Országgyűlési Napló - 2009. évi őszi ülésszak
2009. október 8 (229. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP):
1095 sajnos - vagy szerencsére , még egyszer megismétlem, hiszen azért jó le nne, hogyha sokkal több pénzt tudnánk elosztani. A költségvetés kapcsán - ahogy mondtam , ez egy felelős költségvetés, és a baloldal felelősségét is jelzi, hogy a szakértői kormány áprilisban válságkezelésre vállalkozott, s mi ez ügyben támogatjuk a kormá nyt. Az MSZP és a kormány azért dolgozik, hogy megvédjük a magyar családokat, a vállalkozásokat, a munkahelyeket a nemzetközi gazdasági válság súlyosabb hatásaitól, stabilizáljuk a gazdaságot, visszaszerezzük a bizalmat hazánk iránt, és megteremtsük a miel őbbi növekedés feltételeit. Az elmúlt öt hónapban az ország elindult a válságból kivezető úton, a krízis azonban még egyáltalán nem ért véget. Sőt, most a válságkezelés egyik legfontosabb állomásához érkeztünk: mindazt, amit a válság leküzdése érdekében ed dig tettünk, bele kell foglalnunk a 2010es költségvetésbe, be kell betonoznunk. A válságkezelés első eredményei már látszanak. Jelentősen erősödött, majd stabilizálódott a forint árfolyama, ami 1 millió 700 ezer devizahiteles családnak csökkenő költségeke t jelent. Újra növekedésnek indult az építőipar, harmadára csökkent Magyarország csődkockázata. 90 ezer embernek sikerült munkát adni az “Út a munkához” programban, miközben visszatért és kezd megszilárdulni az ország iránti bizalom. De a válság továbbra i s tart, itt van, ezért folytatni kell annak kezelését is. Az ország valamennyi polgára által elért eredmények megszilárdítása, a növekedés újraindítása további takarékosságot igényel. A magyar gazdaság teljesítménye a nemzetközi válság miatt idén és jövőre összesen mintegy 7,5 százalékkal csökken, ez az ország egyhavi jövedelmének felel meg. Az állam feladataira, közös ügyeinkre így nagyságrendekkel kevesebb pénzt költhetünk. Nincs több pénz a kasszában, amit elkölthetünk. Úgy is mondhatjuk, hogy a közös to rta kisebb lesz, egy kisebb tortából eddig nem lehet nagyobb vagy akár ugyanakkora szeleteket osztani, mint eddig. Ezt a társadalom jelentős rétegei belátták tavaly ősszel, idén év elején, és maguk is takarékosságra álltak át. Egy család, amikor a kevesebb et próbálja okosan beosztani, megnézi, hogy mire mennyit szánhat. A gyerek cipőjére, tankönyvére vagy a gázszámlára kifizetendő összeg nem megúszható tétel. Éppen ezért a szocialista frakció eltökélt volt abban, hogy például a gyermekétkeztetésre szánt for rásokat, egyébként sem csökkenő, csak más elosztási módon történő elosztását megvédjük oly módon, hogy jövőre is a gyermekétkeztetésre szánt összeg biztosítsa a rászoruló gyermekek számára az ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést, és a gyermekétkeztetés k apcsán a szülőknek ne kelljen jelentős mértékben többletterheket magukra vállalni. Az utolsó hely, ahonnan elveszünk nehéz helyzetben a családban is, az a gyermek, különösen a gyermek étkeztetése. Ezt sikerült elérnünk. Ugyanakkor - ahogy a családi példáná l maradunk - nem szabad a gyermektől elvenni, nem szabad a betegtől elvenni, de mondjuk, a tévé lecserélését vagy a szoba kifestését el lehet halasztani. Erre tesz javaslatot ez a költségvetési tervezet. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: A Nap TVt is?) Az önkormányzatok esetében például nem feltétlenül fontos ugyanolyan költségeket továbbra is fenntartani nemzetközi kapcsolatokra. Milliárdokat költenek a magyar önkormányzatok utaztatásra. Milliárdokat! Ki kell gyűjtenünk, be kell mutatnunk, hány milliárd forintot költenek az önkormányzatok arra, hogy politikai turizmus céljából polgármesterek, önkormányzati vezetők külföldre utazzanak. Több milliárd forintot fordítanak a polgármesterek, önkormányzati vezetők - országgyűlési képviselőtársaink közül is, meg yei közgyűlési elnökök a Fidesz padsoraiban többen - arra, hogy miközben költségtérítésben részesülnek vagy az Országgyűléstől, vagy a helyi megyei önkormányzattól, aközben szolgálati autóval járnak például Budapestre a parlamentbe, ami persze nem probléma , csak ha erre van pénz, akkor a gyermekek ellátására is legyen pénz, vagy éppen az idősek ellátására is legyen pénz. Aki persze ma azt mondja, hogy az egyensúly megbontásával, a hiány elengedésével kell Magyarországon a válságot kezelni, az az összeomlás felé taszítja az országot. Ez a politikai