Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 19 (233. szám) - Dr. Bóka István (Fidesz) - a külügyminiszterhez - “Lesajnált vidék” címmel - SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz):
1560 SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sikerül ma alaposan körbejárnunk ezt a témát. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Ön előtt is ismert, képviselő úr, hogy egyébként a 2011. évi első félévre készítjük elő a magyarországi elnökséget, nyilvánvalóan kellő időben és ütemben haladva. Erre a célra létrejött a Magyar Országgyűlésben egy munkacsoport, egy EUelnökségi munkacsoport, amelyben a kormány folyamatosan tájékoztatást a d az elnökségi felkészülésről, és folyamatosan épül egymásra vagy állítódik össze egy elnökségi naptár, és ennek alapján kijelöljük a magyarországi rendezvények helyszíneit, meghatározzuk az elnökségi időszakot kísérő, gazdagító kulturális rendezvényeket é s egyéb rendezvényeket is. Ahogy az előbbi interpellációra válaszolva már elmondtam, az Oktatási és Kulturális Minisztérium irányításával folyamatban van a kulturális arculat kialakítása. Nyilvánvaló, hogy sokféle programot tervezünk, és az is nyilvánvaló, hogy ezekben számos vidéki helyszín is kellő hangsúlyt fog majd kapni. Szeretném megerősíteni és hangsúlyozni, hogy a vidék sem elfelejtve, sem - ahogy ön mondja - lesajnálva nincs, és nem is lesz. Megkezdődött a gondolkodás sok lehetőségről. Szeretném az onban önnek elmondani, hogy a rendezvények helyszíneinek meghatározásánál nyilvánvalóan van néhány fontos szempontrendszer, amelynek az Unióban kialakult gyakorlata és szabályai vannak, logisztikai szabályai, szokásjog. Fontos, hogy milyen távol van egy ne mzetközi repülőtértől a helység, hogy milyen a megközelíthetősége, milyen a szállodakapacitása és a konferenciakapacitása, és nyilván fontosak a költségvetési tényezők is. A nagyon sok szép vidéki településünk közül tehát olyanokkal kell és tudunk számolni a magyarországi rendezvények tekintetében, amelyek a megközelítési, a megfelelő kategóriájú és számú szálláshelyi és az ülések lebonyolítására alkalmas technikai feltételeknek megfelelnek. (15.00) Hadd mondjam el önnek és a tisztelt parlamentnek, hogy az egykét napra menetrendszerű repülőjárattal érkező delegációknak bármely időjárási és útviszonyok mellett egy órán belül el kell érniük a tárgyalási helyszíneket. Az adott településnek a szigorú biztonsági szempontokat is figyelembe véve megfelelő mennyisé gű és színvonalú szállást, étkeztetési lehetőséget, kongresszusi helyszínt és szolgáltatást kell biztosítani. Egy informális miniszteri értekezlet esetében 100200 delegációs tag, ezenfelül kísérő, szakértő és az ezt jelentősen meghaladó számú újságíró, el nökségi munkatárs, kiszolgáló és biztonsági személyzet elszállásolásával és étkeztetésével is kell számolni. Rendkívül magas a konferenciák műszaki, informatikai, távközlési és biztonsági eszközei kiszállításának, telepítésének és átköltöztetésének a költs ége. Nyilvánvalóan ez határozza majd meg a helyszínek számát és azokat a helyszíneket, amelyeket kiválasztunk. Az eddigi felmérések alapján és a fenti szempontokat is figyelembe véve a magas szintű - azaz állam- és kormányfői, illetve miniszteri - rendezvé nyek esetében eddig Budapest mellett Balatonfüredet, Visegrádot és Szegedet találták megfelelőnek. Ugyanakkor a miniszterinél alacsonyabb szintű rendezvények esetében - több tucat rendezvényről lesz majd szó - látunk lehetőséget a vidéki helyszínek körének bővítésére, amennyiben azok megfelelnek a logisztikai és az egyéb, általam is már elmondott szempontoknak. Köszönöm a szót. Kérem képviselő urat, hogy fogadja el a válaszomat. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr által adott választ. Képviselő urat illeti a szó. DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszában azt mondta, hogy megkezdődött a gondolkodás ebben a kérdésben. Ezekből a válaszokból egy kicsit elegünk van. Nemigen lehet elfogadni azt, hogy felmérjük, megvizsgáljuk, felgyorsítjuk, megfontoljuk, hogy mit