Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 8 (229. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1198 Uraim! Önöknek itt volt hét és fél évük, képtelenek voltak erre, önök pont az ellenkezőjét tették. Tudják, mi a legnagyobb baj? Ez a költségvetés önöknek a bukást jelenti (Az elnök csenget.) , egye fene, de az országnak viszont a lemara dást. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Keller Lászlóé a szó. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tállai képviselő úr tulajdonképpen kimondta azt a kulcsmondatot, csak nem fejezte be igaz ából, hogy mi volt a céljuk ezzel az egész költségvetési vitával. Hogy beültessék az emberek fejébe azt a mondatot: mielőbb jöjjön - pont, pont pont - a vezér. Tisztelt Képviselő Úr! Láttuk azt, hogy mennyire tudják beváltani akkor, amikor kormányzati lehe tőséget kapnak, a 400 százalékos béremelést, a radikális adócsökkentést. Ne haragudjon, komikus, amit mondott! Önök akarnak a korrupcióval szemben fellépni? Semmiféle hitelessége ennek a mondatának nem volt, képviselő úr. (Dr. Kovács Zoltán: Először is hoz d vissza a vázát! - Derültség a Fidesz padsoraiból.) Még egy mondatot szeretnék így elöljáróban. A felszámolói szakma nevében szeretném kikérni azt a dehonesztáló minősítést, amit tulajdonképpen egy szakmára mondott ön, képviselő úr. Tulajdonképpen már az eddigi mondanivalómmal el is mondtam azt, amit szerettem volna első mondatként felvezetni, hogy Tállai képviselő úr megjegyezte azt, hogy én a hosszabb hozzászólásomban igazából visszatekintettem a 2002 előtti időszakra, hogy miért teszem ezt. Tisztelt Kép viselő Úr! Már szóba hoztam az előző hozzászólásomban, hogy egy nagyszerű anyagot készített az Állami Számvevőszék kutatóintézete. Ebből szeretnék néhány gondolatot idézni. Ez magyarázatul szolgál mindarra, amit szeretnék megválaszolni. Az Állami Számvevős zék úgy látja, hogy a sokdimenziójú egyensúlyvesztés következtében a válságmenedzselés és a hosszabb távú célkijelölés feladata együtt jelentkezik. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az államháztartási egyensúlyt helyre kell állítani, és érvényt kell szere zni az államadósságot fokozatosan mérséklő költségvetési szabálynak. A feladat ennél lényegesen összetettebb. Olyan egyensúlyt kell elérni a globális világ kereteiben, amely fenntartható fejlődést eredményez. (Tállai András: Ha semmi nem jut eszembe, én is felolvasok valamit.) A fenntartható fejlődéshez azonban értékváltásra és olyan mély szerkezeti változásokra van szükség (Dr. Szabó Zoltán: Ez veled elég sűrűn előfordul.) , amelyek nem egyszerűen a termelési, pénzügyi ágak új struktúráját jelentik, hanem m agukba foglalják a gazdasági, elosztási, társadalmi viszonyok egészét. Amikor arról beszél, hogy milyen feladata van a pártoknak, mit tettek, és milyen problémák jelentkeznek, akkor erről így szól ez az értekezés: “Az államháztartási reformok vázolt elmara dásában, a meghatározó jelentőségű magas államháztartási deficit kialakulásában és a közszféra nem kielégítő / Egy másik; most is mondja majd, hogy így van: “Súlyos pártpolitikai akadályt a pártok rövid távú szavazatszerző, népszerűséget hajhászó magatartá sa jelentett.” (Dr. Ángyán József: 2006 tavasz, Gyurcsány.) Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az, ami most visszatükröződött ebből a költségvetési vitából. Önök arra készülnek, és arra használták fel ezt a költségvetési vitát (Dr. Ángyán József: Adót csökkent, ugye? Ezt mondta a Gyurcsány, aztán a választások után visszavette.) , amit én elmondtam már a hosszabb hozzászólásomban (Dr. Ángyán József: Ez az, itt a baj.) , és meg kell nézni, tisztelt Tállai képviselő úr, hogy ki az, akinek a jövetelét ön már szeretné , ki az, aki mielőbb jönni , most már idestova nyolc éve, ki az, akiért most megint csak ebben a három napban is olyan hozzászólásokat próbáltak, és nemcsak próbáltak, olyan hozzászólásokat mondtak el a költségvetési vitában, ami kifejezetten a társadalom depressziós állapotban való tartását és vitelét próbálja elősegíteni. (Dr. Kovács Zoltán: És aki odavitte őket?) Nyolc éven keresztül, tisztelt fideszes képviselőtársaim (Dr. Ángyán József: A nagyszerű kormány ellenére depresszió?) , a folyamatos,