Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 8 (229. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BEDŐ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABÓ LAJOS (MSZP):
1200 Amikor hitelességről beszélünk, tisztelt képviselőtársaim, szeretném elmondani, korábban is azt mondtam - és ebben értek egyet Keller Lászlóval, és erősítem - önök nem a költségvetés miatt jöttek el ezen a három napon a vitára, hanem vala mi egészen másért. Én ezt nem nevezném meg. És hozom a példát - sajnálom, hogy nincs itt TuriKovács Béla , mert nem olvasták el, meg sem nézték, és szemrebbenés nélkül bele a Magyar Televízióba, a közvéleménybe, hogy nincs, nulla a Vásárhelyiterv! Szere tném tájékoztatni, XV. fejezet 19. oldal: 304,5 milliárd forint, de ha ez kevés, akkor lehet tételesen, hogy a SzamosKraszna közi, a beregi... (Közbeszólások a Fidesz soraiból: 300 millió! - Font Sándor: 260 milliárd az egész FVMköltségvetés.) 304,5 mill ió. Millió, bocsánat, köszönöm szépen, képviselő úr, millió. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tehát arról lehet beszélni, hogy itt kellene 1 milliárd forint, de akkor honnan vesszük el, milyen területről? Erről kellene beszélni. Nemcsak arról, hogy mindenhova tö bbet költsünk... (Font Sándor: Tönkretettétek az országot, és utána azt kérdezitek, hogy hol a pénz. Hát, ez röhejes.) Segítek, képviselő úr, bent van az utakban, a nyugdíjakban, az oktatásban, a bérekben. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Tállai ura t, ha megkérdezi, ki fogja számolni, hogy hány száz millió forint évről évre egyik, másik. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Cipruson van a legtöbb. - Hitelből nyugdíjat fizettek.) Ezen lehet háborogni, uraim, az, amit Keller úr mondott, mi megtettük, önök nem tették. (Tállai András: Hitelből nyugdíjat fizettek, erre büszkék lehetnek.) Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre Bedő Tamásé a szó. BEDŐ TAMÁS (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök csenget.) Köszönöm a szót. A mai nap és különösen a vita második fele délután alapvetően az agráriumról szólt. Azért úgy gondolom, hogy egy percben néhány főbb sarokszámot azért rögzítsünk, mielőtt ez a világvégehangulat, ami elhangzott itt a vitában, vél etlenül megalapozottnak tűnne. Egyet látni kell: az ország és a világ pénzügyi helyzete ellenére a mezőgazdasági támogatások mindösszesen 10 milliárddal csökkennek, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a Tállai képviselő úr által említett bürokrácián van 11 mill iárd forintos megtakarítás (Tállai András közbeszólása.) , akkor összességében azt lehet mondani, hogy a támogatási összeg nem változik. 249 milliárd forint volt a korábbi támogatási összeg fejezeti előirányzatban SAPS plusz top up, és 277 milliárd a fejeze ti előirányzatokban. (Font Sándor: Tamás, most magadnak hazudsz? Ez kötelező?) Tény, hogy ez úgy adódik össze, hogy a földalapú támogatás növekménye az európai uniós támogatásból eredő összeg, de összességében jelentősen az egy hektárra jutó támogatási öss zeg 2010ben sem változik. (Font Sándor: Biztos nyugodt a lelkiismereted?) Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Szabó Lajos felszólalása következik. SZABÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm mindazoknak, akik itt kitar tottak a teremben vagy éppen a televízió képernyője előtt, hogy elviselték ezt a 30 órát, ami nekünk sem volt egyszerű itt, aláírom, önöknek sem azon az oldalon, de nekünk sem ezen az oldalon, hát még azoknak, akik a képernyő előtt ülnek; akik azt látták, hogy itt a politikai döntéshozók acsarkodnak egymással, miközben kint teljesen értelmes módon, értelmes emberek módjára megállapodásokat tudtak kötni 2010ről. Megkötötte a kormány a fogyatékosszervezetekkel a megállapodást, akik tudomásul véve a helyzetet , elfogadták azokat a módosításokat, amelyek az ő életükre hatnak a 2010es költségvetésben. Meg tudta kötni a kormány a megállapodást az egészségügyben a kórházfenntartókkal, a kórházműködtetőkkel, akik tudomásul vették, hogy most ennyi van rá, és ezt