Országgyűlési Napló - 2009. évi tavaszi ülésszak
2009. március 10 (195. szám) - Az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - BENCSIK JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója:
703 egy konkrét formához ragaszkodjunk, hanem nézzük meg az összes olyan lehetőséget, amely a lánctartozás problémáját képes kezelni Magyarországon. Egy szó mint száz, a kormány úgy értékeli ezt a kezdeményezést, hogy a kormány törekvésével összhangban egy jó lehetőséget kínál arra, hogy itt az Országgyűlésben és az Országgyűlés falain kívül az ép ítőipari szakma képviselőivel közösen határozzuk meg azokat a tennivalókat, amelyek egy olyan optimális halmazt jelentenek, ami ebben a helyzetben Magyarország lehetőségeit, a költségvetés lehetőségeit figyelembe véve a legoptimálisabban szolgálja a kitűzö tt célokat. Hogy milyen részletes javaslatokat tegyünk ezen belül, úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat kiindulópontként erre mindenképpen alkalmas, és ahogy ez már elhangzott különböző albizottságokban, ez a határozati javaslat a továbbiakban finomítha tó, és ebben a munkában a kormány kész részt venni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Most a gazdasági és informatikai bizottság állásfoglalásának ismertetése következik ötperces időkere tben. Megadom a szót Bencsik Jánosnak, a bizottság előadójának. BENCSIK JÁNOS , a gazdasági és informatikai bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági és informatikai bizottság a FideszKDNPfrakciószövetség képviselőinek kezd eményezésére még az elmúlt év decemberében tartott egy rendkívüli bizottsági ülést, ahol megtárgyalta a hazai építésügy helyzetét. Ezen a rendkívüli bizottsági ülésen részt vettek az ágazati szervezetek, mind a szakmai, mind pedig a munkavállalói érdekképv iseletek, amelyek kifejtették álláspontjukat a jelenlegi helyzettel kapcsolatosan. Az ott lefolytatott konzultáció alapján a gazdasági és informatikai bizottság úgy tartotta helyénvalónak és méltányosnak, hogy az ügy részletesebb megvizsgálása érdekében és a javaslatok, a lehetséges cselekvési javaslatok megfogalmazása érdekében létrehoz egy munkacsoportot, amely munkacsoportba a kezdeményező képviselőkön kívül a Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége is delegált tagot, valamint a kormány részér ől a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium építésügyekért felelős szakállamtitkára is részt vett a munkában. (11.00) Számos alkalommal találkozott az albizottság, a munkacsoport a különböző szakmai szervezetekkel, velük együttműködve került előkész ítésre az a határozati javaslat, melyet a gazdasági bizottság az elmúlt hetekben két alkalommal is napirendjére tűzött, azt részletesen áttanulmányozta, és a konzultációk folyamán a szakmai szervezetekkel együtt általános vitára alkalmasnak ítélte. (Az eln öki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A gazdasági bizottság kifejtette abbéli véleményét is, hogy a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt helyzetben lévő építésügy - amely egyébként a legkitettebb a gazdasági válság vonatkozásában - olyan kormányzati és önkormányzati beruházások előrehozásával tud elsősorban megrendelésekhez jutni, amelyek az energiahatékonyság, a megújulóenergiaberuházások területén hajthatók végre, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a közlekedésfejlesztés, az on belül a vasúti fejlesztések vonatkozásában is figyelemmel kell kísérnie a tisztelt kormányzatnak az építésügy munkához való juttatását. Ugyanis az építőipar által elvégzett munka következtében jelentős mértékben csökkenthető az ország energiafüggősége. Ezen túlmenően a vasúti közlekedés feltételeinek fejlesztésével a vasúti árufuvarozás versenyképességét is lehet javítani, ezáltal lehet tehermentesíteni a közúti hálózatot, amelynek a karbantartására és fenntartására kevesebb forrást kell és lehet biztosí tani a továbbiakban. A gazdasági bizottságban az is megfogalmazódott, hogy a Vásárhelyiterv továbbvitele érdekében is forrásokra van szükség, a Vásárhelyiterv végrehajtása, a Tisza árterének újraszabályozása, a tározók megépítése jelentős mértékű megrend elésként jelenik, jelenhet meg az