Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. szeptember 15 (221. szám) - A nemzeti ifjúsági stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DEÁK ISTVÁNNÉ, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója:
113 megvalósulásának nyomon követését, értékelését a kormány négyévente teszi úgy meg, hogy támaszkodik az ifjúságkutatás adataira, amelyre első alkalommal 2014 első felében kerül sor. A nemzeti ifjúsági stratégia elkészítésének folyamatát részben megelőzve , részben pedig azzal időben egybeesve végezte el az Európa Tanács hazánk ifjúságpolitikai átvilágítását. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy olyan stratégiát készítsünk, amely figyelembe veszi az Európa Tanács jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, és válaszokat adjon a felmerülő kérdésekre. Ugyancsak a nemzeti ifjúsági stratégia indokoltságát erősíti az a tény, hogy az Európai Unió idén tavasszal fogadta el az európai szintű ifjúsági stratégiáját, amely legtöbb pontján céljait és prioritásait tekintve teljes összhangban áll a hazai stratégiával. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A fiatalok, az ifjúsági szervezetek, az ifjúság érdekében dolgozó szakemberek több mint egy évtizede várt dokumentuma fekszik önök előtt. Kérem, hogy az előter jesztést vitassák meg, véleményüket mondják meg, tegyék meg módosító javaslataikat, és ezt követően pedig fogadja el a tisztelt Ház. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlé s! Most a bizottsági álláspontok és az oktatási bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Deák Istvánné képviselő asszonynak, az ifjúsági bizottság előadójának. A képviselő asszonyt illeti a szó. DEÁK ISTVÁNNÉ , az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság 2009. szeptem ber 8ai ülésén tárgyalta a H/9965. számú országgyűlési határozati javaslatot a nemzeti ifjúsági stratégiáról. A bizottság ülésén elhangzott, hogy az Országgyűlés 2007ben döntött arról, hogy több évtizedes hiányt pótolva ez a 15 évre szóló stratégia készü ljön el. A dokumentum megszületését széles körű társadalmi egyeztetés előzte meg, amelyben 17, az e témában hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértő mellett valamennyi, az ifjúsággal kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal foglalkozó szakmai és civil szervezetek, egyházak, valamennyi párt ifjúsági szervezete volt részese ennek a kiemelkedő munkának. Az elkészült stratégia tartalmazza mindezen szervezetek véleményét, elképzelését, s ennek megfelelően mindannyiuk támogatását is. A vita során elhangzott, hogy a stratégia megállapításai, helyzetelemzése tudományos kutatásokon, statisztikai elemzéseken alapul, így az ebből levont következtetések megfelelően tükrözik az ifjúság jelenlegi helyzetét, s erre alapot nyújt az is, hogy a rövid távú, középtávú és h osszú távú célokat ennek megfelelő módon tudta megfogalmazni. A bizottságban többször elhangzott az is, hogy a benyújtott dokumentum magas szintű szakmai munkát tükröz. Tartalmazza mindazokat az elemeket, amelyeket ez a műfaj megkíván. Különösen pozitív el eme az előterjesztésnek a helyzetelemzés mellett az a monitoringrendszer, amely lehetővé teszi a folyamat közben történő értékelést, elemzést s szükség esetén a korrekció lehetőségét. Pozitívumként került kiemelésre az is, hogy a dokumentum figyelembe vett e a 2009 áprilisában elfogadott európai uniós ifjúsági stratégiát, amely szerint az ifjúsággal kapcsolatban paradigmaváltásra van szükség. Nem megoldandó feladatként kell tekinteni a fiatalokra, hanem mint olyan értékre, amelyet őrizni, segíteni kell, s mi nél jobban feltárni a bennük lévő lehetőséget, s támogatni ennek kibontakoztatását. Kritikaként elhangzott, hogy minden stratégia annyit ér, amennyit ebből a kéthároméves cselekvési tervek során meg lehet valósítani. Ezért a mindenkori kormányok felelőssé ge az ehhez szükséges feltételek megteremtése, az aktuális költségvetés keretein belül.