Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 9 (230. szám) - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - HORN GÁBOR (SZDSZ):
1244 azokat az embereket, akik a legeslegrosszabb helyzetben vannak, önhibájukon kívül kerültek ebbe a legrosszabb helyzetbe, csak azért, mert egy családban ketten vannak, ami sokkal rosszabb, mintha csak egyedül lennének, ezért még ezzel is sújtjuk őket. Tehát azt gondolom, hogy ezt mindenképpen korrigálni kellene az elkövetkezőkben. Kóka J ános kollégám beszélt az “Út a munkához” programról, és itt erről alakult is ki vita. Szomorúan kell jeleznem, hogy ebben egyetértünk, tehát ennek a dolognak a megítélésében. Úgy gondolom, a sárgamellényes utcasöprők, virágültetők számának szaporítása hely ett a kisvállalkozói szférának kellene arra lehetőséget nyújtani, hogy itt valódi foglalkoztatást, valódi lehetőséget biztosítsanak. (10.20) Egy ilyen nehéz helyzetben, tizenvalahány milliárddal, ha jól emlékszem, 13 milliárd forinttal megnövelni a költség vetését egy egyébként finoman szólva a sikereit nem bizonyító - fogalmazhatnék durvábban is: kudarcos - programnak, azt gondolom, hogy semmiképpen nem helyénvaló. Értem én a szándékot, el is fogadom, hogy a legrosszabb helyzetben lévőket valahogy vissza ke llene vezetni a munkaerőpiacra, de szerintem alapvető tévedés azt gondolni, hogy azért, mert valaki egy évben három hónapot a falu közepén söpröget, attól ő bármilyen módon visszatalálna a munkaerőpiacra, hiszen ettől ebben a faluban nem lesz munkahely. Te hát nem is értem a logikáját ennek a dolognak, nem látok - hogy mondjam - PReseményeken kívül, azon kívül, hogy el lehet mondani, hogy még 90 ezer foglalkoztatott van, akik egyébként nem valódi foglalkoztatottak, hiszen semmilyen módon nincs folytatási le hetőségük, ennek lenne bármiféle értelme. Sokkalsokkal hatékonyabbnak gondolom, akár speciálisan ezekre a kistérségekre vonatkozóan a versenyszférát támogatni munkahelyteremtés lehetőségének biztosításával ezekből a forrásokból. Azt gondolom, hogy erre mé g mindig lenne lehetőség vagy van lehetőség, legalább a többletek, a tizenvalahány milliárdos többlet vonatkozásában. Azért is érdemes ezt végiggondolni, mert egy olyan problémával állunk szemben, amelynek a megoldása nyilván nem egy év, hanem hosszú évtiz edes lehetőség. Csak viszont minden egyes év, amikor nem kezdjük el ennek a megoldását, hanem álmegoldásokat teszünk az asztalra és finanszírozunk nagyon sok pénzzel, az komoly károkat okoz, mert egy újabb, nem is egy évet vesztünk el, hanem a probléma elt olásával hosszú éveket tudunk elveszíteni a továbbiakra nézve. A harmadik kérdés, erről is beszélt Kóka képviselőtársam, az annak a végiggondolása, hogy lehete és milyen elemeket találni, és azt gondolom, hogy ebben még a kreativitás az elkövetkező néhány hétben vagy majd' két hónapban működhet, arra vonatkozóan, hogy miközben belátjuk, mi a magunk részéről el is fogadjuk, hogy az önkormányzatoknál, a közszférában is kell megszorításokat, megtakarításokat eszközölni, mit lehet tenni annak érdekében, hogy e z a közszféra a jelenleginél rugalmasabban működjön. Hogyan tudunk nagyobb szabadságot adni? Erre vonatkozik az egyik régóta mondott javaslatunk, a közalkalmazotti rendszer szűkítése abban az értelemben, hogy a valójában nem közalkalmazott, tehát nem a köz feladatot ellátó pedagógus, egészségügyi dolgozó, hanem kisegítő személyzet vonatkozásában legalább lépjük meg azt, felmenő rendszerben, tehát ne a már közalkalmazottakra vonatkozóan, de lehessen azt választani, hogy egy iskola takarító személyzete, portás a, technikai személyzete ne legyen közalkalmazott. Ezzel jóval hatékonyabban, azt kell mondanom, olcsóbban lehet őket foglalkoztatni a munka törvénykönyve hatálya alapján, ha tetszik, a versenyszférával azonos módon. Tudom, hogy ez egy erőteljes szakszerve zeti problémát vet fel, mert ma a pedagógusszakszervezetek, de elsősorban a Pedagógus Szakszervezet, vagy akár az egészségügyi dolgozók szakszervezete tagjainak jelentős része ebből a technikai személyzetből kerül ki, és nem az orvosokból, nővérekből vagy pedagógusokból. De ez nem jelentheti azt, hogy ezt a problémát ne akarjuk és ne tudjuk megoldani.
