahol - statiszt ikai adatokat tudok mondani a saját kistérségemből - az aktívkorúak foglalkoztatása 25 és 30 százalék között van. Ez azt jelenti, hogy nagyszámú lakosságnak egyszerűen nincs munkalehetősége, az országnak ezekben a részeiben van a legnagyobb közfoglalkoztat ási igény, közmunkaigény. Ezért belevettük a törvénybe, hogy a tározók kialakításánál, üzemeltetésénél vagy a tározóhoz kapcsolódó infrastruktúrák kiépítésénél, üzemeltetésénél közmunkát lehessen végeztetni, és ennek pénzügyi forrásai megteremtési feltétel eiről is szóljunk. A harmadik nagyon fontos terület az volt, hogy a Vásárhelyiterv továbbfejlesztéséről szóló törvény 2004ben lett megalkotva, akkor lett megállapítva egy egyszeri térítési díj. Úgy gondoltuk, hogy az elmúlt időszakban inflációkövetővé ke ll ezt tenni, hiszen jelentős mértékben lecsökkent az értéke. A törvény biztosítja, hogy felzárkózik az infláció mértékéhez, majd a jövőben inflációkövetővé válik ez az egyszeri térítés. Nagyon fontos része a törvénymódosításnak, hogy a törvény, illetve a vízügyi szakemberek 3040 évenkénti egyszeri elárasztással számolnak a jelenlegi