Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 21 (222. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Katona Béla): - CZOMBA SÁNDOR (Fidesz):
217 Aztán nyugodtan elmondhatta volna a képviselő úr azt is, hogy 2008ban az IIX. havi finanszírozás kapcsán 391 milliárd forint került kifizetésre az összevont szakellát ás vonatkozásában, 2009ben ugyanez az összeg 402,5 milliárd forint volt. Tehát eleddig 11 milliárd forinttal többet fizettünk ki ezzel a szektornak úgy, hogy közben 13. havi bért nem kellett kifizetni. Ez annyit jelent, hogy körülbelül 30 milliárd forintt al kisebb kiadás terhelte az egészségügyi intézményeket, mint 2008ban. Azt is elmondhatta volna a képviselő úr, hogy a miniszternek és a kormánynak a felelőssége a költségvetési törvény betartása. Azt is elmondhatta volna a képviselő úr, hogy ha az időará nyos felhasználás az év IIX. hónapjában 78,3 százalék, akkor sajnos az év hátralévő részében kevesebb pénz fog jutni, mint az időarányos, tekintettel arra, hogy az év első részében több jutott, mint az időarányos. Januárban például 4 milliárddal több juto tt, mint a tavalyi év januárjában, nem tudom, hogy az intézményi menedzsment például ebből miért nem tett félre pénzt. Képviselő úr abban is téved, hogy háromszor változtattunk finanszírozást. Ha változtatunk, ha most bevezetésre kerül a bázisfinanszírozás , ez a második változtatás lesz, nem a harmadik változtatás. Ha a képviselő úr azt is elmondta volna, hogy egyébként a TVKrendszer megszüntetését ő is, és több országgyűlési képviselőtársa kezdeményezte sok napirend előtti felszólalásban és interpellációb an, valamint a kórházi szervezetek is kezdeményezték, akkor ez is hiányzott előadásában, illetve napirend előtti felszólalásában az igazsághoz képest. Mint ahogy az is hiányzik, hogy ennek a fajta bázisfinanszírozásnak a bevezetését szintén a kórházi szöve tségek kezdeményezték, egészen pontosan ők kértek kihallgatást miniszterelnök úrtól, és ezen a bizonyos megbeszélésen ők vetették fel a bázisfinanszírozást. Képviselő úr arról is elfeledkezik akkor, amikor beszélünk a kórházfinanszírozásról, hogy egyébkén t ellenzéki képviselők több alkalommal, utoljára múlt héten csütörtökön a Magyar Hírlap hasábjain jelentették ki, hogy attól, hogyha esetlegesen kormányváltás lesz, és a jelenlegi ellenzék kerül hatalomra, nem számíthatnak arra, hogy az egészségügy finansz írozása és az egészségügyre fordítható források nagyobb összegben fognak rendelkezésre állni. Arról is elfeledkezett képviselő úr, hogy 2009ben az Országgyűlés úgy döntött, hogy a központi költségvetés mintegy 300 milliárd forinttal fedezi, illetve egészí ti ki az egészségügyi ellátásokra nem elégséges járulékbevételek összegét. 2010ben ez az összeg a duplájára nő, ez 600 milliárd forint lesz. Körülbelül ennyit szerettem volna elmondani. Összességében azt gondolnám, hogy nem baj az, ha elmondjuk, hogy mi a z igazság, akár az egyik oldalról, akár a másik oldalról. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) (13.40) ELNÖK (dr. Katona Béla) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Szintén napirend előtti felszólalá sra jelentkezett Czomba Sándor frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesztől. Frakcióvezetőhelyettes úr, öné a szó. CZOMBA SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sok szó esik manapság kormányoldalról a foglalkoztatásról, a munkahelyter emtésről és a munkahelyek fontosságáról. Ennek örülhetnénk is, ha nem látnánk az elmúlt évek statisztikáját és történéseit. Rettenetesen állunk a foglalkoztatás és a munkanélküliség terén. Ma Magyarországon több mint 560 ezer ember van regisztrálva a munka ügyi szervezetben, van munka nélkül. Az EU 27ből a foglalkoztatás tekintetében csupán Máltát tudjuk megelőzni. Az Eurostat legfrissebb adata szerint Magyarországon, szoktuk mondani, lélektani határ a 10 százalék, 10,3 százalék a munkanélküliség, és nincs kétségünk afelől sajnos, hogy az év végére a 11 százalékot is elérheti, ami azt jelenti, hogy Magyarországon 200 ezer ember veszíti el a munkahelyét.