Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKY ANDRÁS (független): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP):
2662 forint volt. Gyorsan le is fordította angolra - hogy ne magyarul folytassuk onnantól kezdve a beszélgetést , hogy kicsivel több mint egy euró volt Magyarországon a copayment, az egyéni hozzájárulás. Míg addig nagyon büszke voltam arra, hogy magyar vagy ok, most is büszke vagyok rá, de ott, azon a helyszínen egy kicsikét elsüllyedtem, mert kacagtak, nevettek. Szóval, nem is egyfajta vita vagy kritika fogalmazódott meg Magyarországgal szemben, hanem egy ilyen lesajnáló, “egyeurós ország” típusú becsmérlő t ekintet érte a személyemet, ami nem engem zavart, engem is, hanem Magyarországot, 10 millió magyar embert néztek le ezáltal. Még egyszer mondom, nagyon büszke voltam nagyon sok területen arra, amit tudunk produkálni, és itt elsősorban a demográfiai helyzet ről volt szó, de az egészség, az egészségügy területén, az egészségbiztosítás esetében ez az egyéni hozzájárulás mértéke nem jelent meg túl pozitív színben. Ebben az esetben nehéz volt Magyarországot büszkén képviselni ebben az egy témakörben, amit egyébké nt másik száz vagy ezer témakörben büszkén tudtunk képviselni. Én röviden csak ennyiről szerettem volna tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy azért ilyen megítélése is volt ennek a tavalyi népszavazásnak. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Még e gy jelentkezőt látok a monitoron, Csáky András kétpercese következik. DR. CSÁKY ANDRÁS (független) : Köszönöm szépen. Én csak a gyógyszerekkel kapcsolatban megfontolandónak tartanám a következőt. A törvényjavaslat 2012re írja elő, hogy egy nagy átfogó elem zést kell az egész átalakítással, már a gyógyszerforgalmazással kapcsolatban tenni. Tekintettel arra, hogy a jogszabály jövő év végére, illetve 2011. január 1jétől új finanszírozási szerződéseket ír elő, nem kellenee ezt előrehozni, mert azért egy ilyen jellegű adat merőben befolyásolhatja ezeket a finanszírozási szerződéseket. Még egy dolog, amire nem tudtam kitérni. A közreműködői, alvállalkozói szerződések kapcsán az mindenféleképpen támogatandó, hogy szakmai egységenként lehet csak ilyen jellegű tevék enységet folytatni, azonban sajnos megértve a lex HospInvestet, hogy financiális garanciát kell letenni, ez azt a célt, amiben mind a két oldal egyetért, hogy a magánosítást az egészségügyön belül elsősorban egzisztenciamagánosításnak gondoljuk, hogy a ben ne dolgozók részesülhessenek ebben, úgy néz ki, hogy ezt lehetetlenné fogja tenni, még ha mondjuk, a törvényjavaslatban garanciák formájában is lehetővé teszi ennek a biztosítéknak az előteremtését. És azzal a veszéllyel jár, főleg most, így, amikor nagyon eladósodtak az egészségügyi intézmények, amikor tulajdonképpen a szállítók jóindulatából tudnak működni vagy nem működni, hogy esetleg az ágazaton kívüliek fognak ezzel a lehetőséggel élni. Erre mondhatják, hogy ez alapvetően a tulajdonos felelőssége adot t esetben, de ha nem változik a körülmény, akkor előbbutóbb a tulajdonos ilyen lépésekre fog kényszerülni, és ez nem feltétlenül fog az ágazat javára válni hosszabb távon. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Schvarcz Tibor is két percre kért szót. DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Csáky András képviselőtársam hozzászólására szeretnék nagyon röviden reagálni. A próbavásárlás intézménye ma is létezik az egészségügyben, főleg a gyógyászatisegédeszköz- és a gyógyszerforgalmazás vonatkozásában. Ennek a törvényesítése szerepel ebben a jogszabályban. Ami azt illeti, hogy a rendelések pontos időben való kezdésére is ki kellene ezt terjeszteni, ez olyan szempontból meggondolandó, de ha megnézzük az európai gyakorl atot, akkor az egészségügy