Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 8 (229. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - IKVAI-SZABÓ IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - JAKAB ISTVÁN (Fidesz):
1166 gondolom, hogy erre a rétegre kiemelt figyelmet kell fordítanu nk, valamennyiünknek kötelessége azon társadalmi csoportok és rétegek helyzetének a fokozottabb figyelemmel kísérése, akik hátrányosabb helyzetben vannak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépe n, képviselő úr. Kétperces következik, megadom a szót IkvaiSzabó Imre képviselő úrnak, SZDSZ. IKVAISZABÓ IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen szűkre szabott szűzbeszédemben egyetlenegy konszenzust kereső ügyben, egy önkormányzati ü gyben, a TEÚT kérdésében érvelek. Megpróbálok benne 4németh az időkeretben. A TEÚTprogram 8 milliárd forinttal szerepelt immáron évek óta a költségvetésben. Az önkormányzatok szinte betervezték a költségvetésükbe az innen származó forrásokat, az elmaradot taknak a felzárkózást, a versenyképeseknek pedig a versenyképességük javítását jelentette ez a forrás. Egy kiválóan multiplikátor előirányzat volt, hiszen az államháztartást segítette, kezdetben az 1 forinthoz 1 forint, majd később minden 2 forint központi költségvetési forráshoz 3 önkormányzati forintot adott hozzá. Ez a program most forrás hiányában megáll. Mi lehet ennek a következménye? Sajnos, egy visszafordíthatatlan probléma, hiszen ezek a programok éven túli kötelezettségvállalásokkal mentek, az önk ormányzatok többéves programokat készítettek, így teljes egészében ennek a forrásnak a törlése komoly gondokat vethet föl, ami teljes mértékben európai uniós forrásból nem pótolható, ezért ideiglenesen, a válságra tekintettel az útpénztárhoz való hozzáféré st javasoljuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Jakab István képviselő úr, Fidesz, hozzászólása következik. JAKAB ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tiszt elt Képviselőtársaim! Ma, amikor a költségvetés vitájára kerül sor, ma, amikor a jövő esztendő ügyeivel foglalkozunk, valahogy úgy érzem, hogy mindenki elfeledkezett egy dologról. Itt tulajdonképpen nem egy esztendei költségvetésről kellene beszélni, hanem arról, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében biztosított 1300 milliárd forint összeg felhasználásáról már egyébként a Parlament falain kívül döntöttek. Tehát én azt gondolom, hogy akkor, amikor a felszólalásom megteszem, mindig utalni fogok rá, hogy bizony itt egy egészen más folyamatsorozat zajlott le, és tulajdonképpen létrejött egy olyan torzó - a mezőgazdaságról és vidékfejlesztésről beszélek , amelyiket egyetlen esztendő költségvetésével nem lehet semmilyen módon helyrehozni, ren dezni. Ezt azért bocsátottam előre, mert a kollégám, Font Sándor elnök úr már jelezte, hogy a nemzeti támogatások, valamint a 2010. évre szóló európai uniós támogatások terén milyen általános kommunikációs zavar keletkezett. Még egyszer csak hivatkozni sze retnék rá és aláhúzni, hogy mindenki egyformán értse: arról próbálják meggyőzni a közvéleményt, arról próbálják a vidékkel, a gazdákkal szembefordítani a közvélemény többségét, hogy az agrárgazdaság túlzottan támogatott, hogy milyen hatalmas összegeket kap , sőt lassan már úgy tűnik, mintha többet kapna, mint tavaly. Egy dolgot elfelejtenek, az agrárgazdaság szereplői egy hatalmas versenyben vannak az európai uniós képviselőtársainkkal, az európai uniós gazdákkal. Egy teljesen nyitott piac van, mi pedig csak egy részét kapjuk meg annak a jövedelemkiegészítő támogatásnak, amit ők már évek óta megkaptak, sőt ők szervezetten vesznek részt a piacon, megfelelő költségvetési forrásokkal rendelkeznek, és időben meg a támogatást. Ehhez képest nekünk úgy kell verseny ezni, hogy megpróbálják velünk elhitetni, hogy mi jelentős támogatásokat kapunk, úgy kell versenyezni, hogy megpróbálják velünk elhitetni, hogy a komoly uniós források felhasználása a mi érdekünkben történik.