Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 27 (236. szám) - Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TÓTH KÁROLY (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DEMETER ERVIN, a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2000 Államtitkár úr elmondta, hogy miért van szükség a törvényre. Hasonlóképpen látom én is ennek fontosságát, szükségességét, de egyszerűbben vagy talán határozottabban megfogalmazva: Magyarországnak van egy olyan titokvédelmi rendszere, ami a külföldről érkez ő, NATO, EU- és egyéb titkok kezelésére alkalmas, megfelelően harmonizált, azonos a többi tagállammal, de nincs vagy rendkívül elavult nemzeti titokvédelmi rendszere van. Ezt a kettőt legalább minimális szinten össze kell hozni, ezt szolgálja a mostani ja vaslat. A feladat azonban ennél sokkal szélesebb. Erre a törvényjavaslatra azt tudjuk mondani, hogy a semminél jobb, de egy átfogó szabályozásra van szükség azért, hogy Magyarországnak a saját nemzeti titkai kezelésére is hasonló rendszere legyen, ahogy a nemzetközi titkok esetében. Régóta terítéken van a kérdés, a probléma körülbelül 2000 óta áll fenn. Eddig a kétharmadosság, illetve az állt útjában, hogy nagyon sok szervezetet érint, az államigazgatási egyeztetések útvesztőjében bizony nehéz volt a sok pa rciális érdeket egy vonalra felfűzni. Az első érdemi javaslat 2005 második felében került az Országgyűlés asztalára. Hozzákezdtünk a tárgyalásához, majd az elakadt, alapvetően a koalíciós pártok belső egyet nem értése miatt, majd a kormányváltást követően az új kormány visszavonta, és néhány évet kellett várnunk, míg 2008 őszén, ha jól emlékszem, újra beérkezett a titokvédelmi törvény, megítélésem szerint már egy jobb változatban, mint az azt három évvel megelőző. A jelenlegi törvényről még annyit tudok mon dani, hogy a technikai hozzásimítás mellett egy apró érdemi eleme van, ami a kétharmados nemzetbiztonsági törvényt érinti, ez a nemzetbiztonsági ellenőrzések rendszerében egy jó, logikus, egyszerűsítő lépés. Ezt az érdemi elemet is jónak és támogatandónak tartom. Ez azonban felvet egy olyan kérdéskört, amit meglátásom szerint szükséges rendezni átfogó szabályozásban is. A jelenlegi átfogó szabályozásban, aminek az általános vitája elakadt, nincs ez megfelelően rendezve. Ez a nemzetbiztonsági ellenőrzések re ndszere, pontosabban a jogorvoslat rendszere. Az apró törvényben lévő javaslat azt mondja, hogy az ötéves nemzetbiztonsági ellenőrzési cikluson belül, ha valaki állást változtat, legyen a kinevező feladata eldönteni - megrendelőként fut a törvényben, hisze n ő rendeli meg a nemzetbiztonsági ellenőrzést , hogy szükségese egyáltalán új nemzetbiztonsági ellenőrzés vagy sem. Nyilván nem minden esetben szükséges, ezért jó a módosítás. A nemzetbiztonsági ellenőrzési rendszer jogorvoslata azonban, az elmúlt idősz ak tapasztalatai alapján azt mondjuk, nem megoldott. Szerintem mindenki ismeri, úgyhogy nem mondom el a jelenlegi jogorvoslati rendszert, aminek az a problémája, hogy ha a végső jogorvoslati fórum, a nemzetbiztonsági bizottság a panaszosnak helyt ad, nem t örténik semmi. Ez ugyanaz, mintha nem adott volna helyt. A miniszter széttárta a karját, utoljára Ficsor Ádám volt ebben a helyzetben, és azt mondta, hogy úgy gondolja, neki nincs semmi dolga, nem következik semmi abból, hogy a bizottság helyt adott a pana sznak. Ez nyilván nem tartható. A rendszer annyiban változik, és itt rákanyarodok az iparbiztonságra, hogy a NATO sztenderdekkel egyezően a nemzetbiztonsági ellenőrzés során, amennyiben kockázati tényezőt állapít meg, már nem mérlegelés kérdése lesz, hogy az adott személyt kinevezik vagy nem, hozzáférhet az államtitokhoz vagy sem. A nemzetközi sztenderdek azt mondják, ha kockázati tényező van, nem férhet hozzá, nem pedig a kinevező mérlegel. Ebből következően felértékelődik a nemzetbiztonsági ellenőrzés jel entősége, nem szabadon választott lesz a megrendelő részéről, hogy azt elfogadja vagy sem, hanem kötelező érvényű lesz. Sokszor mutogatnak ma vissza a szolgálatok a kinevezőre, hogy kockázati tényező. Mi megállapítottuk, hogy mérlegeljen a kinevező, de mos t ez a felelősség a helyére fog kerülni, a nemzetbiztonsági szakvéleménybe. Ebből adódóan egy korrekt, következetes és egyértelmű jogorvoslati rendszert kell a jelenlegi mellé tenni, mert kiderült, hogy a jelenlegi nem működik. Ez az az elem, amit mindenfé leképpen meg kell valósítani; nyilván a törvény rövidségéből adódóan nem ebben a törvényben, hanem az átfogó szabályozásban. Innen eljutottam az általunk megfogalmazott végső konklúzióig, ami azt mondja, hogy az átfogó szabályozást le kell porolni, elő kel l venni, és meg kell nézni azokat a részeit, amelyek eddig
