Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 8 (229. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP):
1163 Ne csodálkozzunk utána, hogy szlovák meg lengyel élelmiszerek garmadát látjuk itt, Magyarországon. Ez egyenes következménye, amikor nekünk az adószint megmaradt, sőt növekedett, amiről köztudott, hogy Európá ban az egyik legnagyobb elvonást jelenti, és ehhez utána nem tesszük mellé azt a támogatást, nemhogy nem tesszük mellé, hanem ha konkretizálunk, 103 milliárd forint helyett 45 milliárd forintra csökkentik le az Unió által megengedett támogatást, akkor nyil vánvaló, hogy ez a magyar mezőgazdaságnak megtermelt élelmiszere a piaci versenyben hátrányt fog szenvedni, nem ezt fogják vásárolni a kereskedelmi láncolatok. 2007ben még 383 milliárd forint az FVM költségvetése, 2008ban 344 - itt már van egy 40 milliár dos csökkenés , 2009ben 343 - szinte szinten marad a 2008ashoz képest , és 2010re a 343 után 268 milliárdos az FVM költségvetési beterjesztése. Majdnem 80 milliárd forintot vonnak el az FVMtől, és Gráf József félrevezetve mindenkit, azt mondja, hogy a gazdálkodók támogatása tulajdonképpen nem fog csökkenni. Azért meri ezt mondani, mert az Uniótól a koppenhágai szerződés értelmében 10 százalék növekedés kerül előirányzatra 2009. évhez viszonyítva a 2010. évre számítva. Valóban, az Uniótól 10 százalékka l több támogatás érkezik. Na de az a támogatási rendszer, amit itt az Unió megenged, és a magyar gazdálkodóknak az életben maradáshoz lenne szükséges, nem azért kellett volna, hogy csak azonos szinten hagyjuk ezt a termelési támogatást, hanem hogy egyszer utolérjük. Mert mint említettem, az uniós gazdálkodókhoz képest csak 25 százaléknyi támogatással kezdődött a magyar gazdák támogatása. (14.00) Ezek után nem kétséges, hogy az FVM valamiért úgy döntött Gráf József vezetésé vel, hogy feladta a magyar mezőgazdaság pozícióit. Most már nemcsak külföldön veszítettünk komoly stratégiai pozíciókat az élelmiszerexport területén, hanem nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a magatartásformával átadtuk a hazai tízmilliós fogyasztóközönséget a külföldi mezőgazdasági beszállítóknak. Én nem tudom, mi a logika abban, hogy amikor világgazdasági válság volt eddig, és ezeket ismertük, akkor mindig a belső fogyasztáshoz fordult az adott ország, és a belső fogyasztáson belül az élelmiszertermeléshez, mert egy állandó fogyasztás mégis maradt, bármekkora volt a válság mindig az emberiség történetében, ez az élelmiszerfogyasztás, mert emberek vagyunk, és élelmiszert fogyasztunk. Ezt nem ismeri most fel a kormány, és von el 80 milliárd forintot a már add ig is 40 milliárd forinttal csökkentett élelmiszertermeléstől, illetve az FVM költségvetésétől. Azt gondolom, csak ezen a rövid példán keresztül is... - majd a képviselőtársaim még tételesen is bemutatják, milyen rombolást végzett Gráf József ezzel az ind ítványával. Súlyos, véleményem szerint megbocsáthatatlan és nehezen visszatéríthető rendszert alkot meg, amelyet - mint már sokan hangoztattuk - ebben a formában nyilvánvalóan az ellenzék nem tud támogatni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz sor aiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Kolber István képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. DR. KOLBER ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A költségvetési törvény egy évre szabályozza az or szág kiadásait és bevételeit. De azok a gazdasági és társadalmi folyamatok, amelyek meghatározzák a bevétel nagyságát, a kiadás szerkezetét, hosszabb távon érvényesülnek. 2006ban már megkezdtük az egyensúlyjavító intézkedéseket. Ezek nélkül és a 2008as k öltségvetés következetes végrehajtása nélkül a gazdasági válság rosszabb helyzetben érte volna Magyarországot. Már az idén a 2008. évi költségvetésben is érződik a gazdasági válság hatása, de nem az egyensúly terén, hanem a vártnál jóval kisebb növekedésbe n és az inflációban. A gazdasági válság tehát egy megkezdett, de be nem fejezett konszolidációs folyamat, program végrehajtása közben érte Magyarországot.