Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. november 11 (242. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - NAGY LÁSZLÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója:
2623 Gyurcsány Ferenc, de az egészségügy jelenlegi állapota és egy működőképes rendszer olyan messze van egymástól, mint az égtől a föld, és akkor önök finomhangolásokkal akarnak gyakorlatozni. Hivatkoznak az előterjesztés indoklásában eur ópai uniós normákra, miközben a liberalizációt és a reformokat szintén európai uniós követelményekkel magyarázták. Öntsünk már végre tiszta vizet a pohárba! A patikaprivatizáció idején is azzal érveltek, hogy mindez az EU előírásainak felel meg. Mire kider ült, hogy az Európai Bizottság és az Európai Bíróság elítélte a kiválasztott törvényi megoldást, addigra kész volt a baj, addigra teljesen szétverték a patikai ellátás rendszerét. (8.30) Egy törvé nyjavaslatnak mindig kritikus eleme, hogy milyen egyeztetéseket folytat le a kormány a szakmai szervezetekkel. Természetesen megértem és nagyra becsülöm a kártevőmentesítők egyesületeit, de azt gondolom, sokkal fontosabb lett volna bevonni az egyeztetésbe a segédeszközforgalmazók, gyártók szövetségét. A legutóbbi bizottsági ülésen, éppen tegnap tárgyaltunk erről, és az egyik szakmai szervezet megjelent képviselője elmondta, már történt egyfajta egyeztetés, de az egyeztetésnek semmi eredménye nem volt, me rt a kifogásolt észrevételeket nem vezették át a törvénytervezetbe. Jól kiolvasható ebből a törvénytervezetből, hogy a tervezet alkotóinak kezét a költségvetés vezette, márpedig itt, kérem szépen, nem a költségvetési törvényről van szó, itt beteg emberek e llátásáról van szó. Akkor, amikor a forgalmazók, a patikák bevételei csökkennek, ez a tény semmi mást nem jelent, mint azt, hogy betegek ma már ellátatlanul maradnak. A miniszter úr is az expozéjában külön szólt az egészségügyi bírság bevezetésének kodifik álásáról. Csak csendben jegyzem meg, a bizottsági ülésen ez is elhangzott, bírság eddig is volt, az OEP rendszeresen kijárt az ellátókhoz, a szolgáltatókhoz, és bírságolt. Az előterjesztés valóban megteszi azt a szívességet, hogy jogi kereteket ad ennek a bírságolásnak, de az indokolás egyértelműen árulkodik, az indokolásban fellelhető, hogy ez semmi másról nem szól, mint bevételek generálásáról. Tehát a szabályozás eleve arról beszél, ha nem az ellátást akarjuk biztonságosabbá, színvonalasabbá tenni, az el lenőrzésnek egyetlenegy célja lesz, hogy különböző bírságokkal a kassza bevételét növeljék. További fölösleges költségeket ró a forgalmazókra, különösen a segédeszközforgalmazókra, megnöveli a piacra kerülő új eszközök bevezetését, bevezeti a szállítói mi nősítés rendszerét, ez is pluszköltségeket jelent, és ezeket a pluszköltségeket is a forgalmazókra terhelik. Az egész forgalmazói körnek az a véleménye, hogy a törvénytervezet a kisforgalmazók, a kissegédeszközellátók ellen irányul, ezeknek a centralizáci óját segíti elő, és kifejezetten a piacon legfeljebb egykét forgalmazó életképességét fogja tudni ez a törvény garantálni, a picik pedig tönkre fognak menni. Ugyanaz a helyzet fog előállni a segédeszközforgalmazásban (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) , mint ami a patikai életben történt, koncentrálódni fognak az ellátások a nagy, tőkeerős cégek irányába. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tájékoztatom képviselőtársaimat, hog y a foglalkoztatási bizottság ülésén is megfogalmazódott kisebbségi vélemény, de a bizottság úgy határozott, hogy a többségi és kisebbségi véleményt Nagy László képviselő úr összevontan ismerteti. A képviselő urat illeti a szó. NAGY LÁSZLÓ , a foglalkoztatá si és munkaügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy nagyon röviden ismertessem az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatnak a foglalkoztatási és munkaügyi bizot tság november 9én, azaz e hét hétfőn megtartott ülésén kialakított álláspontját, amely álláspontunk úgy alakult ki, hogy alapvetően ezt a törvényt önmagában egészségügyi szakmai oldalról nyilván nem vizsgálta a bizottság, kizárólag azokra a részekre