Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP):
2714 kormánynak. Nagyon örülnénk, ha az ilyen irányú cselekedetet hasonló odaadással támogatná a KDNP, mint ahogy ebben a témában fellépett. Azért megjegyezni kívánnám, hogy az offshorenak rendk ívül sok jelentése van. A kőolajbányászatban például a sekélyvízi technológiákat jelenti, és kifejezetten pozitív, nagyon bő hozamú, nagy értékű kőolaj- és földgázlelőhelyeket tártak fel offshore környezetben. Tehát az, hogy offshore, hogy annak a jelent ése pozitív vagy negatív, egyértelműen attól függ, hogy milyen szövegkörnyezetben használjuk. Ebből is adódik, hogy ez nem egy egzakt kategória. Sokak számára ezt jelenti, más szakemberek számára pedig egészen mást. Azt hiszem, ez a politikában elhíresült vagy elhíresített szleng, amire ilyen értelemben törvényt alkotni nem lehet, kodifikálni nem lehet. Tehát azzal együtt, hogy ez nagyon nemes cél, dolgozik bennem a kisördög, hogy nem pusztán a visszaszorítást szolgálta a képviselő úr beadványa, hanem ennek a témának a felszínen tartása, de efelől nem tudok meggyőződni. Abból a célból írtam módosító indítványokat, hogy jogilag ez kezelhető legyen, tehát hogy a kodifikáció számára egyértelmű megfogalmazást nyerjen. Magában az adózási fegyelem megerősítésében, abban, hogy Magyarországon alacsony adók legyenek - nem azzal, hogy Magyarország offshore állam legyen, hanem olyan kedvező és egyértelmű adózási feltételek álljanak rendelkezésre, ami mind az itt élő állampolgárok, mind az itt tevékenykedni kívánó cégek számára kedvező, ugyanakkor a szociális, egészségügyi és nyugellátáshoz szükséges bevételeket is biztosítja , ezekben mi abszolút partnerek vagyunk. (16.10) Tehát én üdvözlöm a képviselő úr gondolatait ez irányban, de sokkal jobb együttműködésben és pont osabb megfogalmazásban lesz erre szükség. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Harrach Péter) : Ezek után még egyszer megkérdezem az előterjesztőt, kíváne szólni. Öné a szó, Rétvári Bence képviselő úr! DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Józsa képviselőtársamnak a felszólalását. Valószínűleg a bányászati kifejezés arra utalt, ami a szónak az eredeti értelme, hogy parton túli, tehát nyilvánvalóan ezért nevezik ezeket a bányászati formákat is offshorenak, és t eljesen indokolt etimológiailag a szó ilyetén történő használata. Magának a reklámozásnak a tiltásánál valóban, ha általában az offshoret akarnánk definiálni, nehéz helyzetbe kerülnénk, hiszen nehéz lenne erre egy egzakt és minden esetre ráhúzható definí ciót mondanunk. Abban az előnyös helyzetben vagyunk, hogy ezek a hirdetések önmagukat nevezik offshorenak, önmaguk írják azt, hogy ilyesfajta offshore cég alapításában vagy külföldi lajstromozásban kívánnak együttműködni. Tehát szerencsére nem kell nekü nk meghatározni, hogy mi az ő tevékenységi körük, hiszen ők maguk húzzák magukra ezt a szót, lehet, hogy pontosan azért, mert az utóbbi években annyira kialakult egy ilyen társadalmi divatja ennek a szónak, és a mögötte levő jelentéstartalom már annyira kö zismertté vált, hogy ezt mintegy hívó szóként mondják azok számára, akik nem szeretnének itt Magyarországon adót fizetni. Abban szerintem mindnyájan egyetértünk, csak az a kétséges, hogy mennyire tud ebben hatékony lépéseket tenni egyegy kormány egymás ut án, hogy minél több ember fizessen minél kevesebb adót. Ha azok, akik itt termelnek, itt végeznek gazdasági tevékenységet, nem tudják vagy nehezebben tudják a cég nyereségét, osztalékát, társasági adóját külföldre vinni, tehát több lesz az adóalany, akkor a többieknek majd kevesebbet kell fizetni, és ezáltal is az emberek jobban látják, hogy mindenki számára kötelező az adófizetés, mindenkitől egyaránt behajtják, ezért kevesebbet is kell fizetni, ez már előny. Ennél jobban az emberek bizalmát csak akkor tud nánk elnyerni, ha azt is látnák, hogy minden forintjuk jó irányba is gördül tovább az államkasszában, és hasznosan költi el az