Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 15 (221. szám) - A nemzeti ifjúsági stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. RÉTVÁRI BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
124 nyugdíjrendszert, és nyilvánvalóan minden más állami újraelosztó rendszert is, ha a befizetők aránya csökken. Itt radikális változtatásra van szükség, mert a 80as évek közepe óta ol y mértékben csökken a születendő gyermekek száma, hogy az már vállalhatatlan. Az utóbbi öt évben viszont ezt tetézi egy tendencia, hogy az a gyerek, aki megszületik, fölnő, és diplomát vagy szakmát szerez, az elvándorol. Itt az előző számokhoz képest sokka l nagyobb számokat mond az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. Ők a 2004es EUcsatlakozás óta, tehát az elmúlt öt évben százezresre teszik azt a mennyiséget, ami főként fiatalokból áll, és aki elhagyta Magyarországot, élve az Európai Unión belüli munkaerő s zabad áramlásának a lehetőségével. A stratégia nem tér ki erre, nem nyújt erre semmiféle konkrét, kézzelfogható és láthatóan hatékony választ, de a fiatalok részéről mégiscsak ez a legnagyobb probléma. Én magam fel tudom sorolni, vagy ha mi, fiatalok fölme gyünk, és végignézünk a közösségi portálokon, hogy hány ismerősünknek a lakhelye van már külföldön, azok közül, akikkel együtt jártunk gimnáziumba, együtt jártunk egyetemre, elképesztő arányokat mutat. Ha ezek a fiatalok tényleg öt év alatt százezres nagys ágrendben hagyják el Magyarországot, akkor ki fog itt dolgozni, ki fogja megtermelni az egészségügyi ellátás, a nyugdíjellátás költségeit, ki fog új szabadalmakat bejegyeztetni, ki fog új vállalkozásokat indítani? Azok a fiatalok, akiknek már megvan a nyel vtudása, megvan a friss tudása, a képesség, a készség, akinek olyan szakmája van, amire az európai gazdaságban szükség van, százezres nagyságrendben hagyták el az országunkat, és ezek azok a fiatalok, akik nyilván a magyar adófizetők pénzén magyar egyeteme ken tanultak, és ott szerezték meg akár a középiskolában a szakképzettségüket, akár egyetemen, főiskolán a felsőfokú képzettségüket. Ez talán a legnagyobb probléma, az elvándorlás, hiszen a fiatalok körében egy legutóbbi kutatás szerint 81 százalék nem tud mondani olyan dolgot, ami Magyarországon tartaná őt, csak 19 százalék az, aki tud érveket felhozni az itthonmaradás mellett, a többiek mind az ország elhagyását tartják fontosnak. De szintén az ifjúságkutatás döbbentett rá minket arra, hogy mennyire nem b íznak a magyar fiatalok akár a magyar állami, de legyünk önkritikusak, egyházi és más pártszervezetrendszerekben sem, és mindegyik a negatív tartományban szerepel. Ez mindmind az elvándorlást segíti elő. (Móring Jó zsef Attila elfoglalja jegyzői székét.) Ha már az egyházaknál tartottunk, fontosnak tartja mindig hangsúlyozni a diszkriminációmentességet az oktatásban maga a stratégia is, ugyanakkor jól látjuk, hogy az egyházi iskolák sok tekintetben hátrányosabb helyze tbe kerülnek, mint az önkormányzati fenntartású intézmények. Ez a stratégia is akkor ér valamit, ha elfogadása után az ilyesfajta különbségek megszűnnek. Itt a vitában is és az anyagban is sok szó esik az ifjúságszakmáról, az ifjúságkutatásról, az ifjúsági munkáról. Emlékszem, az indikátorok tekintetében valami horribilis összeg szerepelt az ifjúságszakmai kiadásoknak körülbelül a megharmincszorozására; én még egy ilyen változatot is olvastam. Ugyanakkor nem hiszek abban, bevallom őszintén önöknek, hogy ha egy állami intézményrendszert felállítunk, akkor az nagyobb mértékben fogja segíteni a fiatalok helyzetét, nagyobb mértékben segíti elő a lelki, testi egyensúlyuknak a megtartását, mint ha a családokat és a közösségeket segítjük meg. Szerintem egy pótcsele kvés, hogyha különböző segítő hálózatok sorával próbálunk a fiatalok helyzetén javítani. Nem, a családok helyzetén kell javítani, a családok stabilitását is meg kell őrizni, mint ahogy arra egyébként utal a IV. fejezetében többször is a stratégia; akkor ne m lesz szükség ezekre az ifjúsági segítőkre olyan nagy mértékben, akkor nem kell az államnak erre sokkal több összeget áldozni. Magának a stratégiának a nyelvezete a kezdeti időszakban szinte egy az egyben olyan volt, mint a különböző európai uniós pályáza ti kiírások vagy stratégiák szövege. Nekem a kedvenc szavam mindig ebből az “érzékenyítés” kategória, amit mindenki úgy tud megfogni, ahogy éppen érti a dolgot. Sokat fejlődött ebben a tekintetben, tehát sokkal inkább olvasható, és mivel szélesebb körben h ozták nyilvánosságra, és tényleg sokan olvasták, sokan fűztek hozzá véleményt, ez javított azért az
