Országgyűlési Napló - 2009. évi nyári rendkívüli ülésszak
2009. június 22 (218. szám) - A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
97 Az ajánlás 11. pontja követ kezik Hankó Faragó Miklós képviselő úr javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot Balla Mihály képviselő úr igen szavazatá val egyetemben 163 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Így most a kiegészítő ajánlás 5. pontjáról döntünk Avarkeszi Dezső képviselő úr javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt Balla Mihály képviselő úr tartózkodó szavazatával együtt 189 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 140 tartózkodás mellett elfogadta. Az ajánlás 12. pontja következik Bárándy Gergely képviselő úr javaslata szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt Balla Mihály képviselő úr nem szavazatával együtt 3 igen szavazattal, 346 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el. Zárószavazásra, tisztelt képvise lőtársaim, a következő ülésünkön kerül sor. A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító java slatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Soron következik a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozatho zatala . Az előterjesztést T/9555. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9555/25. és 32. számon kapták kézhez. A határozathozatalt segítő tájékoztató T/9555/34. számon az informatikai hálózaton is elérhető, és megkapták képviselőtársaim. Az álla mtitkári zárszó a részletes vita után már elhangzott, határozathozatalunk következik. Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték. Kérdezem önöket, tisztelt képviselőtársa im, elfogadjáke a tájékoztatóban felsorolt, a frakciók számára támogatott módosító javaslatokat, azok kivételével, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módo sító javaslatokat Balla Mihály képviselő úr tartózkodó szavazatával együtt 208 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 141 tartózkodás mellett fogadta el. Most a külön szavazásra kért módosító javaslatokról és azok alternatíváiról határozunk. Az ajánlás 12. pon tjában Gusztos Péter és Hankó Faragó Miklós a 23. §ban a közterületfelügyeleti törvény 24. §ának elhagyását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 13. és 14. pontjait. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) K öszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat Balla Mihály képviselő úr igen szavazatával egyetemben 157 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.